Kosárlabda

2023.03.31. 07:05

Ha a Győr lenne a következő

Kiss Angelika (fehérben) – jó eséllyel – egy hét múlva a győriek ellen küzdhet

Fotó: Koncz Márton

Akár már pénteken este ismertté válhat, hogy ki lesz az ellenfele a DVTK-Hun-Therm női kosárlabdacsapatának a női kosárlabda NB I rájátszásának második körében. Amennyiben a negyeddöntő első meccsét hazai környezetben, az E.ON ELTE BEAC ellen megnyerő diósgyőriek, és az első meccset szintén hazai környezetben sikerrel megvívó győriek – akik a TFSE-MTK ellen kerültek lépéselőnybe – hozzák az újabb meccsüket, akkor 2-0-val lezárhatják a párharcokat. Ez esetben a győri és a diósgyőri csapat a bajnoki elődöntőben egymás ellen folytatná, de nem a szövetség által meghatározott menetrend szerint. Ugyanis a Serco UNI Győr csapata jelezte, hogy az április 6-ra, csütörtökre kiírt első meccsen, amit hazai környezetben kellene játszania, nem tud termet biztosítani a találkozónak, és egy nappal később, Nagypénteken akarják fogadni ellenfelüket, 17.00-tól. A két nyert mérkőzésig tartó párharc második találkozójának az időpontja ettől függetlenül nem változna, a DVTK-HT két nappal később, Húsvét vasárnap fogadná a győrieket, az aznap a szomszédban, a labdarúgó stadionban zajló NB II-es focimeccs után (a DVTK – Békéscsaba 1912 Előre meccs 16.30-kor kezdődik). A kosár bajnokin 18.30-kor vagy 18.45-kor indulna útjára a labda (hogy a szurkolók kényelmesen átérhessenek, és ne legyen nagy tolongás a csarnokba bejutáskor, az utóbbi időpont a valószínűbb).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!