Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola

2022.06.11. 07:00

Könyvel a hivatalban, könyvel a küzdőtéren

Sárospataki játékos harcolta ki a gólkirályi címet a megyei női kézilabda-bajnokságban.

KT

Mudróczki Fanni, a megyei felnőtt kézilabda-bajnokság gólkirálya | Fotó: KT

Tizenhat találkozón százharmincnyolcszor vette be a kaput Mudróczki Fanni, a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola együttesének tagja, aki átlagban nyolc és félszer „csengetett”.

A sarkokat célozta 

– Nyolc esztendeje játszom, és a felnőttmezőnyben először lettem gólkirály – mondta a SUSI napokban tartott évzáró fesztiválján a huszonegy éves sportoló. – Többen kérdezték már tőlem, hogy milyen tulajdonságokra volt szükségem ehhez a büszke címhez. Nos, ami engem illet: energikus voltam a pályán, talán jól és erősen dobtam, de az edzőm, Bodorovics Tamás sokszor kiabálta be nekem, hogy a kis gól is gól, vagyis nem mindig arra törekedtem, hogy darabokra szaggassam a hálót. Jobbkezes vagyok, és többnyire a sarkokat céloztam meg, persze rendre megnéztem, hogy hol áll a kapus, és amikor tehettem, a súlypontját is figyelembe vettem. 

A mezőny legeredményesebb tagja a beálló posztján remekelt, gyakran vállalkozott bevetődéses vagy bedőléses lövésformára. Mudróczki Fanni azt is hangsúlyozta, hogy csapatuk erőssége az összjátékban rejlett, továbbá a pályán és a pályán kívül is úgy viselkedtek egymással, mintha családtagok lennének. 

– Mi mindig és mindenben segítettük egymást, és ez a jövőben sem lesz másképpen – tette hozzá. 

A kérdésre, hogy gólkirálynőként elhalmozták-e már a Nemzeti Bajnokságokban szereplő egyesületek képviselői, így felelt: 

– Még senki sem szólt hozzám, sehonnan sem kerestek, de nincs is szándékomban Sárospatakról továbbállni, nagyon jól érzem magam jelenlegi klubomnál.

Jó tudni

A tősgyökeres sárospataki gólkirálynő a polgármesteri hivatal fenntartásában lévő Sárospataki Kommunális Szervezet könyvelésén dolgozik, vagyis „ezer” szállal kötődik a településhez. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!