Labdarúgás

2023.05.24. 13:45

Megverték, ő is osztott pofont

Ötvenhét évesen visszavonult az abaúji körzet egyik közismert futballbírója.

KT

Takács András Ferenc az Ináncs – Szendrőlád meccsen fütyült utoljára

Forrás: Olvasónktól

„Csaknem negyven évig fújtam a sípot – kezdte Takács András Ferenc, aki egy encsi kolléganőjétől kapta a Fuku becenevet, majd így folytatta: – Mindig az encsi járásban dirigáltam, de olykor más körzetekbe is delegáltak. Megyei hármas maradtam, az én időmben ugyanis nem volt nagy divat a mai gyakorlat: az, hogy egy idő után szinte mindenkit feljebb vezényelnek. Amikor ez szóba került, akkor pedig már idősödtem, így megrekedtem az encsieknél. Rengeteg küldést kaptam, térségünk településein ugyanis negyven csapatot működtettek. Megbízható füttyösnek tartottak, a szabályismeretemet soha, senki nem kérdőjelezte meg, ráadásul a partjelzés és a kispályás műfaj is ment nekem. Régiónkban megkaptam az Év játékvezetője és az Év asszisztense elismerő plakettet, búcsúmeccsemen pedig Czél István köszöntött az MLSZ vármegyei igazgatósága játékvezetői bizottságának nevében. Egyébként még folytathattam volna, de a szívemmel bajlódom: ritmuszavarral küszködöm, sportorvosi engedélyt is csak azért kaptam, hogy utoljára kivonulhassak a zöld gyepre.”

Veréb Györggyel egy utcából

Fuku – aki civilben biztonsági őr a Hell Energy szikszói gyárában – élete kész regény: „Azt mindenképpen ki kell emelnem, hogy Veréb Gyurival egy utcában nőttem fel Mérán. Arra is büszke vagyok, hogy a pályákon mindent láttam és hallottam, semmit nem hagytam megtorlatlanul, amikor szükségét láttam, dudáltam. A szó szoros értelmében rengeteg emlékezetes összecsapás részese voltam: egyszer jól megvertek Boldogkőváralján, de olyan is előfordult, amikor a rám támadó szurkolót a testi épségem védelme érdekében magam pofoztam meg. Napjainkban más világot élünk, szerintem sokkal könnyebb a mai füttyösök élete, évtizedekkel ezelőtt mi sokat szenvedtünk. Csak ámulok és bámulok, amikor a kollégáim már a megyei kettes találkozókon is gyakran fülessel vonulnak ki, a Bajnokok Ligája és az élvonalbeli mérkőzéseken alkalmazott gólvonal- és videós technikát pedig egyenesen csodálom. Nekem hajdanán ki kellett szaladnom a partjelzőmhöz, amennyiben valamit tisztázni akartam – ha éppen sikerült eljutnom hozzá... Egy szó, mint száz: szép volt, jó volt, de elég volt.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!