Magyar Kerékpáros Körverseny

2022.05.10. 08:43

Tour de Hongrie: Ötből négy érinti megyénket

A sztárcsapatok kilencszáz kilométert tesznek meg a Magyar Kerékpáros Körversenyen.

ÉM

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

A 43. Tour de ­Hongrie nemzetközi viadal mezőnye május 11-én Csákvárról rajtol, és öt nap alatt kilencszázkilenc kilométert tesz meg a kékestetői célig. Az idei táv több mint száz kilométerrel hosszabb, mint egy évvel korábban, de a mezőny is jóval erősebb lesz: tizenkét World Team indul. 

Élőben közvetítik 

A Giro d’Italia magyarországi rajtja után néhány nappal minden idők eddigi legerősebb körversenyét láthatják az érdeklődők, a televíziós közvetítés révén pedig a világ összes szegletében látható lesz a Tour, amelyről a szervezők kijelentették, hogy ez az a fejlődés, amire senki sem számított, amikor 2015-ben újraindították az eseményt. Szilasi László versenyigazgató mondta el, hogy mi a különbség a World és a Pro Teamek között: előbbi a legmagasabb szintet jelenti, utóbbi pedig a kontinentális klubokat jelenti, közéjük tartozik a magyar válogatott is, így százötven kerékpáros száll nyeregbe. Eisenkrammer Károly főszervező kijelentette: a koronavírus-járvány miatt a jelenleg érvényes nemzetközi szabályok alapján a rajt- és célterületek bizonyos részein továbbra sem lehetnek szurkolók, de az útvonal bármely további részén lehetnek nézők, akik jelenlétükkel, buzdításukkal tovább emelhetik a nemzetközi esemény színvonalát.

Forrás: www.tourdehongrie.hu, grafika: MW

A 2022-es Tour de Hongrie szakaszait az M4 Sport mindennap élőben közvetíti, az ­Eurosport az első négy versenynapról összefoglalót sugároz, az utolsó, királyetapot pedig élőben közvetíti. 

Vasárnap Miskolcon 

Május 12-én, csütörtökön a második szakasz keretében Karcagról észak felé indul a mezőny, melynek tagjai a Tisza-tavon átkelve egészen Tiszaújvárosig tekernek, ott délkelet felé fordulva jutnak el a hajdúszoboszlói befutóig. A másnapi harmadik etap Sárospatakról indul. A bringások nyugat felé tekerve érkeznek el a nap egyetlen hegyi részhajrájához, majd a Tisza folyón Tokajnál átkelve veszik célba a befutót, amelynek Nyíregyházán a Kossuth tér ad majd otthont. Sárospatak 2020-ban újonc volt a körversenyen. Korábban már több alkalommal is áthaladt itt a Tour de Hongrie színes karavánja, de a rangos észak-magyarországi iskolaváros először lesz a körverseny rajtjának házigazdája. A május 14-i negyedik táv Kazincbarcikáról indul, a karaván pedig Ózdot is érinti, majd visszatér Barcikára. Egy nagy és két kisebb kör teljesítése vár a résztvevőkre, kisebb-nagyobb emelkedőkkel nehezítve. 

Imponáló számok 

A százhetvenhét kilométeres szakaszon több mint ezerháromszáz méternyi szintemelkedés leküzdése vár a kerékpárosokra. A vasárnapi, úgynevezett királyetap keretében vár a legnehezebb erőpróba a mezőnyre. A miskolci Szent István téren rajtolnak a szereplők, akik átkelnek a Bükk kaptatóin, hogy meghódítsák a Mátrát. Akárcsak az elmúlt két évben, a Kékesre vezető emelkedőn az első körben csak Mátraházáig tekernek fel a versenyzők, majd egy hetven kilométeres kör végén már hazánk legmagasabb csúcsa felé indulnak. A Miskolc és Gyöngyös-Kékestető közötti szakaszokon csaknem háromezer méternyi szintemelkedéssel kell szembenézni, valamint három gyorsasági és három hegyi hajrá szerepel a programban.

Kerékpár: a szakaszok 

1. szakasz, május 11., szerda: Csákvár – Székesfehérvár (198 km). Rajt: 13:15, Csákvár, Szabadság tér. Várható befutó: 17:45, Székesfehérvár, Zichy liget. 
2. szakasz, május 12., csütörtök: Karcag – Hajdúszoboszló (192 km). Rajt: 13:30, Karcag, Kossuth tér. Várható befutó: 17:45, Hajdúszoboszló, Hősök tere. 
3. szakasz, május 13., péntek: Sárospatak – Nyíregyháza (154 km). Rajt: 14:20, Sárospatak, Eötvös út. Várható befutó: 17:45, Nyíregyháza, Bocskai utca. 
4. szakasz, május 14., szombat: Kazincbarcika – Kazincbarcika (177 km). Rajt: 13:40, Kazincbarcika, Egressy Béni út. Várható befutó: 17:45, Kazincbarcika, Építők útja. 
5. szakasz, május 15., vasárnap: Miskolc – Gyöngyös – Kékestető (184 km). Rajt: 9:40, Miskolc, Szent István tér. Várható befutó: 14:25, Gyöngyös-Kékestető.

A magyar csapat

Orosz Gergő, Karl Ádám Kristóf, Solymosi Márton, Szijártó Zétény, Mészáros Bence, D. Kovács Dávid

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!