Kosárlabda: női NB I

2023.03.03. 18:05

Euroliga után, MK-döntő előtt: Albertirsa

A Cegléd vendége lesz szombaton este, bajnoki meccsen, a diósgyőri női kosárlabdacsapat.

Jovanovic (pirosban) visszaépítése tovább folytatódik

Fotó: Dömötör Csaba

Kosárlabda. A női kosárlabda NB I 21. fordulójának keretében szombaton 18.00-tól, az albertirsai sportcsarnokban a VBW CEKK Cegléd együttesének vendége lesz a DVTK-Hun-Therm csapata. A piros-fehérek csütörtökön érkeztek haza Franciaországból, ahol az évad utolsó Euroliga mérkőzését játszották. A Basket Landes elleni 72-63-as vereség után pénteken egy átmozgató edzésen vett részt a csapat, és ez előtt elsőként arról kérdeztük Völgyi Pétert, a diósgyőriek szakvezetőjét, hogy a Franciaországból hazafelé tartó uton összefoglalta-e, hogy milyen volt ez első euroliga csoportkörös szereplés.

– Tanulságos – mondta röviden a szakvezető, majd így folytatta: – Most érzem igazán azt, hogy ezek a mérkőzések, fizikálisan és mentális is felőröltek minket, hogy nagy tehert jelentettek. Azzal, hogy az utolsó meccseken nem volt sikerélményünk, picit rosszabb a szájíz, de összességében szerintem várakozáson felüli a szereplésünk, mind a helyezést, mind a megszerzett győzelmek számát illetően. A Mersin elleni hazai egypontos vereség után, – amikor hajszálra voltunk arról, hogy egy újabb sikerrel óriási lökést adjunk magunknak ahhoz, hogy bejussunk a rájátszásba, – azt érzékeltem, hogy innentől nagyon nehéz lesz azon a szinten játszani, ami addig sikerült. Rá két napra – érthetetlen okok miatt – Pécsett kellett pályára lépnünk, bajnoki meccsen, és mivel ott Guirantes megsérült, tulajdonképpen esélytelenné vált, hogy az ezután három nappal sorra került Girona elleni meccset megnyerjük, ami a rájátszásba kerüléshez kellett volna. De az már a múlt, és most az a legfontosabb, hogy visszatérjünk a saját játékunkhoz, hiszen a jövő héten a Magyar Kupa négyes döntője vár ránk.

A bajnoki

Előtte pedig a Cegléd elleni idegenbeli bajnoki, amelyen a győzelem megszerzése az elvárás a csapattal szemben. 

– Fontos ez a mérkőzés, mert nem szabad hibáznunk már az alapszakaszban. A dolgunkat nehezíti, hogy van egy betegséghullám, ami kezdi elérni a csapatot, így igazából csak a meccs napján lesz látható, hogy kire számíthatunk, és kire nem. A célunk a győzelem, és ezen túlmenően az, hogy építsük a csapatot, gyakoroljuk azokat a dolgokat, amelyekkel a Magyar Kupa négyes döntőjében akarunk érvényesülni – mondta Völgyi Péter, a DVTK-HT vezetőedzője, aki arra a kérdésre, hogy miként halad Jovanovic beépítése, a következőket mondta: – Sajnos, ez nem egy gyors folyamat, három hónapos kihagyást követően mindenkinek több mérkőzésre van szüksége ahhoz, hogy visszanyerje a régi formáját. Ebben a folyamatban segíthet Jovanovicnak a Cegléd elleni bajnoki.


Kosárlabda: a női NB I állása

1. Sopron Basket                              

2. DVTK-Hun-Therm                     

3. Serco UNI Győr                          

4. NKA Universitas Pécsi EAC     

5. AKSC Szekszárd                          

6. Vasas Akadémia                         

7. Ludovika Csata                            

8. E.ON ELTE BEAC                      

9. TFSE-MTK                                   

10. BKG-PN Szigetszentmiklós     

11. VBW CEKK Cegléd                    

12. PINKK Pécsi 424                       

20 19 1 1582-1043 39

20 17 3 1510-1217  37

19 17 2 1712-1280  36

20 15 5 1513-1358  35

20 13 7 1586-1312  33

20 8 12 1347-1415 28

20 8 12 1403-1401 28

20 8 12 1433-1580 28

20 7 13 1368-1476 27

19 4 15 1192-1493  23

20 3 17 1350-1650 23

20 - 20 1096-1867 20

A 14. fordulóból elhalasztott Serco UNI Győr – BKG-Prima Natura Szigetszentmiklós mérkőzést március 18-án, 17.00-tól játsszák.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!