DVTK

2022.06.28. 19:05

Új vezetőedző a DVTK kézilabdánál

Tapasztalt, európai mesteredző veszi át a DVTK kézilabda csapatának irányítását. Az 1993 óta edzőként dolgozó szakember a klub utánpótlását érintő szakmai munka kialakítását és működését is koordinálni fogja.

Forrás: dvtk.eu

Molnár András közel 30 éve dolgozik kézilabdaedzőként a férfi és női szakágban is - a női első osztály kivételével - minden osztályt minden korosztállyal megjárva. Az oldalvonal melletti pályafutását Nyírbátorban kezdte, majd 1999 és 2004 között az NB I. B-ben szereplő Bőcs csapatánál dolgozott vezetőedzőként és az utánpótlás szakmai vezetőjeként. Ebben az időszakban bajnoki ezüstérmet nyert a női csapattal, és a Magyar Kupa negyeddöntőjébe jutott, míg az ifjúsági lány csapat két bajnoki címet szerzett a Ferencváros előtt. Ezt követően 17 évet töltött Hajdúnánáson, ahol az alapoktól épített fel egy szisztematikusan működő klubot az utánpótlástól a felnőtt csapatig. A tavalyi évben már a Nyírbátor vezetőedzőjeként szerzett bajnoki címet az NB II. Észak-keleti csoportjában, míg mindezek közben 2013-ban európai mesteredzői, előtte pedig a Testnevelési Egyetemen szakedzői végzettséget szerzett. Továbbá az MKSZ határokon átnyúló projektjének, az Együtt Növünk Fel Alapítvány partium rész szakmai igazgatója.

(Forrás: dvtk.eu)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában