DVTK

2022.07.25. 07:51

Újabb sikeres felkészülési

Harmadik élvonalbeli ellenfelét is legyőzte az erőgyűjtési időszakban a diósgyőri csapat.

Berecz Csaba

Győztes főpróbát tartottak a diósgyőriek.

Forrás: DVTK

A labdarúgó NB II. július 31-i nyitányára készülő Diósgyőri VTK együttese szombaton az NB I.-es Vasas FC vendégeként zárt kapus mérkőzésen lépett pályára. Ez a meccs annyira titkos volt, hogy a nézők nem lehettek jelen, sőt ezúttal élő képes, internetes közvetítés sem volt.

Eppel góljával

Annyit azért tudni lehet, hogy az egygólos mérkőzést Eppel góljával a DVTK nyerte. A 17. percben született győztes találat szerzőjét azonban sérülés miatt le kellett cserélni. Ezen a találkozón a vendégek részéről még az is belefért, hogy Lukács révén, a 85. minutában büntetőt hibázzanak.

A hazai gárda részéről az volt a meccs érdekessége, hogy nekik ezen a napon az esti fellépés már a második volt, ugyanis délelőtt az NB II.-es Soroksár SC ellen, vendégként 2–1-re nyertek. Egy teljesen más összetételű kezdőcsapattal. A Vasasnál csak három olyan labdarúgó volt, aki mindkét mérkőzésen pályára lépett, az este becserélt trió délelőtt is csereként jutott szóhoz. További érdekesség, hogy ezen a napon a Vasas bő keretéből a piros-kékek szakvezetője, Kuttor Attila összesen huszonhét labdarúgót nézhetett meg, próbálhatott ki. Az összeállításaikból pedig azt lehetett kiolvasni, hogy a Kecskeméti TE elleni, szombati bajnoki rajtjukon a DVTK elleni fellépők közül kaphatnak többen bizalmat.

A Diósgyőrről

Ami pedig a Diósgyőrt illeti: a piros-fehéreknek messze nincs ilyen bő keretük, összesen húsz labdarúgót tudtak nevezni a meccsre, köztük egy olyan ifjút is, Mrvát, akivel kapcsolatban néhány napja azt közölték, hogy az első csapatnál nem, csak az NB ­III.-as tartalék gárdánál számítanak rá. Az említett labdarúgó azonban hiába volt jelen a mérkőzésen, nem jutott szóhoz, és hasonló sorsra jutott a szintén fiatal Benkő, valamint a bal oldali védőként bevethető Bokros és Bárdos. A DVTK további két fiatalja, Bánhegyi és Illés B. kerettag sem volt szombaton, de nem csak ők jártak így.

Az új játékosok közül Viczián és Koman ezúttal sem játszott. Érdekesség, hogy előbbi a DVTK öt felkészülési meccséből egyen sem tudott részt venni, utóbbi – akit egy picit később szerződtettek – háromból semminél jár. Nem sokkal jobb helyzetben van Szőke, Korbély és Szűcs K., akik ezúttal is hiányoztak, de ők legalább az első edzőmeccsen, július 2-án a KC Kazincbarcika SC ellen szóhoz jutottak.

Az élvonalbelieket is

Viszont a Vasas ellen lehetőséget kapott a diósgyőriek szakvezetőjétől, Dragan Vukmirtól két olyan saját nevelésű fiatal, Jurek Gábor és Vajda Botond, akik meghívót kaptak a magyar U19-es válogatott vasárnap kezdődött és szerdáig tartó összetartására.

A DVTK-nak a Vasas FC elleni mérkőzése volt az utolsó felkészülési találkozója. A piros-fehérek az ötödik meccsükön is veretlenek maradtak, és azzal várhatják a BFC Siófok elleni, vasárnap 19 órakor kezdődő, idegenbeli bajnokit, hogy edzőmérkőzéseik során mindhárom élvonalbeli ellenfelüket legyőzték (Mezőkövesd Zsóry FC, Kisvárda MG, Vasas FC).

Vasas FC – Diósgyőri VTK 0–1 (0–1)

Budapest, zárt kapuk mögött. V.: Berényi (Nyekita, Rábel).

Vasas FC: Jova – Szivacski, Iyinbor, Otigba, Silye – Vida (Szilágyi Sz., 60.), Berecz, Pátkai (Márkvárt, 60.) – Radó, Novothny (Feczesin, 48.), Cipf. Vezetőedző: Kuttor Attila.

Diósgyőri VTK: Póser (Danilovic, 46.) – Farkas D., Hegedűs, Szatmári, Csirmaz – Holdampf, Bényei – Könyves (Vajda, 66.), Bertus (Oláh Bálint, 66.), Lukács – Eppel (Jurek, 27., Papp M., 81.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.

Gólszerző: Eppel (17.). 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!