Kajak-kenu

2022.06.23. 09:01

Dobogós helyért száll vízre a DVTK kajakosa

Egy megyei sportoló áll rajthoz a hétvégi U23-as és ifjúsági kajak-kenu Európa-bajnokságon.

ÉM

Forrás: MW

A Diósgyőri VTK kajakosa, Orosz Adrienn is tagja annak a magyar válogatott keretnek, amely a mától vasárnapig Szerbiában sorra kerülő U23-as és ifjúsági kajak-kenu Európa-bajnokságon képviseli hazánk színeit. A piros-fehérek kajakosa az U23-as korosztályban, 200 méteren, egyesben áll rajthoz a péntek délutáni előfutamban, azzal a céllal, hogy a döntőbe jusson. A belgrádi kontinensbajnokság amolyan felvezető erőpróbája az idei korosztályos világbajnokságnak, amelyre szeptemberben, a szegedi Maty-éren kerül sor. 

– Adrienn utolsó éves U23-asként áll rajthoz az Európa-bajnokságon, és a szakma, közte mi is, éremesélyesként számol vele – mondta edzője, Orosz Sándor. – Az itthoni válogatóversenyeken harcolta ki a részvételt, részben azzal, hogy a felnőtt magyar bajnokságon ebben a számban, női K1 200 méteren, a második helyen végzett. 
Orosz Sándor azt is elmondta, hogy Orosz Adrienn szereti ezt a számot, és kedvencében érmet akar szerezni. 

– Persze sajnáljuk, hogy kikerült az ötkarikás játékok programjából a 200 méter – reagált arra a megjegyzésünkre a DVTK kajakedzője, hogy kár, hogy már nincs az olimpia műsorán ez a versenyszám, majd így folytatta: – Igyekszünk az 500 méteres távra átállni, persze ehhez időre van szükség. Maradva a 200 méternél, az U23-as Eb-nél: ebben a korosztályban ismerős lesz a mezőny Adrienn számára, és ez is azt mondatja velem, hogy odaérhet a dobogó valamelyik fokára.

(A borítóképen: Orosz Adrienn)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában