DVTK

2022.06.26. 15:30

Alsógatyában az öltözőbe

Knotz László bő két és fél évig védett Diósgyőrben, és ezt tartja pályafutása csúcsának.

MI

Az idei, abaújszántói kapustáborban egy „új arc” is felbukkant az edzői oldalon, egy olyan sportember, akit jobbára csak azok ismerhetnek, akik három évtizeddel ezelőtt is jártak diósgyőri futballmeccsekre. Amint az tudott, a DVTK 1984-ben utolsóként, 16. helyezettként elbúcsúzott az NB I.-től, és az ezt követő években a második vonalban sínylődött. A piros-fehéreknél ekkoriban megfordult sok-sok játékos között volt Knotz László, aki 1989 őszén érkezett az Andrássy útra. 

Palicskó Tibor hívta 

– A futballt a KSI-ben kezdtem, utána a Vasasban voltam utánpótlás játékos, majd egészen a felnőttcsapatig jutottam, és ott, másfél évig kerettag voltam – kezdte nyilatkozatát az 1963-ban született sportember. – Utána jött a katonaság, a Kossuth KFSE-nél, a Szabó Lajos SE-nél, majd a végén Zalaegerszegen, a Honvéd Katona József SE-nél. Az első és a harmadik sportegyesület NB III.-as volt abban az időben, a „szabólajos” pedig NB II.-es. Egy évet Balatonfűzfőn töltöttem, hogy kicsit újra formába hozzam magam, aztán következett a Ganz-MÁVAG, az Építők SC. Ez az a kor volt, amikor a rendszerváltás zajlott, csapatok szűntek meg, az Építők a Ganz-MÁVAG-ból lett. Ebben az időben lett az Építők edzője Palicskó Tibor, nála védtem, és Vácra is ő hívott utána. Majd aztán ő szólt, hogy szívesen látna Diósgyőrben is, amikor itt lett edző. Így kerültem 1989 októberében Miskolcra. Tehát nem a felkészülés elején vagy közben, akkor ugyanis még lehetett a szezonban is igazolni. Nyolc mérkőzés után érkeztem a DVTK-hoz, kölcsönbe Vácról, az eredeti terv az volt, hogy csak 1990 nyaráig maradok. Egy pénteki napon edzettem először Veréb Györggyel, szombaton délelőtt edzés volt újra, és vasárnap már én védtem, a kapustársam Nagy Attila volt. Nyertünk a Debreceni Kinizsi ellen 1–0-ra, a bajnokságot a végén az 5. helyen zártuk. Lejárt a kölcsönadási szerződésem, de a vezetők itt is, ott is úgy ítélték meg – miközben a közönség is elfogadott –, hogy maradjak, maradhatok még egy évet Diósgyőrben, igazából nem gondolkodtak bennem komolyan Vácott, ahol eleinte Gelei Károly, majd Koszta János volt az első számú kapus. Hogy mi volt a célkitűzés akkor, 1990 nyarán Diósgyőrben, nem tudom, de az ötödik helyről vélhetően előrébb akartunk lépni, amit a szurkolók is vártak, meg a vezetők is. Maradt Palicskó Tibor, nekem és a többieknek is csupán a futball létezett, és az, hogy nyerjünk. Elég szépen alakultak a dolgok, voltak nagyon jó meccseink, jöttek az eredmények is, 1991 tavaszán már egyértelmű volt, hogy ott tudunk lenni a tabella elején. Meg is tudtuk volna nyerni a bajnokságot a Keleti csoportban, mert mi vezettünk, de itthon csak döntetlent játszottunk a Szarvassal, így beelőzött bennünket a BVSC, és a második helyen zártunk. 

Háromezer helyett húszezren 

Aztán következett az oda-vissza vágós osztályozó, amely során a DVTK ellenfele az NB I.-ben 13. helyen zárt Szeged SC volt. 

– Sose felejtem el, a sajtóban azt nyilatkozta akkor a szegediek edzője, hogy „... már itthon, Szegeden olyan eredményt fogunk elérni, hogy Diósgyőrben, a visszavágóra csak 3000 ember fog kimenni” – említette az akkori történéseket Knotz László. – Na most nyertünk 2–1-re, és nem háromezren jöttek ki, hanem húszezren, teljesen tele volt a stadion. A visszavágón 1–1-et játszottunk, a meccs után mindent leszedtek rólunk a szurkolók, alsógatyában mentem be az öltözőbe. Feljutottunk, úgy emlékszem, nem volt semmilyen prémium, mindenkinek megvolt az alapszerződése, és aszerint kapta a pénzét. 

Knotz László az egykori játszótársakat is sorolta: 

– A védelemben Bém, Leskó, Kertész, Varga I., Csizi, Szabó Zs., előrébb Molnár I., Vitelki, Dancs, Kiser, ­Petcu – aki később jött, Vlád László idejében, és nagyon jó, intelligens futballista volt –, valamint Tóth Gy., Lakatos, Váczi, aztán Szvisztun és ­Parhomenko szerepelt, ők már az NB II.-ben is Diósgyőrben voltak. És még lehetne mondani a további neveket... – tette hozzá Knotz László. 

