Kosárlabda

2023.03.30. 15:35

DVTK-HT: A BEAC-ot és az influenzát is le kellene győzni

A diósgyőri női kosárlabdacsapat egy győzelemmel a négy köz juthat a bajnoki rájátszásban. 

Kányási (balra), a diósgyőriek motorja a mai meccsen sem léphet pályára

Fotó: Árvai Károly

Folytatódik a küzdelem az E.ON ELTE BEAC és a DVTK-Hun-Therm csapatai között a női kosárlabda NB I rájátszásában. Pénteken 18.30-tól Budapesten, a Gabányi László sportcsarnokban játsszák a két nyert meccsig tartó negyeddöntő második összecsapását. Az elsőt, kedden este Miskolcon, Diósgyőrben a piros-fehérek nyerték, akik 24 pontos sikert könyvelhettek el a fővárosi együttessel szemben (82-58). Mivel ebben a szezonban ez volt a két fél negyedik tétmérkőzése, és mindegyiket 20 pontnál nagyobb különbséggel nyerte meg a Diósgyőr, ez alapján meglepetés lenne a javából, ha a DVTK nem tudna nyerni. Még úgy is, hogy ezúttal sem számíthatnak az egy hete bokasérülést szenvedett Kányási Veronikára, a gárda motorjára, csapatkapitányára. 

A DVTK-Hun-Therm a keddi mérkőzést magabiztosan nyerte, az elején nagy előnyre tettek szert a piros-fehérek, és egy percnyi kétség sem fért a győzelmükhöz, annak ellenére, hogy nem mutattak csúcsformát. 

– Valóban magabiztosan hoztuk a negyeddöntő első mérkőzését, de nem volt olyan a ritmus, amilyet szerettem volna. Az ellenfél agresszívan védekezett, és bár magassági fölényünket jól használtuk ki, a külső dobásaink nem mentek, ezek javításán is igyekeztünk dolgozni a két meccs között – mondta Völgyi Péter, a DVTK-Hun-Therm vezetőedzője, majd így folytatta: – Függetlenül az első meccsen látottaktól, kemény és szoros mérkőzésre számítok, biztos vagyok abban, hogy a BEAC azon lesz, hogy a lehető legnagyobb ellenállást fejtse ki. Mi viszont szeretnénk leázni ezt a párharcot, hogy több időnk legyen felkészülni a következő feladatra, ami reményeink szerint az elődöntő lesz.

Influenza tünetek 

A diósgyőriek szakvezetőjétől azt is megtudhattuk, hogy nem csak Kányási kimaradása okoz gondot a csapat háza táján, hanem az is, hogy több játékos is betegséggel, influenzával küszködik. Mivel a csapatkapitány kimaradása miatt a fiatalokat (Aho T., Bacsó, Oláh F., Márkusz) leszámítva, nem túl bő a diósgyőriek kerete (Guirantes, Garbin, Green, Jovanovic, Bernáth, Aho N., Kiss A.), egy vagy két játékos további kiesése alaposan elvékonyítaná a csapatot, ám Völgyi Péter bízik abban, hogy tünetesek végül vállalni tudják a játékot. 
A diósgyőri szakvezetőnél arról is érdeklődtünk, hogy miként látja a többi párharc első meccseinek kimenetelét.

– Számomra nem volt meglepetés az, hogy a Szekszárd nyerni tudott Pécsett, és igazából az sem, hogy a Győrnek a TFSE ellen, a szó szoros értelmében meg kellett harcolnia a győzelemért – mondta a diósgyőri vezetőedző. – Mindenki szorosabb mérkőzéseket játszott, mint az alapszakaszban, aminek szerintem az az egyik oka, hogy 6-7-8. helyezett együttesek kevesebb teherrel léphettek pályára, bátran vállalkozhattak. Feltételezem, mivel a BEAC-nak nincs veszíteni valója a mostani mérkőzésen, nagy kedvvel játszanak majd. Nekünk nem szabad egy pillanatra sem könnyedén venni őket, koncentrált játékkal érhetjük el a célunkat, nyerhetjük meg a mérkőzést.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!