Röplabda

2022.11.20. 19:48

Az ötödik szettben dőlt el

Öt nyeretlen bajnoki után tudott ismét győzni a barcikai férfi röplabdacsapat.

Fotó: Bujdos Tibor

A férfi röplabda Extraliga 8. fordulójában a GreenPlan-VRC Kazincbarcika csapata vasárnap este a MAFC-BME együttesét fogadta.

A mérkőzés elején a vendég együttes fejezett be több támadást pontosan (4-5), hazai oldalon magasabb volt a rontott nyitások száma, így a lélektani előny a fővárosi gárdánál volt (5-7). Persze a Vegyész küzdött keményen, hatodszor is egyenlítettek (9-9), mivel azonban a hálónál nem mutattak kellő határozottságot, kezdett eltávolodni a MAFC-BME (11-15). Ezt a hazai szakvezető időkéréssel igyekezett megakadályozni. Döcögött VRCK gépezete (11-17), ám Csoma szélső ütéseivel, és Szabó D. jó nyitásaival felzárkóztak, majd hárompontos különbségnél (15-18) vendég pauza jött. 19-20-nál nem sikerült az egyenlítés, aztán amikor megint három lett közte, jött az újabb VRCK idő (19-22). Aztán meg a vendég, miután Szabó D. bombájával egyenlített a Vegyész (22-22). Ezután elment a MAFC (22-24), négyszer volt szett labdájuk, de nem tudtak ezzel élni, a Vegyész egy jó sánccal a meccs folyamán először jutott előnyhöz, amit meg is tartott, Blázsovics szélső ütésével (28-26).

A második játszma elején összeszedettebb volt a MAFC-BME (1-4), emiatt időt kért Toronyai edző, nem is egyszer (1-7). A hálónál sokkal jobban dolgoztak a vendégek (3-11), majd amikor jött néhány hazai pont, a vendég szakvezető hívta megbeszélésre a játékosait (7-12). Ezt követően a tisztes előnyüket őrizték, majd növelték a fővárosiak (14-23), és magabiztosságuk egyenlítést hozott, a szettek tekintetében (16-25).

 

Mint az első

A harmadik játékrészben Paez nyitása után ugyan még a VRCK vezetett, de aztán olyan volt a szett, mint az első, amelyben a hazaiak igyekeztek utolérni ellenfelüket. Ezúttal is pontosabb volt a MAFC támadójátéka, 8-11-es hazai ,,időzést” követően, 11-12-nél a túloldalon nyúltak ugyanehhez a fegyverhez. 13-nál meglett az egál, de sem ekkor, sem 14-nél nem tudta visszavenni a vezetést a sárga-kék gárda, akik 18-21-nél kérték ki második szünetüket. 21-nél és 23-nál is utolérte ellenfelét a Vegyész, majd két játszmalabdát hárítottak, amiből nekik is volt kettő, a másodikat viszont egy outtal részsikerre váltották (28-26).

A negyedik szett elején színvonalas labdameneteket láthatunk, és ezúttal a MAFC-nak kellett kapaszkodnia (10-7). 15-10-nél kikérte második szünetét a vendégek edzője, de mivel ász nyitásokkal feljött a MAFC, Toronyai edző is ,,kivette” az időt. Ennek ellenére egyenlített a fővárosi gárda, azok után is, hogy a hazaiak híztak (19-16, 19-19). Aztán vendég vezetések után, Szabó D. bombájával a VRCK állt jobban. Az izgalmas végjátékban (23-23) a MAFC jutott játszmalabdához, négyszer, és a negyediket már beváltották (26-28).

Az utolsó játékrészben 3-1-nél, vendég időkérés ellenére 6-2-ig ment előre a VRCK, ám 7-5-nél utóbbiak edzője kérésére szakadt meg a játék. Két-három pontos hazai fórokból lett egy-kettő (12-11, 13-11), a végén azonban egy jó sánc meghozta a régóta várt bajnoki sikert a Barcikának (15-12).

GreenPlan-VRC Kazincbarcika – MAFC-BME 3:2 (26, -16, 26, -26, 12)

Kazincbarcika, 150 néző. V.: Tilmann, Jámbor (Berényi, Csizmarik).

GreenPlan-VRC Kazincbarcika: MORAES 16, Paez 2, Tababus 10, Blázsovics 8, SZABÓ D. 19, Csoma 10. Csere: Kiss M. (liberó), Péter M. 2, PÉTER B. 11. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

MAFC-BME: Eke 8, Gomez 10, Kunert 10, GACS 13, Krupánszki 7, DIMITROV 35. Csere: Pápai (liberó), Torbica 7, Szabó B. 1. Vezetőedző: Nagy Péter.

Toronyai Miklós: – Gratulálok a srácoknak, azt hiszem az izraeliek elleni két meccs meghozta, hogy elindultunk felfelé. Egy picit sír az egyik szemem, a három ponthoz közel voltunk. Egy hét alatt négy komoly meccset játszottunk, a fiúk kiadtak magukból mindent, ami bennük volt. Bosszantó, hogy a negyedik szettben vezettünk, és nem sikerült azt hozni, de nem marasztalok el senkit, mert a sok meccs kivette az az energiáinkat.

Nagy Péter: – Az első és a harmadik szettet szoros csatában veszítettük el, pedig abszolút nálunk volt a lélektani előny. Bíztam benne, hogy az ötödik játszmát harcosan kezdjük majd, de csalódnom kellett.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!