Kosárlabda: női Euroliga

2023.03.02. 12:11

Megvan a negyeddöntő párosítása

Miután szerdán este befejeződtek a küzdelmek a női kosárlabda Euroliga mindkét csoportjában, eldőlt, hogy 16 csapatos mezőnyből melyik nyolc együttes folytathatja a rájátszásban.

A DVTK-HT (pirosban) az A-csoport 6. helyén végzett

Fotó: FIBA

Azok kerültek be a két győzelemig tartó negyeddöntőkbe (játéknapok: március 14., 17., és ha szükséges, március 22.), akik a 8 csapatos csoportok első négy helyén végeztek. 

A címvédő Sopron Basket lesz a rájátszás egyetlen magyar résztvevője, az már korábban eldőlt, hogy az AKSC Szekszárd és a DVTK-Hun-Therm nem folytatja a csoportkör után. A soproniak annak ellenére jutottak tovább, hogy az utolsó fordulóban vereséget szenvedtek, de mivel csak a negyedikek lettek a B-csoportban, így az A-csoport első helyezettje, a török Fenerbahce ellen küzdhetnek az április 14-16-i Final Fourba jutásért.

A negyeddöntő párosításai (az elől álló csapatok otthonában kezdődik a párharc és ha szükség van harmadik mérkőzésre, azt szintén a elől álló csapatok otthonában rendezik meg):

Fenerbahce Alagoz Holding (török) – Sopron Basket

Beretta Famila Schio (olasz) – Valencia Basket Club (spanyol)

CBK Mersin Yenisehir Bld (török) – Tango Bourges Basket (francia)

ZVVZ USK Praha (cseh) – Perfumerias Avenida (spanyol)

Kosárlabda: a női Euroliga B-csoport végeredménye 
1. CBK Mersin Yenisehir Bld (török) 14 10 4 986-941 24
2. Beretta Famila Schio (olasz)14 10 4 1025-963 24
3. Perfumerias Avenida (spanyol) 14 9 5 1012-919 23
4. Sopron Basket  14 8 6 924-888 22
5. Spar Girona (spanyol)    14 7 7 924-879 21
6. DVTK-Hun-Therm   14 6 8 962-1022 20
7. Basket Landes (francia)  14 4 10 870-973 18
8. Kangoeroes Mechelen (belga)  14 2 12 956-1074 16
Kosárlabda: a női Euroliga A-csoport végeredménye 
1. Fenerbahce Alagoz Holding (török) 14 12 2 1209-1003 26
2. ZVVZ USK Praha (cseh)  14 10 4 1119-935 24
3. Valencia Basket Club (spanyol) 14 9 5 998-972 23
4. Tango Bourges Basket (francia)  14 8 6 996-969 22
5. BC Polkowice (lengyel)    14 8 6 1030-1039 22
6. Virtus Segafredo Bologna (olasz) 14 5 9 1031-1036 19
7. AKSC Szekszárd 14 3 11 947-1170 17
8. Olympiacos (görög)  14 1 13 915-1121 15

 

 

        

                           

               

             

                          

           

                                         

                                


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!