Kajak-kenu

2022.09.03. 08:36

Arannyal és bronzzal zárta le az U23-at

A TKKSE versenyzője, Bragato Giada pénteken két számban döntőzött a szegedi vébén.

MI

A hét közepén kezdődött, és a hét végén fejeződik be Szegeden az idei junior és U23-as kajak-kenu világbajnokság. A Maty-éren az első két napon az előfutamokat rendezték meg, illetve az elődöntőket, majd pénteken már érmeket is osztottak. A program vasárnap kora délután az 5 km-es finálékkal zárul. 

Kínai és kanadai 

Az eseményen való részvételre jogot nyert Bragato Giada, a Tiszaújvárosi KKSE lapátosa is, aki U23-ban, két számban, C-1 1000 méteren, valamint C-2 500 méteren került be a magyar csapatba, utóbbiban a szegedi Nagy Biankával az oldalán. 

A Tisza-parti klub kenusa az utóbbi számban előfutamozott társával, és az első futamot 1:59,66-os idővel biztosan megnyerve egyenes ágon jutottak be a döntőbe. A C-2 500 méter fináléját pénteken bonyolították le, és Bragatóék 1:56,28-as idővel korosztályos világbajnoki címet szereztek. A második hely a kínaiaknak, a harmadik a kanadai egységnek jutott. 

Bragato Giadának – akinek a klubedzője Krucsai József – szintén pénteken, nem sokkal a párost követően, az egyes ezer méteren kellett „fináléznia”, és kínai, valamint kanadai vetélytársa mögött érkezve vb-bronzérmet gyűjtött be, 4:36,57 perces időered­ménnyel. Az 1999-es születésű újvárosi sportoló ezen vetélkedéssel lezárta a korosztályos versenyeit, ezentúl már csak felnőtteseményeken indul.

(A borítóképen: Bragato Giada (elöl) és Nagy Bianka | Fotó: MKKSZ)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában