Rali

2023.03.07. 15:31

A Top10-be várják magukat

A borsodi páros eredményét idén már értékelni fogják az ERC-sorozatban.

ME

Csomósék sokat várnak maguktól az Eb-futamokon

Fotó: ME

A tavalyi esztendőben rengeteg nemzetközi tapasztalatot szerzett Csomós Miklós és Nagy Attila a Rali Európa-bajnokság (ERC) futamain.

A borsodi kettős azonban az általuk használt abroncsok márkája miatt a pontversenyben nem vehetett részt, a szereplésüket nem értékelték. 2023-ban viszont már egészen más a helyzet. Csomósék gőzerővel készülnek, hiszen az előttünk álló hétvégén Portugáliában megkezdődik a sorozat. A Fafe Rallyn a magyar kettős rendkívül erős mezőnyben bizonyíthat, ebből a szempontból pedig rendkívül hasznosak azok a versenykilométerek, amiket az előző bajnokságban tettek meg.

Képben vannak

Vegyes emlékeink vannak a Fafe Rallyról – mondta a szezonnyitó előtt Csomós Miklós. – Tavaly a sáron az első nap igazi rémálom volt, a második viszont a szakaszgyőzelem miatt hatalmas lendületet adott a csapatnak, ami kitartott a szezon végéig. Fontos, hogy most már az Eb-ről is van elképzelésünk, de ami a legtöbbet számít, hogy a pályák nagy részén már  versenyeztünk, megvan az itinerünk és van róla belsőkamerás felvételünk is. Éles körülmények között is van kialakult képünk a helyszínről, tudjuk, hogy melyik kanyarban mi fér el, mi az, amit nyugodt szívvel elvállalhatunk. Ennek köszönhetően idén sokkal magabiztosabban állhatunk rajthoz.

Könnyebb dolga lesz

Ezúttal nem várható olyan nagy eső, mint tavaly, ha mégis, akkor Csomósék arra számítanak, hogy csupán megnedvesíti a murvát. Éppen ezért a hétvégi szereplés kapcsán döntő lesz a rajtpozíció. Nem kell feltétlenül az elejére törekedni, mert a letakarított pályán, hátulról is jó eredményt lehet elérni. Ezért lesz lényeges a kvalifikáció, amit ugyancsak olyan pályán rendeznek, amelyen a magyar duó tavaly már autózott.

Fotós: ME

Nagyon erős a mezőny, de egy tiszta, jó versennyel az első tíz közé be kell férnünk – tette hozzá Nagy Attila. – Nekem csak jó emlékeim vannak a Fafe Rallyról. Óriási dolog volt tavaly gyorsasági szakaszt nyerni. Emlékszem, hogy Mixivel nem akartuk elhinni. Már csak ezért az egy szakaszgyőzelemért érdemes volt a tavalyi év minden nehézségét vállalni. Ezúttal tapasztalt párosként térünk vissza. Nekem sokkal könnyebb lesz a dolgom az etapokon, amelyek ismerősek lesznek, és az is óriási előny, hogy kész, versenytempóban leellenőrzött itinerünk van a legtöbb pályára.

Komoly érdeklődés

A magyar egység tehát nagy reményekkel vág neki az idei ERC-sorozatnak, a kettős népszerűsége pedig töretlen. Ezt bizonyították a korábbi rendezvények, amelyek felvezették az Eb-szereplésüket.

Minden verseny előtt elmondjuk, hogy mennyire hálásak vagyunk a szurkolóknak a rengeteg támogatásért – fogalmazott Csomós Miklós. - Döbbenet, hogy mennyien eljöttek a tesztünkre, ahol az is kiderült, hogy az új Skoda Fabia Rally2 evo gyorsabb, mint az R5 volt. Jó hír a szurkolók számára, hogy idén már benne lehetünk az ERC hivatalos élő közvetítésében. Tizennégy páros kapott belsőkamerát a versenyre. Mi idén regisztráltunk először a sorozatra, úgyhogy hivatalosan újoncok vagyunk, ezért erre a versenyre nem kaptunk. Remélem, a következőkre sikerül kiharcolnunk egyet.

Fotós: ME

A Fafe Rallyra összesen harmincnyolc Rally2-es autó nevezett, köztük több világbajnoki és Európa-bajnoki futamgyőztes, Európa - és nemzeti bajnokok, úgyhogy az elmúlt évek egyik legerősebb mezőnye érkezik Portugáliába. A verseny hagyományosan jó felkészülési lehetőség a rally világbajnokság ötödik fordulójára, a Portugál Rallyra, így nem csak az Eb, de a vb mezőnyből is többen jelezték részvételi szándékukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!