Helyi sport

2023.05.08. 15:00

A négy éven belüli második bravúrra hajtanak

A fővárosban, a Kőér utcában dől el véglegesen a bronzérem sorsa.

ÉM

20230427 Kazincbarcika Nemzeti bajnokság I. osztálya / Férfi Extraliga 3. helyért, férfi röplabda mérkőzés. GreenPlan-VRCK-PÉNZÜGYŐR SE Fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország Képen: JUHÁSZ PÉTER #3

Fotó: Ádám János

A férfi röplabda Extraligában az már ismert, hogy ki, mely klub a 2022/2023-as idény bajnoka (a Fino Kaposvár), ugyanakkor arra még várni kell, hogy melyik csapat gyűjti be a bronzérmet. Merthogy négy találkozó 2-2-re áll a Pénzügyőr SE, illetve a GreenPlan-VRCK csatája, amely az egyik fél harmadik győzelméig tart. A mindent eldöntő felvonást kedden rendezik meg, a fővárosban, a Kőér utcai csarnokban, 18 órás kezdettel. Érdekesség, hogy a budapestiek 2021-ben, és 2022-ben voltak bajnokok, a Barcika pedig előtte, 2018-ban, és 2019-ben (2020-ban a covid miatt nem avattak nyertest) is a legjobbnak bizonyult. Ugyancsak a tényekhez tartozik, hogy a Vegyész tavaly és tavalyelőtt is a 4. pozícióban zárta az aktuális évadot, tehát ha most kikap a PSE-től, zsinórban harmadszor zár a negyedik helyen.

Görcsösség nélkül

- Amit mondtam a meccs után közvetlenül és most is: nehéz elmarasztalni a csapatot a pénteki, hazai 3:2-es vereség miatt, mert nagyon hajtottunk, küzdöttünk – közölte Toronyai Miklós, a VRCK vezetőedzője. – 2-1-es PSE vezetés után be tudtuk húzni a negyedik játszmát, és jól kezdtük az ötödiket is. Összességében néhány kiélezett szituációban rossz döntéseket hoztunk. Benne volt mindenkiben a nyomás, hogy itthon mi vagyunk az esélyesek, és sajnos ezt nem tudtuk meglovagolni. Volt olyan játékos nálunk, akinek ez az első ilyen komoly párharca, s amikor ekkora hőfokú meccs van, jobban becsúsznak rontások. Ezúttal a nyitásokkal sem tudtuk úgy megtámadni a Pénzügyőrt, mint ahogyan azt előtte Budapesten tettük. Akarjuk a bronzérmet, és most, hogy nyert nálunk a PSE, ők lettek az ötödik találkozó favoritjai. Azonban ha tudtunk nyerni a múltkor 4 év után a Kőér utcában, akkor miért ne nyerhetnénk újra, másodszor? Nem szabad feladni, nem szabad görcsösen játszani, és miként jeleztem, szervákban fel kell javulnunk.
A keddi mérkőzést követően rövid szünetet kapnak a barcikai játékosok, azonban utána majd levezető tréningeken fognak részt venni. A magyar felnőtt válogatott a jövő hétfőn, május 15-én elkezdi a felkészülést az Európa Ligára, a VRCK-sok közül a kerettag Blázsovics Péter sérülés miatt (a vállát szeretné kivizsgáltatni) lemondta a részvételt, viszont lesz ,,vegyészes" a 16 fős keretben: Péter Benedek. A válogatott szövetségi kapitányának, Nagy Péternek egyébként az egyik segítője éppen Toronyai Miklós, a másik Pampuch Csaba. MI

 

Címkék#röplabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!