Huszonhét évig portáskodott

 A piros-fehérek oszlopos tagja, a szurkolók egyik kedvence közösségi oldalán adta hírül elhatározását, majd azt láthatta, hogy tucatszámra kapja a hozzászólásokat. 

Tízezer néző előtt 

– A legutóbbi szezon után jeleztem a klubban, hogy egy idényt még szívesen végigcsinálnék, a tárgyalásaink viszont nem vezettek előre, és máshová már nem akartam átigazolni – mondta az obsitos portás, majd így folytatta: – Kissé feldúlt vagyok, kavarognak bennem a gondolatok, ez talán természetes, hiszen majdnem három évtizedet töltöttem a jégen. Valakinek úgy fogalmaztam, hogy gyakornokból váltam magyar bajnokká, a Mol Liga nyertesévé, és csapatom tagjaként megadatott nekem az, hogy a szlovák élvonalbeli meccseken is szerepelhettem. A toronymagasan legnagyobb élményem azonban a Papp László arénában, a Magyar Jégkorong Szövetség születésnapja alkalmából rendezett Magyarország – Lengyelország válogatottmérkőzéshez köt: tízezer néző előtt nekem adatott meg az a tisztesség, hogy védhettem együttesünk kapuját. 

Fájdalom gyötri 

Duschek Dávid ezután arról beszélt, hogy hosszú pályafutása során több leköszönt sportoló búcsúztatásán vett részt, és látta a távozó főszereplők meghatódottságát, mi több könnyeit, de akkoriban eszébe sem jutott az, hogy valamikor hasonló cipőbe lép… 

– Napok óta nosztalgikus hangulatban vagyok, sőt egyenesen fájdalom gyötör – folytatta a jégkorong palettájáról lelépett, hamarosan harmincnégy esztendős, Dusi becenévre hallgató sportoló. – Eddig este abban a tudatban feküdtem le, hogy reggel irány a jégcsarnok, és most ezt el kell engednem. Egy szó, mint száz, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz bezárnom magam mögött az ajtót. 

Arra a kérdésre, mely szerint a jövőben szolgálja-e majd akármilyen funkcióban a piros-fehéreket, felerősödött a hangja: 

– Erről már beszélgettünk. Kapusedzői minőségben el tudom képzelni magam már csak azért is, mert van hozzá papírom és szerintem kellő vonzódásom, így talán átadhatnám a követőimnek azt a szakmai tudást, amelyet a csaknem három évtizedem alatt felhalmoztam. 

Várja a tető 

„Hősünket” mellesleg most nem kell félteni, a mai magyar és az európai valóság elhozta új életének csíráját. 

– Divatos kifejezéssel élve a megújuló energia termelésével foglalkozom, ez annyit tesz, hogy a napelemrendszerek teljes körű ügyintézésére adtam a fejem – árulta el civil életbeli útkeresésének első állomásáról. – Tizenkét hónapja működik a cégem, az engedélyeztetéstől a kivitelezésig mindent vállalunk. Négyen vagyunk, a társaim azonban nem a hoki világából érkeztek. Nagy a konkurencia, ráadásul egyre bővül a piaci vetélytársaink köre, ennek ellenére mi is fejlődni akarunk, hogy minél több megrendelést kapjunk.

Ők mondták

Bíró Ignác, Duschek Dávid nevelőedzője, a DVTK Jegesmedvék szakmai igazgatója a következőket mondta a visszavonuló játékosról: 

– Testnevelő tanára voltam Dávidnak, akit ötödikes korában meggyőztem. Kértem, hogy jöjjön el jégkorongozni, próbálja ki magát ebben a műfajban, és köztünk ragadt. Laza ízületekkel rendelkezett, és hajlékonyként nyomban kapus akart lenni, ennek pedig kimondottam örültem. Amikor elkezdtük a közös munkát, még csak álmodtunk a jégcsarnokról, így rengeteget fagyoskodtunk, de jegesmedveként mindent kibírtunk. Szorgalmas, tehetséges sportolóként a körülményeihez képest sikeres pályát futott be, szép emlékek fűznek hozzá, remélem, hogy nem távolodik el a hokitól. 

Dr. Puskás Gábor, Duschek Dávid első klubelnöke az alábbiakat mondta a kapusról: 

– A Miskolci Jegesmedve Jégkorong Egyesület alapítójaként és tiszteletbeli elnökeként gyerekkora óta követtem Dávid pályafutását, aki mindig tisztességes és szerény volt. Boldogság öntötte el a szívemet, amikor először válogatott lett, és akkor is nagyon örültem, amikor a különböző elnevezésű bajnokságok és ligák megnyerésekor őt is éltette a publikum. A most formálódó magánéletéhez tiszta szívből kívánok minden jót és munkasikereket. 

A búcsúszavak

Duschek Dávid közösségi oldalán többek között ezt írta: „Minden sportoló életében eljön az a pont, amikor számot kell vetnie a múltjával és a jövőjével. Hálás vagyok az életnek és annak az életstílusnak, amelyben felnőttem. Kevés ember mondhatja el magáról, hogy a hobbija, amit gyerekkorában a testnevelő tanára javaslatára választott, a munkája, és életének része lett. Csaknem huszonhét, a sportban eltöltött év után eljött az ideje annak, hogy más célt keressek magamnak. Sikeres karriert futottam be, elégedett vagyok a bajnoki címeimmel és a válogatottban kapott szereplésemmel. Büszke vagyok minden klubomra, mert Miskolc mellett szolgáltam Dunaújvárosban és Újpesten is. Segítettek a szüleim, az edzőim, a csapattársaim, a barátaim és a szurkolók is. Visszavonulásommal most átalakul a napi rutinom: megszűnnek az edzéseim, a kemény sport elillan az életemből. Lényegében vége szakadt az eddigi életemnek, elveszett az identitásom egy része.” 

(A borítóképen: Duschek Dávid a jövőben szívesen foglalkozna a kapusok nevelésével | Fotó: ÉM-archívum)