Ökölvívás

2023.03.20. 12:49

Mezei Petra egyhangú pontozással ezzel az eredménnyel zárt

A távoli Indiában zajlik a női ökölvívó világbajnokság küzdelemsorozata.

Egyetemi Körcsarnokban rendezték a felnőtt ökölvívók Papp László nevét viselő országos bajnokságát. Képen: kékben Mezei Petra ökölvívó

Fotó: Bujdos Tibor

Új-Delhiben még csak a selejtezőknél tart a mezőny: a vébé negyedik napján lépett a kötelek közé Mezei Petra, a miskolci M1 Fitness-ben működő Hell Fight Club Küzdősport Egyesület tagja (képünkön kékben). A mindössze tizenkilenc éves, magyar bajnoki aranyérmes sportoló az 50 kilogrammosok között a Puerto Ricó-i Krystal Rosadóval csapott össze a legjobb 32 között. Az ifjúsági Európa-bajnoki második hellyel is rendelkező Mezei ugyan bátran ment előre, de riválisa jól védekezett és rendre jó ütemben indította ütéseit, így a három menetes csatát a közép-amerikai lány egyhangú pontozással nyerte.

Sok munka vár rá 

Tanítványának meccsét megnézte az itthon tartózkodó Siroki Norbert

– Petra jól kezdett, határozottan bunyózott és sok tiszta találatot produkált – újságolta a vezetőedző. – Az első menet közepétől azonban visszavette a tempót, ettől kezdve pedig ellenfelének akarata érvényesült. Rosado távolról kitűnően bokszolt, ennek következtében megérdemelten őt hozták ki nyertesnek. Nagyon büszke vagyok a védencemre, hiszen mindössze negyedik éve bunyózik és az ifjúságiak, valamint a felnőttek között is csak harminc nemzetközi találkozója volt eddig. Az elkövetkezendő hónapokban és években sokat dolgozunk annak érdekében, hogy szépen ívelő pályafutást járjon majd be. 

A teljes magyar küldöttség a tervek szerint március 29-én érkezik haza. 

Távoli szavak

„A meccsen voltak jó pillanataim – értékelt a messzi távolban Mezei Petra. – Az volt a taktikám, hogy az elhajlásokból ütéseket vigyek be ellenfelemre és ez az elképzelésem többé-kevésbé sikerült is. A mostani az első felnőtt világbajnokságom, így kevés tapasztalattal rendelkeztem, ennek megfizettem az árát, picit szomorú is vagyok a búcsúm miatt.”

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában