Jegesmedvék

2022.07.01. 14:32

Lett kapust igazoltak a Macik

Janis Voris rendszeresen tagja volt a lett utánpótlás válogatottaknak, fiatal kora ellenére már rendelkezik rutinnal a dán, lett és ukrán élvonalból, a Bajnokok Ligájából és 18 KHL mérkőzésen is védett.

Kolodzey Tamás

Janis Voris. Fotó: DVTK

Janis Voris szülővárosában, Rigában kezdett jégkorongozni és kifejezetten tehetséges kapusnak tartották számon, hiszen rendszeresen szerepelt a lett utánpótlás válogatottakban. Első világbajnoksága rögtön egy U18-as elit vb volt, ahol három meccsen szerepelt. A következő évi U18-as Divízió 1/A-s világbajnoksága is kifejezetten jól sikerült, a torna legjobb kapusaként aranyérmet ünnepelhetett. Ebben a szezonban Eurázsia egyik fő junior jégkorongligájában, az MHL-ben védett 58 mérkőzést, majd a következő idényt már Észak-Amerikában kezdte. Amerika egyik legrangosabb jégkorongligájából ismét Rigába vezetett az útja, ahol karrierjének egy fontos időszakához ért, hiszen 7 mérkőzést is védhetett a Dinamo Riga KHL-es csapatában, valamint az U20-as Divízió 1/A világbajnokságon ismét a torna legjobb kapusa lett. A 2020/2021-es idényben 11 mérkőzést játszott a dán élvonalban, valamint szintén 11 mérkőzést a legerősebb európai ligában, a KHL-ben. A legutóbbi évadat a Donbass Donetsk csapatánál kezdte, akikkel 2 Bajnokok Ligája mérkőzésen is szerepelt, de az ukrán-orosz háború által leginkább sújtott területről távozni kényszerült és az évadot a lett HK Mogo együttesénél fejezte be.

Több játékossal beszélt

– A szerződésem aláírása előtt több olyan játékossal is beszéltem, akik jól ismerik a csapatot és a ligát – kezdte nyilatkozatát Janis Voris. – Minden információt begyűjtve arra jutottam, hogy ez egy remek lehetőség, hogy tovább fejlődjek, jobb kapussá váljak és hasznos tapasztalatokra tegyek szert. Tudom, hogy a városban nagy hagyományai vannak a jégkorongnak, szeretnék minél hamarabb beilleszkedni, segíteni a csapatot. Ami a védési stílusomat illeti, szerintem a szurkolók nem fognak unatkozni, szeretem a látványos védéseket, szeretem birtokolni, megjátszani a korongot és élvezni a játékot. A nyár folyamán minden nap arra öszpontosítok, hogy megfelelő állapotban kezdhessem meg az Erste Liga szezonját, kikapcsolódásként pedig horgászni járok, amit egyszerűen imádok, remélem az új otthonom közelében is találok majd vízpartot.

Névjegy

Jqanis Voris

Születési hely: Riga, Lettország
Születési idő: 2000. január 20.
Súly: 75 kg
Magasság: 181 cm
Poszt: kapus

Pályafutása
2022/2023: DVTK Jegesmedvék (Erste Liga)
2021/2022: Donbass Donetsk (Ukrajna) , HK Mogo (Lettország)
2020/2021: Rodovre Mighty Bulls (Dánia), Dinamo Riga (KHL)
2019/2020: Dinamo Riga (KHL), HK Riga (MHL)
2018/2019: Springfield Jr. Blues (NAHL), Jamestown Rebels (NAHL), Northern Cyclones (NCDC)
2014-2018: HK Riga (MHL, Lettország)

A keret - Szerződéssel rendelkező játékosok a 2022/2023-as szezonra
Kapusok
Janis Voris
Kiss Bence
Hátvédek
Kevin Wehrs
Vojtkó Mátyás
Szirányi Bence
Kiss Roland
Jesper-Juhani Ilvessuo
Csatárok
Miskolczi Márk
Ritó László
Páterka Bence
Jack Walker
Vladislav Kuleshov
Ján Blasko

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!