Röplabda

2022.06.29. 09:09

Izraeli vagy koszovói ellen

Kedden elkészítették a nemzetközi röplabdakupák sorsolását.

MI

Forrás: ÉM

Kedden Luxemburgban megtartották az európai röplabdaklubkupák sorsolását a 2022–2023-as idényre, a három sorozatra a két nemben összesen 216 csapat nevezett.

Októberben 

A női Bajnokok Ligája selejtezőjének első körében a bajnok Vasas Óbuda a belga VDK Gent csapatával mérkőzik majd. A párharc első meccsét október 18. és 20. között, míg a visszavágót egy héttel később rendezik. A CEV-kupában, nőknél a bajnoki bronz­érmes, kupadöntős Szent Benedek RA a horvát Marina Kastela csapatával csap majd össze a továbbjutásért, míg az ezüstérmes Swietelsky-Békéscsaba éppen a BL selejtezőjének első fordulójában esedékes Tenerife La Laguna – Bimal-Jedinstvo Brcko meccs vesztesével mérkőzik majd. 

Idegenben kezdik 

A férfiaknál, szintén a CEV-kupában a férfibajnokság ezüstérmesének, a Fino Kaposvárnak a svájci Volley Schönenwerd csapata lesz az ellenfele az első fordulóban. Az első meccsre november 8. és 10. között, a visszavágóra egy héttel később kerül sor a somogyi megyeszékhelyen. A bajnoki negyedik és Magyar Kupa-döntős GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika gárdája automatikusan a legjobb 32 között van a Challenge Kupában, ott ellenfele majd az izraeli Maccabi Tel-Aviv és a koszovói Luboteni Ferizaj csatájának továbbjutója lesz. Az észak-borsodiak idegenben kezdik a párharcot november 8–10. között, míg a visszavágóra egy héttel később a Don Bosco Sportközpontban fog sor kerülni. A nőknél ötödik Fatum-Nyíregyháza december 13. és 15., illetve 20. és 22. között az osztrák ATSC Kelag Klagenfurttal vagy a cseh bajnok VK Prostejovval találkozik úgy, hogy idegenben kezd. 

Utóbbi kettőt nyerték 

– Előzetesen, ilyen korán szükségtelen belebocsátkozni komolyabb esélylatolgatásba – kezdte Tóth Milán, a barcikai klub sportigazgatója. – Annak örülünk, hogy nem játszunk a 32 közé kerülésért, a főtáblán vagyunk, de igazából ennek különösebb jelentőséget nem tulajdonítunk. Ugyanis tavaly is bebizonyosodott, lehet egy klub kiemelt, senki ellen nem mehet biztosra, ugyanis elég jó csapatok vannak ebben a sorozatban is. Arról már beszéltem korábban, hogy az idei sorozatban célunk az, hogy mutassunk jobb formát, mutassuk meg jobban magunkat, mint azt tettük tavaly, amikor is már a selejtezőben elvéreztünk. Az izraeli bajnokság 12 csapatos, nem ­rossz a színvonal, a Maccabinak tavaly volt három amerikai és egy Fülöp-szigeteki légiósa. A legutóbbi két bajnokságot megnyerték, a kupában 2021-ben elsők lettek, 2022-ben viszont nem jutottak be a legjobb négy közé. A koszovói gárdának az előző évadban volt egy brazil feladó-átlója, és az új szezonra már bejelentettek egy brazil négyes ütőt, több légiósuk nem biztos, hogy lesz. Renan Ribeiróról van szó, róla vannak személyes tapasztalataim, az ő játéka tehát nem ismeretlen a számomra. A koszovói bajnokság a szövetségük honlapján nem elérhető, és jelenleg egyéb szakportálokon sem. Természetesen azon leszünk, hogy amit lehet, megtudjunk róluk is, nemsokára fenn lesznek a különböző adatok az európai szövetség, a CEV honlapján, úgyhogy augusztusra-szeptemberre mindenkiről lesznek információk.

Röplabda: a tények

A Vegyész RC nyári felkészülése augusztus 1-jén indul, a keret még nem kész, egyelőre egy új játékos, Kiss Máté érkezését jelentették be a vegyészvárosban, azonban még 2-3 röplabdázó leigazolása várható.

(A borítóképen: Tavaly csak két meccs jutott a VRCK-nak a nemzetközi sorozatban)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!