Sajószentpéterről ,,elrabolta" a Vasas a Fradi kétszeres ezüstérmesét

Amennyiben nincs a győri Rába ETO aranykora, akkor lehet, hogy most kétszeres bajnoknak mondhatná magát Kvaszta Lajos. A Ferencváros egykori, sajószentpéteri születésű futballistája 1981 nyarától szolgálta a zöld-fehéreket, de volt néhány meccse Diósgyőrben is.

- A covid előtt elég sűrűn jártam haza édesanyámhoz, sajnos már csak ő él, az öcsémék, Szirmabesenyőből szinte naponta mennek át hozzá. Sajószentpéter egy kicsit messze van Pesttől, ám amikor az üzleti ügyek engedik, megyek – kezdte a fővárosban élő sportember, aki egy tényt is közzétett pályafutásáról, annak indulásáról: – Az 1964-es tokiói olimpia bajnok, Szepesi Gusztáv volt a nagybátyám, anyukám testvérét vette el feleségül. Nála tanultam meg a focit, ő Tatabányán játszott, és sokat jártam ott. Innen részben a labdarúgás szeretete, a többi pedig volt, jött, a Sajó-parton mezítláb, vagy tornacipőben rúgtuk a bőrt, aztán a lakótelep-közeli pályán, az ablakból nézték a felnőttek a meccseinket. Semmi áron nem cserélnék a mai gyerekkel, a telefonos mizériát, nagyon jó gyerekkorom volt, csibészek voltunk, amit sehol máshol nem lehetett megtanulni, csak a többiekkel, az utcán.

Huszonnégy hónap

A nyolc osztályt a sajószentpéteri 2-es számú Általános Iskolában végezte Kvaszta Lajos, aki ezután Miskolcra került, a 3-as számú Szakközépiskolába, ahol gépésznek tanult.

– Reggel mentem otthonról vonattal, majd ugyanígy haza, és utána siettem edzésre – emlékezett vissza az akkori időszakára a korábbi élvonalbeli labdarúgó. – Általánosban, az első négy évfolyamon kitűnő voltam, utána négyes, kedvenc tantárgyam nem igazán volt, a szünetet vártam a legjobban, hogy lehessen rúgni a bőrt. A középiskolában hármas-négyes között voltam, néha csak arra figyeltem, hogy bizonyos tantárgyakból valahogy átmenjek.
A későbbi 1-szeres válogatott 1979 nyarán bevonult katonának Miskolcon, a Honvéd Papp József SE-be, az utolsó olyan ,,angyalbőrösök" közé tartozott, akinek még 24 hónapot kellett ,,lehúznia".

– Érdekes volt az a 44 évvel ezelőtti nyár, ugyanis akkor szinte a címlapon voltam azzal, éppen az Észak-Magyarországban, hogy a Vasas ,,elrabolt" Sajószentpéterről – elevenítette fel az akkori eseményeket Kvaszta Lajos. – Mentem haza a Bányász edzéséről, és hallottam, hogy édesapámon kívül ott van két személy, az egyik Mészöly Kálmán volt, a másik pedig az akkori technikai vezető. Kocsiba ültettek, elvittek az angyalföldiek edzőtáborába, egy szobába kerültem Várady Bélával, és Gass Pistával. Három hétig ott edzettem, ment a huzavona, hogy mi lesz, keresett még a Diósgyőr és a Honvéd is. Akkoriban sokat számítottak a párt utasítások, az elvárások, a döntések, és ha valakinek nagyon erős volt keze, akkor abba is beleszóltak, hogy ki, hová mehet az NB I-be, Borsodból is. A Vasas, és a Diósgyőr sem tudta elintézni, hogy ne vonuljak be, a Honvéd volt a legnagyobb ráhatással, hogy aztán ha aláírok, mehetek fel Pestre, hozzájuk. Szerénység nélkül mondhatom, hogy ekkor népszerű voltam sok helyen, tudták, hogy mire vagyok képes. Lement a két év, jó kis mérföldkő volt. A ,,pappjóska" remek katonacsapat volt, nem bántam meg, hogy ott voltam, lehet, ha előtte a Vasasba megyek, akkor nem jön értem a Ferencváros. Márpedig jöttek, de nem csak ők, hanem a piros-kékeken kívül természetesen a Honvéd is. Tehát 1981 nyarán megegyeztem a Ferencvárossal, még volt hátra három mérkőzése a csapatnak az 1980-1981-es bajnokságból, és ugyan pályára természetesen még nem léphettem, de az ünneplésben már részt vettem. Rá egy évre öt, míg utána egy ponttal előzött meg bennünket a Rába ETO, így ezüstérmesek lettünk. Igazából ennyi idő távlatából sem tudom, mi volt a különbség a két csapat között, a javukra, talán Verebes Józsi bácsi, az edzőjük valamit tudhatott. Nálunk Novák Dezső volt a vezetőedző, szerettem vele dolgozni. Itt, az Üllői úton ragadt rám a ,,Kecske" becenév. Elég izgulós típus voltam, ráadásul fehér bőrű, és vagy Judik Peti, vagy Ebedli Zoli találta ki, hogy ,,úgy nézel ki, mint egy kecske". De tényleg olyan voltam, mint Mekk Elek, mindent megcsináltam, Novák Dezső több poszton is kipróbált, mert gyors voltam. 124 meccsen 13 gólt szereztem zöld-fehér mezben.

