MEAFC-Miskolc

2023.04.28. 11:00

Hetven pontnál döntöttek az elsőben

Az NB I Liga döntőjében remek meccset játszott a MEAFC.

ÉM

Fotó: Takacs Jozsef

Röplabda: NB I Liga

Férfi NB I Liga, döntő, 2. mérkőzés

MEAFC-Miskolc – Vidux-Szegedi RSE 3:0 (34, 25, 21)

Miskolc, Egyetemi körcsarnok, 350 néző. V.: Takács, Varjasi.

MEAFC-Miskolc: McLaughlin, Kozsla, Kovács Z., Csizmadia, Komlósi, Árva. Csere: Karóczi (liberó), Szabó P. Vezetőedző: Bagó László.

Bagó László: – Nem könnyű a Szeged ellen védekezni, mert argentin feladójuk eléggé kiszámíthatatlan, és brazil feladó-átlójuk is jó erőt képvisel. Sziszifuszi munkával, nagy mentális erővel sikerült őket felőrölni, bíztunk magunkban, a nézőtéren biztos az infarktus kerülgette a szurkolókat, olyan szoros volt az első két szett. De egy bajnoki döntőnek ilyennek kell lennie, és a további meccsek is ilyenek lesznek. Utazás után idegenben mindig nehéz játszani, de hétfőn, Szegeden sem fogunk, akarunk lazítani, keményen meg kell harcolnia majd ellenfelünknek azért, ha le akar bennünket győzni.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.
A két csapat a 3. mérkőzést május 1-jén, hétfőn 19 órától vívja meg Szegeden.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!