Díjátadó

2023.04.13. 20:39

Mutatjuk kik lettek az Év vármegyei sportolói, a sportújságírók szavazatai alapján

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Év sportolója 2022 díjátadó ünnepséget rendeztek csütörtökön.

Az utánpótlás kategória díjazottjai

Fotó: Ádám János

Két félidőben, egy nap két helyszínen tartották meg csütörtökön Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Év sportolója 2022 díjátadót, a Tropicana Casino támogatásával. Az első ,,játékrészben” Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyeháza Dísztermében az utánpótlás kategóriák első három helyezettjeit, a második menetben, a Tropicana Casino különtermében, a felnőtt kategóriák és az edzők dobogósait köszöntette Szabó Gergely, a megyei közgyűlés alelnöke, aki a díjátadásban is közreműködött. Ez utóbbiban Gazdóf Barnabás és Bakos Eszter a kaszinó képviseletében vett részt. 

Ezúttal is hét kategóriában (felnőtt női, felnőtt férfi, felnőtt csapat, utánpótlás leány, utánpótlás edző, utánpótlás csapat, edző) az első három helyezett kapott, illetve kap díjat (ugyanis két díjat nem tudtak átvenni a sportolók, amit a közeljövőben pótolnak).

Ez volt a huszadik alkalom, hogy a vármegyében élő, a vármegyéhez kötődő sportújságírók szavaztak a régió a legjobbjairól. 

Az első alkalommal, a 2003-as év eredményeinek figyelembe vételével, még csak négy kategóriában szavaztak a felkért zsűritagok a vármegye legjobb sportolóira, edzőjére (felnőtt nők, felnőtt férfiak, felnőtt csapat, edző). Két év múlva tovább bővült a kör az utánpótlás versenyzőkkel (ekkor még egyben került értékelésre minden utánpótlás sportoló), majd újabb két év elteltével az „utánpótlás bázis” tovább szélesedett, immár itt is, hasonlóan a felnőttekhez, három kategóriában lehetett voksolni. Vagyis a tizenhat évvel ezelőtt kialakultak szerint az idén is összesen hét kategóriában (felnőtt női, felnőtt férfi, felnőtt csapat, utánpótlás leány, utánpótlás fiú, utánpótlás csapat, edző) szavaztak a zsűritagok.

A mostani szavazás során is tíztagú volt a zsűri, akik között az írott sajtóban dolgozók mellett az elektronikus médiában és az internetes sajtóban dolgozók is helyet kaptak.

Ahogy a zsűri létszáma nem, így az sem változott tavaly óta, hogy ezúttal is vármegyebeli sportolókra, vármegyei csapatokra, a vármegyében tevékenykedő edzőkre lehetett szavazni. 

A zsűri tagjai hét kategóriában állítottak dobogós sorrendet. Az így kapott voksok bepontozásra kerültek, az 1. helyre tett sportolók/csapatok/edző 5-5 pontot, a második helyre állított sportolók/csapatok/edző 3-3 pontot, míg a kategóriák harmadikjai 1-1 pontot kaptak. A pontok összeadását követően, és az a sportoló/csapat/edző végzett az élen a kategóriájában, aki a legtöbb pontot kapja a zsüroroktól.

Az idei zsűri tagjai voltak: Bódi Krisztián (a Mezőkövesdi Média sportszerkesztője), Brézai Zoltán (televíziós szerkesztő), Fekete Zsuzsa (a Fociológia facebook oldal írója), Juhász István (a Miskolc Televízió sportszerkesztője), Martini Emil (a Csillagpont Rádió sportszerkesztője), Sike Gábor (az Európa Rádió főszerkesztője), Szűcs István (újságíró), Pásztor Attila (újságíró), Molnár István (az Észak-Magyarország sportszerkesztője), Berecz Csaba (az Észak-Magyarország sportszerkesztője). 

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Év sportolója 2022 szavazás végeredménye (fettel a díjazottak):

Utánpótlás leány
1. Tóth Anna (atlétika, Diósgyőri VTK) 44 pont
2. Haraszin Linda (öttusa, Swimming PC) 22 pont
3. Balázs Éda (birkózás, DVTK-Miskolci Sportiskola) 17 pont
4. Tóth Vanda (karate, Justitia Fuji-Yama SE) 7 pont

Utánpótlás fiú
1. Sáfrány Péter (cselgáncs, Miskolci VSC) 34 pont
2. Kiss Gergely (triatlon, Tiszaújvárosi TK) 14 pont
3. Kántor Benedek (laser-run, Miskolci Sportiskola) 12 pont
4. Zurai Rajmund (birkózás, Diósgyőri VTK) 10 pont
5-6. Holló Szilárd (súlyemelés, Kazincbarcikai VSE) 8 pont
5-6. Kovács Gyula (triatlon, Tiszaújvárosi TK) 8 pont
7. Bordás Alex (muay-thai, DVTK-Vita Gym Muaythai Klub) 3 pont
8. Bérczes Botond (karate, Justitia Fuji-Yama SE) 1 pont

Utánpótlás csapat
1. Magyar maratoni kenu ifjúsági fiú válogatott: Soltész Péter (VSC Tokaj), Szegi Zsombor (Tiszaújvárosi KKSE) 46 pont
2. Diósgyőri Gimnázium (kosárlabda, leány V-VI. Korcsoport) 13 pont
3. Diósgyőri VE (vívás, serdülő leány) 12 pont
4. Miskolci Sportiskola (atlétika, mezeifutás, fiú újonc) 10 pont
5. DVTK Akadémia (kosárlabda leány U14) 8 pont
6. Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola, Miskolc (floorball, fiú, IV. korcsoport) 1 pont

Felnőtt női
1. Bragato Giada (kajak-kenu, Tiszaújvárosi KKSE) 44 pont
2. Kányási Veronika (kosárlabda, Diósgyőri VTK) 22 pont
3. Guzi Blanka (öttusa, Swimming PC) 13 pont
4. Gercsák Szabina (cselgáncs, Diósgyőri VTK) 11 pont

Felnőtt férfi
1. Lehmann Csongor (triatlon, Tiszaújvárosi TK) 33 pont
2. Mészáros László (erőemelés, Diósgyőri VTK) 29 pont
3. Kékesi Márton (sí, Diósgyőri VTK) 18 pont
4. Spéth Norbert (muay-thai, DVTK-Vita Gym Muaythai Klub 10 pont

Felnőtt csapat
1. DVTK-Hun-Therm (kosárlabda női) 50 pont
2. GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika (röplabda férfi) 26 pont
3. DVTK Jegesmedvék (jégkorong férfi) 9 pont
4. Mezőkövesd Zsóry FC (labdarúgás férfi) 4 pont
5. Diósgyőri VTK (labdarúgás női) 1 pont

Edző
1. Völgyi Péter (kosárlabda, DVTK-Hun-Therm) 32 pont
2. Krucsai József (Tiszaújvárosi KKSE) 27 pont
3. Lehmann Tibor (triatlon, Tiszaújvárosi TK) 18 pont
4. Tigyi József (atlétika, Diósgyőri VTK) 13 pont

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában