Mozgolódás a DVTK háza táján

2022.06.18. 08:23

Viczián megérkezett Diósgyőrbe, Belényesit visszavette a Kecskeméti TE-Hufbau

Megvették, majd négy hónap múlva ugyanannak adták el a játékjogát, akitől megszerezték.

Berecz Csaba

Viczián megérkezett Diósgyőrbe. Fotó: DVTK

Belényesi Csaba visszatért a Kecskeméti TE-Hufbau labdarúgócsapatához. A 28 éves, 193 centi magas védőt az idén februárban a KTE-Hufbautól szerezte meg a DVTK, úgy, hogy kivásárolta élő szerződéséből. A belső védő 4 hónap és 5 nap után – miután 7 bajnokin szerepelt a diósgyőri gárdában – visszatért korábbi csapatához, mert most az NB I.-be feljutott sportszervezet vásárolta ki őt.

Februárban nagy visszhangja volt Belényesi klubváltásának, a kecskemétiek sportigazgatója, Tóth Ákos akkor így fogalmazott a kecskemétiek honlapján: „Régóta érezzük, hogy egyre jobban tartanak tőlünk, pont ezért az átigazolási időszakban rengeteg próbálkozás volt értékeink elcsábítására, de mi ezeket rendre elutasítottuk. A Diósgyőr is sok irányból támadott már, hogy megbontson minket, és végül élt az egyetlen lehetőséggel, amivel alapembert tudott elcsábítani tőlünk télen, kifizette Belényesi Csaba szerződésben rögzített kivásárlási árát. Ez nem volt kevés, de ez nem is volt szempont jelen esetben, hiszen nem akartuk elengedni. A játékosnak olyan szerződést és olyan anyagi feltételeket kínáltak, amivel nem tudunk és nem is akarunk versenyezni. A magunk részéről a lehető legkorrektebb feltételeket kínáltuk a játékosnak egy új szerződésre, de erre is többszörösen ráígért a Diósgyőr, így nem tudtuk meggyőzni a maradásról. Az időzítés egészen biztosan nem véletlen, hiszen hétfőn rangadót vív a két klub.”

Azt a meccset megnyerte ugyan a DVTK, de a feljutásért vívott harcot elveszítette a Kecskeméttel szemben. Úgy tudni, hogy a februári kivásárlási ár 40 ezer euró (akkori áron kb. 14 millió forint) volt. Azt nem tudni, hogy most mennyit ért az alföldi klubnak Belényesi visszaszerzése.

Viczián: hivatalos

Belényesi távozásával 10 főre nőtt azok száma, akikre az előző évi keretből nem számít(hat) a DVTK. Ugyanis Karan és Polgár szerződésének lejárta után nem kapott újabb ajánlatot, az öt kölcsönjátékos, Borsos, Bokros, Lucas, Kocsis és Keller visszatérnek a klubjaikhoz, Molnár G. és Horváth Z. pedig a vezetőedző, Dragan Vukmir döntése alapján kikerült az első csapat keretéből.

Az érkező oldal pénteken egy fővel bővült. A tavaszi szezon előtt megszerzett Lukács Dániel (Kecskeméti TE-Hufbau) és a csütörtökön bejelentett Csirmaz István (Puskás AFC) után Viczián Ádám neve is „kidobolódott”. A védőjátékos érkezéséről már korábban beszámoltunk, a 26 éves labdarúgó a most véget ért évadban a Vasas futballistája volt.

A borítóképen: Viczián megérkezett Diósgyőrbe. Fotó: DVTK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!