Mezőkövesd Zsóry FC

2022.05.13. 07:46

Vacsora után, már tét nélkül

A sárga-kékek a lila-fehérek ellen péntek este jót futballozhatnak.

Kolodzey Tamás

Forrás: MW

Fotó: MEDER ISTVAN

Az NB I.-es labdarúgó-bajnokság 33., utolsó fordulója keretében a Mezőkövesd Zsóry FC vendége meglehetősen szokatlan időben, péntek 20 óra 15 perctől az Újpest FC csapatát fogadja. Az összecsapásnak a bennmaradás szempontjából már nincs tétje, csupán a helyezések szempontjából van jelentősége. Amennyiben az otthoniak nyernek, akkor a középmezőnybeli riválisaik eredményének függvényében akár hetedikek is lehetnek, újpesti siker esetén a fővárosiak megelőzhetik a Paksot, és kiköthetnek az ötödik fokozaton, iksznél pedig „nagyjából” minden marad úgy, mint a záróra előtt. 

Egymás ellen 

A felek eddig tizenkilencszer találkoztak az élvonalban, és a mérleg nyelve jócskán a fővárosi gárda felé billen. Ugyanis az újpestiek tízszer diadalmaskodtak, hatszor döntetlenül mérkőztek az alakulatok, a dél-borsodiak pedig mindössze háromszor verték meg a neves, de egykor sokkal szebb napokat látott riválisukat. A 2020/21-es idényben kövesdi szempontból egy győzelem és két vereség került a serpenyőbe, míg a Magyar Kupa negyeddöntőjében az 1–1-es döntetlent és a hosszabbítást követően a lilák büntetőkkel nyertek. A mostani pontvadászat során októberben 2–2-es döntetlen született Kövesden, februárban azonban a Szusza Ferenc Stadionban 3–1-re győztek a budapestiek. 

Nyugodtan focizhatnak 

– Nagyon remélem, hogy az Újpest elleni mérkőzésen végre be tudjuk gyűjteni a győzelemért járó pontokat, mert számításaim szerint az előző két fordulóban öt pontot hullajtottunk el – mondta Supka Attila, az MZSFC vezetőedzője, aki valószínűleg marad mostani csapatánál, bár néhány internetes portálon már az utódjának nevét is bedobták a köztudatba. – A Debreceni VSC és a Budapest Honvéd ellen is megvoltak a lehetőségeink a győzelemre. Szeretnénk ezt a meccset megnyerni, annak érdekében, hogy a bajnokságot jó szájízzel fejezzük be. Igaz, hogy tavasszal kikaptunk az Újpesttől, de abban az időszakban fizikálisan még nem néztünk ki túl jól, ráadásul pedig a zaklatott felkészülésünk mentális gondjaival is küzdöttünk, most viszont egy teljesen más mérkőzésre számítok. A bajnokság végére nagyjából kiegyenesedtünk, sikerült benn maradnunk, így nyugodtan futballozhatunk, ebből a szituációból eredményesen kell kijönnünk. Az Újpest ugyan rosszul kezdte a bajnokságot, de akkor is tudtuk, hogy jó csapat. Télen tovább erősödtek, éppen azért is nehéz mérkőzésre számítok, mert a lila-fehéreknek sok remek játékosuk van. Zivzivadze szépen termeli a gólokat, de Croizet, Mitrovic és Beridze is remek labdarúgó, bármelyikük egyedül is képes eldönteni egy-egy mérkőzést. Védekezésben ott van Onovo és Bouma, akik képesek hatékonyan megszűrni a támadásokat. Tőlük függetlenül, ha koncentráltak leszünk, és a saját játékunkat nyújtjuk, akkor eredményesek leszünk. A jó produkció természetesen azért is nagyon fontos, hogy a szurkolóink maradandó élményekkel intsenek búcsút a bajnokságnak, és a következő évben még többen jöjjenek ki a mérkőzéseinkre. 

A kezdőcsapat 

A hazaiak közül Ikenne-King, Lakvekheliani, Lukic és Nagy D. sérülés miatt nem lesz kerettag. A Mezőkövesd Zsóry FC várható összeállítása: Piscitelli – Farkas D., Pillár, Karnitski, Vadnai – Madarász (Qaka), Cseri, Cseke, Vajda (Besirovic) – Drazic (Churko), Jurina.

Labdarúgás: NB I.

A 33. forduló műsora 

Május 13. (péntek) 
20.15: Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC 

Május 14. (szombat) 
14.45: Gyirmót FC Győr – Ferencvárosi TC 
18.30: Mol Fehérvár FC – Paksi FC 

Május 15. (vasárnap) 
16.00: MTK Budapest – Debreceni VSC 
16.00: Puskás AFC – Budapest Honvéd 
16.00: Kisvárda MG – Zalaegerszegi TE FC

(A borítóképen: A kövesdiek [fehérben] pénteken az Újpest ellen zárják az évadot)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában