DVTK

2022.07.29. 09:44

Szezon előtti sajtótájékoztató - Vukmir nem tudott jelen lenni

A DVTK labdarúgócsapatának szakmai vezetője szerint gyors, sokat futó csapatuk lesz.

Berecz Csaba

Hegedűs János és Bajúsz Endre

Fotó: Bujdos Tibor

Szezon előtti sajtótájékoztatót tartott pénteken a DVTK NB II-es labdarúgócsapata, amelyen a vezetőedző Dragan Vukmir nem tudott részt venni, a korábban meghirdetettekkel ellentétében. Ugyanis a szakvezetőnek egy haláleset miatt Szerbiába kellett utaznia (ahonnan a hírek szerint szombaton érkezik vissza Miskolcra).

Jelen volt viszont az eseményen Bajúsz Endre, a DVTK szakmai vezetője, aki elsőként a következőket mondta:

– Az előző szezonhoz képest jelentős átalakuláson ment keresztül a csapat, a keretet szinte teljesen át kellett alakítani. Szerződéseket bontottunk, 18 távozó játékos volt a csapatnál, új játékosokat kellett keresni, és 10 olyat sikerült leigazolni, aki egybevág a koncepciónkkal. A védelemben hiányposztra igazoltunk, a középpálya teljesen átalakult, a támadósorban olyan játékosaink vannak, akik nagy variációs lehetőséget biztosítanak a vezetőedző számára. Gyors, sokat futó csapatunk lesz.

A DVTK csapatkapitánya, Hegedűs János is jelen volt a sajtótájékoztatón, aki elsőként ezt mondta:

– A két bajnokság között másfél hetünk volt a pihenésre, a többit egyéni programokkal végeztük, majdnem minden nap szerepelt futás a programban. Ennek köszönhetően jó állapotban érkeztünk a felkészülésre. Egy kemény időszakon vagyunk túl, ami az eredményeken is látszik. Szokták mondani, hogy az edzőmeccsek eredménye nem számít, de ez erőt ad nekünk, és a szurkolókat is bizakodással tölti el.

Bajúsz

A tájékoztató során Bajúsz Endrét arról is kérdeztük, hogy miként lett a DVTK szakmai vezetője, hogy régóta készült-e erre a feladta, aki erre ezt felelte:

– A vezetőedző érezése után sokat beszélgettünk a vezetőséggel, hogyan lehetne segíteni a csapaton, elemeztük a hibákat, és ennek során olyan kapcsolata alakult ki edzővel, vezetőséggel, ami ide vezetett. Szakmailag nem szólok bele a munkába, segíteni tudom, adminisztrációval, játékosokkal való kapcsolattartással, beszélgetésekkel. Csapatban dolgozunk, a siker, a célt elérése érdekében.

Arra a kérdésre, hogy milyen volt az első átigazolási szezon, hogy mennyire volt más ez a munka, ez a nyár mint mondjuk az előző öt, azt felelte Bajúsz Endre, hogy tisztában volt a feladattal, hogy nagy a fluktuáció a csapatnál, majd hozzátette, hogy nem csak az új játékosokkal állt kapcsolatban, 50-70 labdarúgót kellett megvizsgálni, közülük kiszűrni, hogy kik segíthetik a csapatot. A szakmai vezető azt is megjegyezte, hogy mindez óriási munka volt, nem csak edzői, vezetői oldalról, hanem a scout, vagyis a kiválasztásban résztvevők részéről szintén. A szakmai vezető arról is szót ejtett, hogy átigazolási időszakban sűrű a nap, amikor a piaci mozgás élénk, hiába kel fel az ember egy névvel a fejében, lehet, hogy néhány órán belül már másik három név van arra a posztra, amit szeretnének betölteni.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mennyinél jár a transzferek egyenlege, hogy pluszban vagy mínuszban van a DVTK a mostani átigazolási szezonban.

Bajúsz Endre erre azt válaszolta, hogy volt egy keretösszeg, amit nem léptek túl, és ez kevesebb, mint a tavalyi volt. Mint utóbb kiderült, a szakmai vezető nem a játékosmozgások bevétel, kiadás egyenlegére gondolt a válasza során, hanem az első csapatra költhető pénzösszegre (lapunk információja szerint ez az összeg a 2021/22-es évadban 1,1 milliárd forint volt). Ugyanis arra a felvetésünkre, hogy a keretösszeg ezek szerint rendelkezésre áll, ugyanis élő szerződésű labdarúgót nem vásárolt a nyáron a klub, megerősítette, hogy csak lejárt szerződésű játékosokat szerződtettek.

Szóba került a DVTK-nál bevezetni kívánt új bérezési rendszer, és arra a kérdésre, hogy volt-e olyan, aki emiatt távozott, nemmel felelt Bajúsz Endre, de azt is hozzá tette, hogy hosszú megbeszéléseket folytattak ez ügyben a játékosokkal.

A szakmai vezető a kiválasztás folyamatáról is beszélt, illetve arról is, hogy szűk volt a piac, hiszen a labdarúgó szövetség szabálya miatt fiatalokat is kell szerepeltetni, és azt is hozzá tette, hogy csak magyar játékosokat tudtak igazolni. Arra a kérdésre, hogy a légiósok szerepeltetéséről való lemondás miatt nem lesz-e nehezebb egy esetleg feljutás esetén a keret átalakítása, azt felelte Bajúsz Endre, hogy ebben az összetételben minden NB I-es csapat ellen jól szerepeltek, és a tulajdonossal beszélgetve úgy látják, hogy 1-2-3-4 játékossal kiegészülve az NB I-ben is eredményesek lehetnének.

Bajúsz Endre arról is beszélt, hogy nem a csak a játékoskeretben, hanem stábban is órási mozgás volt, az asszisztens edző, az erőnléti edző, a videó elemző is kicserélődött.

A szakmai vezető azt is kijelentette, hogy a cél a feljutás, a DVTK-nak az NB I-ben a helye, majd hozzá tette: a játékosok leigazolásakor is elhangzott, hogy képesek arra, hogy feljuttassák a csapatot, úgy építették fel a prémiumrendszert, úgy edzenek, mindent úgy alakítottak, hogy az NB I-nek megfeleljenek.

Hegedűs

A csapatkapitány Hegedűs János szóba hozta a szurkolókat, azt, hogy tavaly Siófokon megtöltötték a vendégszektort, és úgy vélekedett, hogy most talán még több piros-fehér drukker várható. A védő azt is mondta, hogy nagy szükségük van a drukkerekre, majd azt is hozzá tette: feltérképezték a Siófokot, és, hogy a három pont megszerzéséért utaznak a Balaton partjára.

Hegedűs János azt is kijelentette, hogy elvégezték azt a munkát, amit kellett, majd így folytatta:

– A cél az első hely, az elvárás a csapattal szemben a feljutás. Megcélozzuk az első helyet, és nem leszünk szomorúak, ha a második helyet sikerül megszerezni.

A csapatkapitány arról is beszélt, hogy érzése szerint az erőnléttel nem lesz probléma, mert a felkészülési meccsek során azt tapasztalták, hogy a 90. percben is volt még tartalék a csapatban.

Arra a kérdésre, hogy kik lehetnek a vetélytársak, kitérő választ adott Hegedűs János, mint mondta, nem szeret másokról beszélni.

Azon kérdésünkre, hogy az esetleges nyári klubváltása, a kövesdiek NB I-es hívása ellenére miért maradt a DVTK-nál, azt felelte a diósgyőri csapatkapitány, hogy az internet néha többet tud, mint a játékosok. Felidézte, hogy két hétig nem tudott a csapattal készülni sérülés miatt, és amikor edzésbe állt, az egyik tréning után sok gratuláció érkezett a telefonjára, az átigazolásához, majd amikor ezt követően megnézett a neten egy-két oldalt, azt látta, hogy tényként közölték a távozását. Hegedűs János ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy leült beszélni a diósgyőri vezetőkkel arról, hogy mi lehetett ennek az oka, de ezt a témát lezárták, és azzal folytatta a csapatkapitány, hogy mivel a hétvégén indul a bajnokság, a DVTK kerete kész, csak a vasárnapi mérkőzés fontos a számára, semmi más.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!