Triatlon

2022.07.06. 15:00

Nagyon jó bemelegítés volt a világbajnoki sorozatra

Lehmann Csongor, valamint a tiszaújvárosi csapat lett az elit bajnok.

SZIS

Az újvárosi versenyzők. Fotó: TTK

Az E.ON Sprint Elit Országos Bajnokságnak – a XVII. Mogyi Triatlon keretében – július 2-án, szombaton Baja adott otthont. Szintén a sprinttávú magyar bajnoki érmekért vetélkedtek az ifjúságiak, a juniorok és az amatőrök is, akik egy mezőnyben versenyezhettek a legjobbakkal.

A délutáni kánikulában elsőként rajtoló hölgyeknél a kétkörös, összesen 750 méteres úszás befejeztével, 9:32 perc elteltével, a tokiói olimpia 12. helyezettje, Bragmayer Zsanett futott fel elsőként a depóhoz vezető lépcsőn, akit Holánszki Laura, Putnóczki Dorka és a még csak junior Kropkó Márta követett. A többiekre jó fél percet kellett várni. A háromszoros olimpikon, Kovács Zsófia az úszás során – az őt ért rúgás miatt – feladásra kényszerült.

A kerékpározás első kilométerén Bragmayer nem várt senkire, egyedül vágott az élre, feladva a leckét üldözőinek. Hamar kiderült, hogy a vetélytársaknak ezen a napon nem sok babér teremhet. Zsanett az ötkörös kerékpározás első körének végén 21 másodperccel vezetett a bátran versenyző Kropkó Márta előtt. Őket 40 egységgel követte a Putnóczki Dorka vezette hatfős boly. Újabb 4 km múlva az elejétől 38,8 km/órás átlagot hajtó Bragmayer előnye 34 másodpercre nőtt Mártival szemben, míg az üldözők már 1 perc fölötti hátrányban tekertek. A második üldöző csoportot Sárszegi Noémi vezette, de az ő hátrányuk ekkor már közelítette a 2 percet. Újabb két kör elteltével a jelenleg magasan a legjobb magyar női versenyző megduplázta előnyét a múlt heti montreali junior-világbajnokságon a mix váltóval negyedik helyen zárt Kropkóval szemben, akit 20 másodpercre közelített meg az első üldöző boly. A második depózásnál Bragmayer előnye 1:16 perc volt Kropkóval szemben, utána pedig 23 másodpercre Putnóczki Dorka vezetésével loholtak a többiek.

Az 5 kilométeres futás első harmadánál Bragmayer őrizte megnyugtató előnyét az élen. Őt továbbra is Kropkó Márta követte, akinek a második kör végére egy perc fölött volt a hátránya. A harmadik-negyedik helyen, eltávolodva addigi „játszótársaiktól”, Nádas Nóra Romina és Horváth Karolina Helga futott, egyre jobban megközelítve a láthatóan fáradó Kropkó Mártát. A célba érkezésig Horváth és a junior Nádas Nóra is megelőzte a szinte végig egyedül küzdő Kropkót. Az egyre inkább régi formáját idéző, a tiszaújvárosi színeket képviselő Put­nóczki Dorka abszolút ötödik helye, csakúgy, mint klubtársai közül az U23-as Bóna Kinga és az ifjúsági Lehmann Sára top 10-es helyezése több mint dicséretes. Dorka ezüstérmes lett az elit női kategóriában, Kinga másodikként zárt az elit U23-as korcsoportban, Sára pedig megnyerte az ifjúságiak aranyérmét.

