Greenplan Kazincbarcika Rally

2022.06.29. 19:30

Levenné magáról a rontást Bartha Nándor

Bartha Nándor bízik benne, hogy ezúttal a hazai rendezésű Rallye2-es futam szerencsét hoz számára.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

A Rally2-es bajnokságban eddig enyhén szólva is feledhető teljesítményt nyújtott Bartha Nándor. Másképp tervezete, de így alakult, beragadt a rajtnál. Most azonban számára is az a rendezvény jön, amely mindegyik fölött áll. A hazai futamra értelemszerűen nagyon készül, mert szeretne bizonyítani. A tavalyi tapasztalatot azonban azt mutatják, hogy ilyenkor a plusz terhet is el kell viselni, ami nem mindig egyszerű.

Voltak gondok

- Már tettem a csuklómra egy piros madzag karkötőt, mert szeretném magamról levetetni a rontást – jelentette ki határozottan Bartha Nándor. – Egerben én hibáztam, mert a verseny előtt nem vittem el az autót programoztatni, a téli beállítások maradtak rajta. Ennek köszönhetően kevés üzemanyagot adott, a dugattyúk pedig teljes mértékben elolvadtak. Azt megelőzően Orfűn pedig kuplunghibánk volt, tehát elértek minket a gyenge pontjaink. Most azonban gőzerővel készülünk. Új motorral, új navigátorral, a Greenplan Kazincbarcika Rally előtt mindent kicseréltünk, úgyhogy semmi nem jöhet közbe.

Forrás:

A következő Rally2-es és Rally3-as futam számos érdekességet kínál résztvevőnek és nézőnek egyaránt. A változatos gyorsasági szakaszok mellett annak számít a szombati körverseny. A prológnak több év szünet után ismét a miskolci salakpálya ad majd otthont. A Népkertben előbb a Rally3 majd a Rally2 párosai mérik össze a tudásukat.

- Megalapítottam a North Racing Kupát, amelyet a prológon legjobb teljesítményt nyújtó páros kapja meg mindkét értékelésben – újságolta el Bartha Nándor. – A futam értékelésébe ugyanis most sem számít bele a salakon elért eredmény, de ez a különdíj plusz motivációt jelenthet mindenki számára. Bízunk benne, a hazai rali kultikus helyszínének újbóli becsatolása a közönséget és a nevezett párosokat is lázba hozza majd.

Inkább máshol

Rendezőként és versenyzőként egy és ugyanazon a rendezvényen egyáltalán nem egyszerű. Ezt már tavaly is megtapasztalta Bartha Nándor, de most erre kell készülnie a Greenplan Kazincbarcika Rallyn.

- Ilyenkor túl sok az ismerős, rengeteg a kritika, elég nagy a nyomás. Sokkal nehezebb így a ralira koncentrálni, mint amikor a lakóhelyünktől távolabb versenyzünk – tette hozzá Bartha Nándor. – Ezúttal most az jelent majd nagy erőt, hogy velünk lesz a család. Sokat fogunk főzni, mindenki kitelepül közénk a szervizparkba. Egy nagy dzsemborit fogunk tartani. A külső körülményeket igyekszem majd kizárni, és azon a napon csak a ralira valamint a szeretteinkre koncentrálni. Optimistán várom július első hétvégéjét, igyekszem majd mindenkinek megmutatni, hogy mire vagyok képes. Nagyon szeretnék ugyanis jó eredménnyel és jó szájízzel zárni a hazai megmérettetést.

A Greenplan Kazincbarcika Rally programja

Július 1. péntek
16.30 – 19.00 - Itiner és adminisztratív átvétel, versenyiroda

Rally2
Július 2., szombat
07.30 – 12.00 – Itiner és adminisztratív átvétel, versenyiroda
08.00 – 16.00 – Technikai átvétel, Szabó Suzuki
17.55 – Prológ - Miskolc, Népkert, Salak pálya
Július 3., vasárnap
Gyorsasági szakaszok
GY1, 8.43 – Sajókaza – Felsnyárád/1
GY2, 9.01 – Felsőkelecsény – Szuhogy/1
GY3, 9:44 – Teresztenyei elágazás – Imola/1
GY4, 12.02 – Sajókaza – Felsőnyárád/2
GY5, 12.20 – Felsőkelecsény – Szuhogy/2
GY6, 13.03 – Teresztenyei elágazás – Imola/2
GY7, 15.21 – Sajókaza – Felsőnyárád/3
GY8,  15.39 – Felsőkelecsény – Szuhogy/3
GY9,  16.22 – Teresztenyei elágazás – Imola/3
Céldobogó, 17.32 – Kazincbarcika Fő tér

Rally3
Július 2., szombat
16.55, Prológ – Miskolc, Népkert, Salak pálya
Július 3., vasárnap
Gyorsasági szakaszok
GY1, 10.03 – Sajókaza – Felsőnyárád/1
GY2, 10.21 – Felsőkelecsény – Szuhogy/1
GY3, 11.04 – Teresztenyei elágazás – Imola/1
GY4, 13.22 – Sajókaza – Felsőnyárád/2
GY5, 13.40 – Felsőkelecsény – Szuhogy/2
GY6, 14.23 – Teresztenyei elágazás – Imola/2
Céldobogó, 15.33 – Kazincbarcika belváros

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!