Kosárlabda

2022.12.07. 12:05

A majdnem bravúros Girona

Spanyolországi mérkőzés előtt áll a diósgyőriek női kosárlabdacsapata.

Az ausztrál, és egy picit horvát, Marianna Tolo is a DVTK-Ht ellenfelét erősíti

Fotó: AFP

A DVTK-Hun-Therm női kosárlabdacsapata csütörtökön 18 órától a spanyol Spar Girona együttesnek vendége lesz az Euroliga B-csoportjának, 5. fordulójában. Összefoglaltuk, hogy mi az, amit érdemes tudni a piros-fehérek ellenfeléről. 
A Spar Girona csapatának a DVTK-HT ellen találkozója lesz a 19. tétmeccse ebben az évadban, vagyis kettővel többnél járnak ezen a téren, mint a piros-fehérek. Ugyanis a spanyol együttes is selejtezővel jutott be az EL-csoportkörébe, miután az oda-visszavágós párharcban, a francia Villeneuve ellen, az idegenbeli 12 pontos vereség után, odahaza 17-tel nyert. Az EL-csoportkörbeli szereplésüket csak azért nem lehet bravúrosnak nevezni, mert kiváló eredményeik, a francia Basket Landes elleni idegenbeli, az olasz Baretta Schio és a Sopron Basket elleni hazai sikereik mellett, a belga Mechelentől – attól a csapattól, amely ellen a DVTK az eddigi egyetlen győzelmét szerezte – idegenben kikaptak. A Spar Girona hazai porondon egy serleget már begyűjtött, a szezon előtti Szuperkupát két győzelem után szerezték meg. A bajnokságban 10 fordulót követően 7 nyert meccsel állnak, a három vereségük közül az első, egy egypontos idegenbeli, a második kétpontos hazai (ezt a múlt héten csütörtökön szenvedték el), míg hárompontos különbségű ,,bukásuk” a legutóbbi mérkőzésükön történt, kedden este, a Barcelona otthonában. A Spar Gironának ebben a hónapban a mostani lesz a negyedik tétmeccse (nyolc napon beül), a Diósgyőr másodikjával szemben.

A keretről

A Soar Girona keretében található spanyol válogatott, Maria Araujo 2019-től játszik ebben a csapatban, erőcsatárként, aki honfitársával, az irányító Laia Flores-szel, a svéd klasszis csatárral, Binta Drammehhel már az előző évadban összecsiszolódott. A kezdő ötös tagja még az idei évad előtt szerződtetett amerikai bedobó, Rebekah Gardner, és az ausztrál, horvát kettős állampolgárságú center, Marianna Tolo, aki idén az ausztrál válogatott tagjaként szerzett világbajnoki bronzérmet. Rajtuk kívül a rutinos amerikai, montenegrói kettős állampolgárságú csatár, Eshya Murphy, a spanyol center, Irati Etxarri tagja még a szűkebb rotációnak, de a holland válogatott Laura Cornelius, a litván nemzeti együttes tagja, Giedre Labuckiene és a az amerikai Crsytal Bradford is rendre szóhoz jutott az EL-meccseken.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!