Ezúttal is a futás döntött

A nagy izgalommal várt elit férfiverseny előtt kiderült, hogy a tokiói ötkarikás játékokon 7. helyezett Bicsák Bence, a hazai pálya előnyét élvező, olimpiai 20. Faldum Gábor és a szintén olimpikon Tóth Tamás betegség miatt nem állhat rajthoz. A mezőny erősségére persze így sem lehetett panasz. A nyitószámot mindjárt a regnáló U23-as világbajnok, a tiszaújvárosi Lehmann Csongor „nyerte” meg, de ugyanúgy 8:51 percet teljesített Dévay Márk és a még ifjúsági Kropkó Márton is. A 20 kilométeres kerékpározás elején Dobi Gergővel kiegészülve így négyen kíséreltek meg elszakadni a többiektől, de egy héttagú csoport – négy tiszaújvárosival – nagyon akarta a felzárkózást. Ebből azonban nem lett semmi, viszont a harmadik körre Dévay Zsomborral együtt már öten haladtak az élen. 38 másodperccel mögöttük ­Lehmann Bence egyedül tekert, újabb 35 másodpercre igyekeztek feljebb zárkózni a többiek. A folytatásban érdemi változás nem történt. A második váltásnál Dévay Márk és Lehmann Csongor volt a leggyorsabb, de csak másodpercek választották el őket kerékpáros szökevény társaiktól. A három futókör első harmadánál már 10 mp. volt az előnye a vezető kettősnek a harmadik helyen haladó Dévay Zsomborral szemben. Újabb egy kör után biztosnak tűnt, hogy az arany­érem sorsa az idősebb Dévay és a fiatalabb Lehmann fivér között dőlhet el. Ez így is lett, az utolsó egy kilométerre ­Lehmann Csongornak volt még egy sebességfokozata, amit a vele együtt, szintén a párizsi olimpiai indulásért harcoló Dévay Márk már nem bírt el. A harmadik hely Dévay Zsombornak jutott. ­Lehmann Csongor abszolút győzelmével – a Magyar Triatlon Szövetség szabályai alapján – az elit és az elit U23-as magyar bajnok címet is kiérdemelte. A tiszaújvárosiak közül az elsőéves junior Kovács Gyula kellemes meglepetésként az abszolút 5. pozícióban zárt, ami a junioroknál bajnoki címet ért. Lehmann Bence 7., Kiss Gergely 8. helye pedig azt eredményezte, hogy – ­Lehmann Csongorral együtt – a Tiszaújvárosi Triatlon Klub az elit férficsapatok között is országos bajnok lett.

– Nagyon jó hangulatban versenyezhettünk, amiért hálásak lehetünk a bajaiaknak – hangsúlyozta Lehmann Csongor. – Boldog vagyok, hogy az olaszországi magaslati edzőtáborozás után pár nap hangolódással sikerült megnyernem ezt az erőpróbát. Nemsokára utazom Hamburg­ba, a világbajnoki sorozat következő állomására, melyre ez a bajnokság jó bemelegítés volt. Nagyon várom a tiszaújvárosi versenyt július közepén, hiszen ez különleges helyet foglal el a szívemben. Utána újabb edzésblokk jön, melynek célja a mind jobb szereplés a pontszerző viadalokon és a szezon végi világbajnokságon, Abu-Dzabiban.

A női és férfi abszolút 1–10. helyezett között az E.ON Hungária Csoport támogatásának köszönhetően 3 millió forint pénzdíjat osztottak szét, ami európai mércével is kimagasló.

Eredmények

Női abszolút (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 1. Bragmayer Zsanett (Team Újbuda SE) 1:00:34 óra, 2. Horváth Karolina Helga (Budaörsi TK) 1:02:45, 3. Nádas Nóra Romina (Team Újbuda SE) 1:02:48, 4. Kropkó Márta (Kropkó TC) 1:03:13, 5. Putnóczki Dorka (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:03:22, 6. Dobi Lili (Debreceni Sportcentrum) 1:03:40, 7. Soós Fanni Kinga (Budaörsi TK) 1:04:27, 8. Bóna Kinga (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:04:33, 9. Lehmann Sára (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:05:02, 10. Józsa Bernadett (Kistarcsai Vízisport RCE) 1:05:15.

Elit nők: 2. Putnóczki Dorka (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:03:22.

Elit U23-as nők: 2. Bóna Kinga (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:04:33. 

Ifjúsági leányok: 1. Lehmann Sára (Tiszaújvárosi Triatlon Klub, edzők: Fodor Ágnes, Lehmann Tibor, Balogh Bence, Filep Csaba) 1:05:02. 

Felnőtt nők, 4-es kcs.: 3. Némethné Prill Katalin (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:19:58. 

Férfi abszolút (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 1. Lehmann Csongor (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 53:11 perc, 2. Dévay Márk (Trion SC) 53:23, 3. Dévay Zsombor (Trion SC) 54:12, 4. Dobi Gergő (Debreceni Sportcentrum) 54:58, 5. Kovács Gyula (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 55:09, 6. Kropkó Márton (Kropkó TC) 55:22, 7. Lehmann Bence (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 55:35, 8. Kiss Gergely (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 56:06, 9. Hornyák Döme (Budaörsi TK) 56:13, 10. Hóbor Zalán (Kőszegi Triatlon és Úszó Klub) 56:16. 

Elit férfiak, egyéni: 1. Lehmann Csongor (Tiszaújvárosi Triatlon Klub, edzők: Fodor Ágnes, Lehmann Tibor, Balogh Bence) 53:11 perc. Csapat: 1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (­Lehmann Csongor, Lehmann Bence, Kiss Gergely, edzők: Fodor Ágnes, Lehmann Tibor, Balogh Bence) 2:44:52 óra. 

Elit U23-as férfiak: 1. Lehmann Csongor (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 53:11 perc. 

Junior fiúk: 1. Kovács Gyula (Tiszaújvárosi Triatlon Klub, edzők: Fodor Ágnes, Lehmann Tibor, Balogh Bence, Filep Csaba) 55:09. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!