1991-ben éppen Miskolc volt a Magyar Kupa döntőjének házigazdája, és ekkor esély mutatkozott arra, hogy a DVTK a saját pályáján vívjon kupadöntőt. 

– Kiejtettük a Siófokot, aztán a 8 közé jutásért kivertük a Budapest Honvédot, két mérkőzésen – nyilatkozta az egykori hálóőr. – Itthon egy hétközi napon 10 ezer néző előtt nyertünk 3–2-re, Kispesten volt a visszavágó, az volt talán diósgyőri pályafutásom legjobb találkozója. Nulla-nulla lett az eredmény, de óriási futballisták játszottak az ellenfél csapatában, az edző pedig Mezey György volt, aki a végén odajött és gratulált. Jólesett, megmaradt bennem. Utána a Paks következett, de azokon a mérkőzéseken nem én védtem. Megsérültem az ezelőtti, bajai bajnoki meccs előtt, a bemelegítés során belefejeltem a kapufába. Elvállaltam ugyan a meccset, de a szünetben rosszul voltam, bevittek ott a kórházba. Szóval a paksi 0–0-s első találkozón és a diósgyőri 0–1-es visszavágón is Czeglédy Laci állt a kapuban. 

Wukovics-dupla 

Knotz László tehát az osztályozó megnyerése után, 1991 őszén mutatkozott be az NB I.-ben, majd az évad végén ismét ki-ki párharcot kellett vívni, merthogy a csapat csak a 14. lett. 

– Az utolsó fordulóban a Ferencvárost fogadtuk, 20 ezer néző előtt, mert eljött megünnepelni a remélt bajnoki címet rengeteg, körülbelül 10 ezer Fradi-drukker is – emlékeztetett Knotz László. – Wukovics Laci lőtt nekem két gólt, azóta ezt sokszor előveszi a főnököm a civil munkahelyemen, aki Ferencváros-szurkoló, és akkor, 17 évesen elutazott Miskolcra. Erre én azt szoktam válaszolni: „Te a húszezer között voltál a lelátón, én pedig a huszonkettő között a pályán...” Tehát 30 éve osztályoznunk kellett, de legyűrtük a BKV Előrét 2–1-re és 1–0-ra, vagyis bennmaradtunk. Viszont azon a nyáron eljöttem a Diósgyőrtől, hazaköltöztem a fővárosba, egyrészt azért, mert kölcsönjátékos voltam, másrészt azért, mert nem is marasztaltak. Összességében nagyon jó volt Miskolcon, borzalmasan szerettem a Diósgyőrt, az az időszak volt pályafutásom csúcsa. 

Knotz László manapság egy építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó cégnél dolgozik. Testnevelő tanár a szakmája, megcsinálta az edzői B licencet, volt a Vasas és az Újpest felnőttgárdájának kapus­edzője, később tíz évig a Kubala Akadémiánál dolgozott mint utánpótlás-kapusedző, két esztendeje pedig a III. Kerületi TVE-nél munkálkodik, jelenleg éppen az U8-U13 korosztályoknál.

A tények 

Név: Knotz László 
Született: 1963. 05. 23. 
Születési hely: Budapest 
Pályafutása játékosként: KSI, Vasas, Kossuth KFSE, Szabó Lajos SE, Honvéd Katona József SE, Fűzfői AK, Ganz-­MÁVAG, Építők SC, Váci Izzó, Diósgyőri VTK/Diósgyőri FC, Rákospalotai EAC, Kiskőrös-Stadler FC, Rákospalotai EAC. 

24+1 az 25

Knotz László Diósgyőrben 24 alkalommal állt a háló előtt élvonalbeli összecsapáson, amihez később jött még egy, a Stadler FC színeiben. 

– Amikor eligazoltam Diósgyőrből, egy ideig nem volt csapatom, majd a REAC-hoz kerültem, amellyel megnyertük az NB III.-at. Utána elmentem a Stadler FC-hez, amellyel feljutottunk az NB II.-ből, de onnan is eljöttem, majd aztán kettős igazolással voltam az alföldi együttesnél és a rákospalotaiaknál. Az akasztóiaknál ugyanis Sándor István edző nem nagyon bízott a második számú kapusban, így az első, Babócsy András mellé kellett neki valaki, és én lettem az. 1995 tavaszán, márciusban Andrást a DVSC ellen a 88. percben kiállították, így a következő, ZTE elleni hazai mérkőzésen be kellett ugranom. Nyertünk 2–1-re. Így lett meg a 25. NB I.-es mérkőzésem. 

(A borítóképen: Knotz László| Fotó: Ádám János)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában