KolorCity Kazincbarcika SC

2022.09.11. 08:00

Magabiztosan az albérletbe

Vasárnap idegenben lép pályára a KolorCity Kazincbarcika SC együttese az NB II.-ben.

MI

Fotó: Ádám János

Hét forduló után őrzi második helyét a labdarúgó NB II.-ben az újonc KolorCity Kazincbarcika SC gárdája. Az észak-borsodi alakulat múlt vasárnap hazai környezetben játszott az Aqvital FC Csákvár ellen, és 2–0-s győzelmet aratott. Ami azt jelenti, hogy a Barcika továbbra is százszázalékos saját stadionjában, hiszen az eddig megrendezett négy mérkőzését egyaránt hozta (az így megszerzett 12 ponthoz a mosonmagyaróvári siker adódik még hozzá, így jön ki a kék-sárgák 15 egysége). 

Éretten játszottak 

Milyen szakaszokra bontaná a Csákvár elleni összecsapást? Bejött az a taktika, amit velük szemben kitaláltak, elképzeltek? – kérdeztük Varga Attila vezetőedzőtől. 

– Az első perctől megvolt az elképzelésünk arról, hogy mikor, mit és hogyan akarunk játszani – kezdte a barcikai tréner. – Nagyon elégedett vagyok a csapat hozzáállásával, a meccs nagy részében domináltunk, de volt szerencsénk is. A srácok előtt le a kalappal, az akarásukkal, a tudatos teljesítményükkel lenyűgöztek. Éretten játszottunk egy nagyon gyors, fiatal ellenféllel szemben. Nem lehet jól játszani minden periódusban, de végig elszántan küzdöttünk. 

Jól reagáló csapat 

A KBSC hazai pályán hosszú ideje hibátlan (idevéve az előző szezont is), minek tudja be ezt a kiváló sorozatot? Mert sokszor azt gondolná az ember, hogy éppen a hazai pálya hat nyomasztólag egy csapatra, de együttesével kapcsolatban ez láthatóan nem így van. Arra is hangsúlyt fektet esetleg, hogy pszichésen jól felkészítse erre is a játékosokat? – vettük elő ezen témát is. 

– Megpróbálok mindenre felkészülni és felkészíteni a csapatot, de természetesen mindig vannak nehézségek, amikre jól reagál a csapat – nyilatkozta Varga Attila. – Az előző, még NB III.-as idényben jól teljesítettünk, hasonlóan magas színvonalon futballoztunk, de ez a játékosaink miatt volt. A csapat meglep engem is a mostani teljesítményével, de az is igaz, hogy a valóság a pályán mutatkozik meg. Teljesítményünk mutatja, hogy ebben az osztályban nincsenek egyértelmű mérkőzések. 17 hónapja nem kaptunk ki hazai pályán bajnoki mérkőzésen, megvan bennünk a motiváció a folytatásra, azonban idegenben is pontokat akarunk szerezni. 

Színtelen, szagtalan 

Nem önmagukat dicsérve, de milyen vélemények jutnak el hozzájuk a szakmából, a riválisoktól, a futballközegből? Dicsérnek, gratulálnak ahhoz, amit eddig elértek? – beszélgettünk erről is a KolorCity Kazincbarcika SC szakvezetőjével. 

– Egyelőre teljesen színtelen, szagtalan a sztori! Semmi észrevétel, mintha nem is léteznénk! – fogalmazott röviden Varga Attila. 

A KBSC a hét végén, vasárnap 16 órától a 8. fordulóban a Nyíregyháza Spartacussal csap össze, de nem a szabolcsi megyeszékhelyen, ahol építik a „Szpari” stadionját, hanem pár kilométerrel odébb, Sényőn. 

Egy olyan alakulattal játszanak, amely nem indult be „igazán”, pedig nem rossz a kerete. Mire számít tőlük egy olyan pályán, Sényőn, amely kisebb, mint a sztenderd? Bár ismerik, hiszen tavaly játszottak itt NB III.-as mérkőzést... – került immáron ilyesformán középpontba a mostani összecsapás. 

– A Nyíregyháza csapata magas, fizikálisan jó játékosokból áll – fogalmazott Varga Attila. – Arra számítok, hogy sok fejpárbajt kell majd megvívnunk.

Nagyszerű teljesítményt kell nyújtanunk, okosan kell majd járatni a labdát és kihasználni a területeket. Oda kell figyelnünk arra, hogy az ellenfél hátul tömören védekezik és hosszú labdákra apellál. Magabiztosan utazunk Sényőre, a körülményekkel nem foglalkozunk. 

(A borítóképen: A KBSC (kék-sárgában) az esélyes a szabolcsi vendégjáték alkalmával | Fotó: ÉM-archívum)

A Barcikában

Az észak-borsodiaknál eltiltott nincs, viszont a már a múltkori összecsapást is kihagyó, bokasérüléssel bajlódó ­Dvorschák nem biztos, hogy a szakmai stáb rendelkezésére áll majd. A várható kezdőcsapat: Megyeri I. G. – Szemere, Ur, Szekszárdi, Süttő – Csatári, Heil, Székely D. – Ádám F., Pálinkás, Kurdics. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!