Vívás

2023.03.01. 17:43

Még több munka, még több tapasztalat

Az első világversenyén Terhes Hanna sokat tanult, és nem mellékesen aranyérmet is szerzett.

Gachályi Gréta, Nagy Blanka, Horváth Lotti és Terhes Hanna - a kadet Európa-bajnok párbajtőrcsapat

Fotó: Andrea Alegni

Az észtországi Tallinnban rendezték meg a múlt héten a kadet vívó Európa-bajnokságot, amelyen a Diósgyőri VE sportolója, Terhes Hanna is részt vett. A 14 éves miskolci sportoló a szerdai párbajtőr egyéni versenyben, a csoportselejtezőből nem jutott fel a főtáblára, és végül a 99 fős mezőny 85. helyén zárt, viszont a csapatversenyben, Magyarország válogatottjának a tagjaként, Nagy Blankával, Gachályi Grétával és Horváth Lottival aranyéremnek örülhetett.

A 14 éves miskolci sportoló, aki a Jezsuita Gimnázium tanulója, serdülő korúként vett részt élete első világversenyén, köszönhetően annak, hogy a hazai kadet ranglistán a harmadik helyen zárt.

– Az Európa-bajnokság nagyon más volt, mint a többi néhány nemzetközi verseny, amelyen eddig részt vettem. Sokkal nagyobb volt a felhajtás, a körítés, sokkal nagyobb volt a nyüzsgés, és nagyon más volt a mezőny is, hiszen ide minden ország a legjobb korosztályos sportolóit küldte – mondta Terhes Hanna, akit elsőként az egyéni versenyről kérdeztünk. – Eddig nem volt rám jellemző, de el kell ismerjem, hogy az Eb-n izgultam. Annak ellenére, hogy veszítenivalóm nem volt, hiszen az első világversenyem előtt senki nem fogalmazott meg velem szemben konkrét elvárást. Viszont bennem azért megvolt az, hogy meccseket nyerjek. A csoportmérkőzések során az elsőt sikerült, aztán a következő három összecsapáson nagy küzdelemben, egyaránt 5-3-ra alulmaradtam, az utolsón pedig a csoport legjobbja ellen igazából nem volt győzelmi esélyem. Nem voltam boldog, hogy nem jutottam a főtáblára, az egy erős vigasz, hogy sokat tanultam ezen a napon.

Az aranyról is

Arra a kérdésre, hogy mi az ami leginkább megmaradt benne, így felelt a fiatal párbajtőröző: 
– Sok mindent láttam, azt, hogy erősek a vetélytársak, hogy mennyit jelent a jó állóképesség, hogy mi az amivel színesíteni kellene a technikai repertoáromat, és szerintem ez a nap, függetlenül attól, hogy sikerülhetett volna jobban is, nagyon hasznos volt. A legfontosabb az, hogy az egyéni helyezésem, nem hogy elkeserített, éppen az ellenkezőjét váltotta ki belőlem, ugyanis arra jutottam, hogy még több munkát kell végeznem, még több versenyen kell elinduljak, hogy fejlődni tudjak.

Terhes Hanna annak ellenére nem búslakodik, hogy lemaradt az áprilisi bulgáriai, kadet világbajnokságról, mert oda a három legjobb Eb egyéni eredményt elért magyar párbajtőröző utazhat, és vele ellentétben a többieknek sikerült a főtáblára kerülniük.

– A csapatverseny aranya nagyon sokat jelent, hiszen az első világversenyemről érmemmel térhettem haza. Igaz, hogy egy mérkőzésen, a nyolcaddöntőben léptem pástra, de egy pillanatra sem éreztem azt, hogy a többi lány, az edzőnk ne tekintene teljes jogú csapattagnak. A lényeg az volt, hogy haladjunk előre, nyerjük a meccseket. Csodálatos élmény volt a döntőig menni, és ott megszerezni a legfényesebb érmet – mondta Terhes Hanna, akitől azt is megkérdeztük, hogy megvan-e már helye az aranynak. – A szobámban az éremtartóra, fő helyre került.

Az évad ugyan még nem ért véget, de mivel a serdülő korosztály számára nem rendeznek világversenyeket, a kadetnek pedig csak a világbajnokság van még hátra ebből az évadból, a Diósgyőri VE sportolója szinte biztos, hogy csak hazai versenyeken áll rajthoz tavasszal.

– A folytatásban a lehető legtöbb versenyen szeretnénk elindulni, hogy minél több rutint szerezzek – mondta Terhes Hanna. – Erről már beszéltünk az edzőmmel, Kosztopulosz Beatrix-szel és a szüleimmel is, akik mindannyian nagyon sokat segítenek, és ezt ezúton is köszönöm nekik. A múlt heti Európa-bajnokság nagy hatással volt rám, nem kétséges, hogy még jobban megerősödött bennem, hogy ez az én sportágam, hogy jó helyen vagyok, és hogy folytatnom kell, amit elkezdtem. 

Terhes Hanna és az Eb

A tallinni kadet Európa-bajnokág leány párbajtőr egyéni verseny során a 15-ös csoportba került Terhes Hanna, és itt az első meccsét egy litván versenyző ellen 5-2-re megnyerte, majd sorrendben egy cseh, egy finn és bolgár sportolóval szemben maradt alul 5-3-ra, végül pedig egy svéd lánytól szenvedett 5-1-es vereséget. Ezzel a csoport 6. helyén végzett, nem jutott tovább a főbálára, a legjobb 74 versenyző közé, és a 99 fős mezőnyben a 85. helyen zárt.

A leány kadet párbajtőr csapatversenyben, Nagy Blanka, Gachályi Gréta, Horváth Lotti és Terhes Hanna alkotta a magyar csapatot. A verseny első fordulójában 22 válogatott felvonultató mezőnyben erőnyerők voltak a mieink, a nyolcaddöntőben a lettek voltak az első ellenfeleik, akiket 45-19-re intéztek el. Ezen a meccsen kétszer lépett pástra a DVE vívója, első ellenfelével szemben 5-2-re jobbnak bizonyult a másodion pedig riválisa aratott 6-5-ös részsikert. A folytatásban a magyar együttes a negyeddöntőben Romániát verte 45-26-ra, majd az elődöntőben Franciaország ellen 45-43-ra diadalmaskodott, a fináléban pedig a lengyeleket múlta felül 45-39-re, aranyérmet szerezve ezzel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!