Megyei I. osztály legjobbjai

2022.06.29. 07:00

Lukács, Ryabenko, Hevesi, Rendek

Ősszel immár tizennyolcadik éve böngészhetik majd a focibarátok a megyei fociévkönyvet.

illusztráció / Shutterstock

Külső munkatársunk, Mező László, az évkönyv szerkesztője először a 2007/2008-as bajnokság után szavaztatta meg a klubokat: kit tartottak a bajnokság legjobb játékvezetőjének? A legjobban érintettek, vagyis az egyesületek, akkor Kálmán Imrére voksoltak, és azóta már a 14. szavazáson is túljutottunk (2020-ban a pandémia miatt a szavazás elmaradt). A 2008/2009-es szezontól a legjobb kapusra és mezőnyjátékosra is lehet szavazni, míg a 2009/2010-es küzdelmek végén tovább bővült a kör a legjobb edzővel. Egy év múlva pedig már öt kategóriában kértek voksokat, innentől ugyanis a legsportszerűbb csapatra is lehetett szavazni. Összeállításunkban a 2021/2022-es szavazás kategóriánkénti dobogósait ismertetjük meg olvasóinkkal (akik a teljes listára kíváncsiak, azoknak javasoljuk: keressék az év végén megjelenő 2022. évi fociévkönyvet – a szerk.). 

Minden kategóriában hasonló szisztéma szerint történt a szavazás: a szavazólapra 3 nevet kellett írni. Akiket első helyen tüntettek fel, 4, akiket másodiknak, 2, akit harmadiknak, 1 pontot kapott. A sorrendet az elért pontok határozták meg. Pontszámegyenlőség esetében a több első, majd második helyezés döntött. Saját csapatbeli játékosra és edzőre, illetve a sportszerűségi versenyben saját csapatra nem lehetett szavazni. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály legjobbjai, a klubok szerint: 

A szavazás végeredménye 

Legjobb mezőnyjátékos 
(26 játékos kapott pontot) 
1. Lukács Gergő (Bánhorváti) 13 pont 
2. Moroncsik Roland (Felsőzsolca) 12 
3. Irhás Ignác (Bőcs) 9 

Legjobb kapus 
(16 hálóőr kapott szavazatot) 
1. Ryabenko Danylo (Mezőkövesd Zsóry tartalék) 28 pont 
2. Szegő Márk Botond (Gesztely) 24 
3. Giák Tamás (Felsőzsolca) 14 

Legjobb edző 
(14 szakember kapott pontot) 
1. Hevesi Tamás (Mezőkövesd Zsóry tartalék) 22 pont 
2. Zsiga Gyula (Bőcs) 18 
3. Szatmári Csaba (Cigánd) 16 

Legjobb játékvezető 
(17 sípmester kapott szavazatot) 
1. Rendek István 42 pont 
2. Nagy Ferenc 14 
3. Németh Zoltán 10 

Legsportszerűbb csapat 
(14 klub kapott pontot) 
1. Mezőkövesd Zsóry tartalék 22 pont 
2. Cigánd 18 
3. MVSC 17 

A megyei fociévkönyv szerkesztője a legeredményesebb gólszerzőket is díjazza 
1. Lukács Gergő (Bánhorváti) 26 gól 
2. Giber Attila (Mezőkövesd Zsóry tartalék) 21 
3. Tóth Ádám (Cigánd)18 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!