I. Agroszan Salak Show

2023.03.22. 08:42

A Honda motorjával szárnyalt a Trabant - Fotókkal

Nagy sikert aratott a napokban a Bódva-völgyi kisvárosban rendezett I. Agroszan Salak Show.

Fotó: Sike Bence

„Betettünk néhány csavart a remekül sikerült eseménybe – kezdte Szaniszló Máté, az Agroszan Bt. tulajdonosa és ügyvezetője, a viadal technikai kivitelezője, majd így folytatta: – Jómagam a motorsport híve vagyok, de az autós műfaj is közel áll hozzám, ezért építettem a telephelyünkön ovális, murvás, kőporos pályát, amelynek külső íve háromszáz, szélessége az egyenesben tizenegy, a kanyarban pedig tizenöt méter. A versenyt a Fire Blade Autósport SE alapítói és vezetői, Bukulya István és Kovács Krisztián szervezték, őket a ralis körökben mindenki csak Buksinak és Picinek hívja. Szóval hárman összeálltunk és az első évünkben igyekeztünk nagyot dobni: kedveztünk azoknak az aktív ralisoknak, akik az amatőr vonalat képviselik.”

Csaknem ötvenen

A szendrői kistérségből, vármegyénk más régióiból, a Dunántúlról, de még Szlovákiából is érkeztek nevezők. „Negyvennyolc kocsi szerepelt nálunk – folytatta Szaniszló Máté.

– Volt köztük a hétköznapi forgalomban részt vevő keleti és nyugati négykerekű, valamint épített járgány. Számos érdekesség, sőt egyenesen különlegesség is akadt: a szép számú közönség például megcsodálta azt a már muzeális Trabantot, amelybe Honda motort építettek, a nagyérdemű így fújta az ismert refrént: Trabanttal szállni élvezet.”

Az észak-borsodiak újszerű produkcióját várhatóan újabbak követik majd az elkövetkezendő hónapokban. „Mindez csupán a ralisokon múlik, mi helyben vagyunk, tárt karokkal várjuk őket – közölte a tulajdonos-ügyvezető és végül hozzátette: – Nálunk lehet motorozni, autózkázni, versenyezni, szórakozni.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!