Nem, aztán mégis

1988. áprilisában a Ferencváros kölcsönadta a támadót a Diósgyőrnek, hogy segítsen a másodosztályú piros-fehéreknek a feljutás kiharcolásában.

– Nem sikerült teljesíteni ezt a tervet, a csapat csak a 11. lett az NB II-ben. Tíz találkozón léptem pályára, egy-egy gólt lőttem a III. kerületnek, és az Ózdnak – árulta el Kvaszta Lajos. – Ekkor már jelentkezett értem egy svájci csapat, és ezután Békéscsabára is annak tudatában mentem 88' második felére, hogy eldöntöttem: külföldre szeretnék menni. Ehhez feltétel volt, hogy minimum 28 éves legyek, és válogatott.

A csatár előtte, 1986-ban, szeptember 9-én pályára lépett a norvégok elleni barátságos összecsapáson Oslóban (0-0). Ez nyilván egy emlékezetes momentum volt a játékos számára, ám még akadt egy-két meccs, amire a legszívesebben gondol vissza.

– Voltunk egyszer a Fradival egy németországi edzőtáborban, és egy ottani harmadosztályú klubot 30-1-re vertünk, öt találatot szereztem. Ilyen mennyiséget semmilyen mérkőzésen nem könnyű elérni – közölte Kvaszta Lajos. – Aztán 1983. őszén, az UEFA kupa 1. fordulójában a holland PSV Eindhoven volt a Ferencváros ellenfele. Ott kikaptunk 4-2-re, az első gólunk Ebedli Zolié volt, a másik az enyém. Idehaza kellett volna a kétgólos hátrányt ledolgozni, ám 2-0-ra kikaptunk.

A svájci napokról, eseményekről az alábbiakat nyilatkozta a borsodi származású korábbi támadó.

– Az utolsó két meccs előtt jutottam ki, az utolsó előttin megsérültem, így az utolsó mérkőzésen már nem játszottam a B-ligás bázeli Old Boys-nál – sorolta Kvaszta Lajos. – Aztán elkezdődött a kálvária, a menedzser lelépett, a vezetés is, 89 novemberében átküldtek kölcsönbe egy másik csapatba, az FC Grenchenbe, ugyanis 2,5 éves szerződésem volt. Hamar véget ért az ottani sztori, átmentem a Kanári-szigetekre, Tenerifére, amelyik a spanyol második vonalban játszott. A svájciak megígérték, kiadják a játékengedélyem, de csak akkor, ha lemondok a még nekem járó fizetésről. De nem tettem, így üzleti vállalkozásba fogtam ott, étterembe, butikba, szépségszalomba, vagyis kinn ragadtam. A pert végül megnyertem, és a svájciak kifizettek mindent. Ekkor azonban már nem volt kedvem újra kezdeni a futballt, maradtam az üzleti életben. 1996-ban jöttem onnan haza, nagyon kellemes hely volt, sok-sok magyar járt ki.

A Honvédra épült

A válogatottság talán lehetett volna több is, mint egy, erről ilyen véleményt fogalmazott meg Kvaszta Lajos.

- Sajnos, csak ennyi lett, de örülök ennek is, illetve annak, hogy az olimpiai válogatottság is megadatott – ismerte el. – Abban az időben kiváló támadók voltak a magyar futballban, elég csak Törőcsiket, Nyilasit, Esterházyt, Dajkát, Bodonyit, Szokolait, Pölöskeit, vagy Ebedlit említeni. Nagyon jó korosztályba, de ilyen szempontból nehéz korosztályba születtem. Volt egy olyan periódus is, amikor három évig nem tudta senki sem legyőzni a magyar csapatot. Az akkori szövetségi kapitányoknak meg volt a maguk koncepciója, akik érthető módon a kor sikercsapatára, a Budapest Honvédra építettek elsősorban.

A beszélgetés végén szóba került, hogy éppen most, május 25-én töltötte be a 64. életévét.

– Most szembesültem azzal, hogy egy év múlva nyugdíjas leszek. Van két divatüzletem, két különböző budapesti bevásárló központban, és két gyermekem: az első házasságomból egy 40 esztendős fiam, míg a mostaniból a lányom 20 éves – mondta Kvaszta Lajos, aki arra a kérdésre, hogy miért nincs, nem maradt a labdarúgásban, az alábbiakat felelte: – Edzősködni nem akartam. A Fradiból egyszer kaptam technikai vezetői ajánlatot, de nem fért volna bele az időmbe. Budaörsön a barátok akartak bevonni hasonlóba, de kiestem mindenből, magamnak csináltam volna rosszat, ha belevágok. Mostanában nem járok meccsekre, azt sem tudom, kik futballoznak jelenleg a Ferencvárosban. Az új pályán sem voltam még, a Baráti Kör szeretett volna köszönteni a 60. születésnapomon, de közbe jött a covid, az ajándékom a mai napig ott van. Néha összefutok Nyilasi Tibivel, Szokolai Lacival, Bálint Lacival, vagy Szántó Gabival, aki szintén 1981-ben igazolt a Ferencvárosba, csak ő Diósgyőrből. Ez már nem az a játék, ami akkor volt, nem az a Fradi, van, aki szerint már nincs is ,,Fradi szív", de ez a klub mégiscsak a Fradi. A tévében viszont amikor csak tehetem, nézem a sportot, bármit, fogadni is szeretek, hogy egy kicsit izguljak.