Labdarúgás

2022.05.18. 07:40

Július 31-én kezdődik a következő fociszezon

November 12. után, a vb miatt csak január 28-án játszanak újra az NB I.-esek.

Molnár István

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Mezőkövesd Zsóry FC csapata képviselte a megyét a legmagasabb szinten, az NB I.-ben az előző szezonban, és miután a dél-borsodiak a 10. helyen végeztek, folytatják továbbra is élvonalbeli részvételüket. A kövesdiek június 13-án, hétfőn kezdik el a nyári felkészülést, míg az új évadban az első találkozójukat július 31- én (vagy július 29-30-án) fogják lejátszani az MLSZ 2022/2023- as évadra vonatkozó versenynaptára szerint.

Katar közbeszól

Az első NB I.-es hétközi fordulót augusztus 31-re (6. forduló) tette a szövetség, majd szeptember 10. (8. forduló) után csak október 1-jén fognak pályára lépni a csapatok a válogatott edzőtábora, illetve a Németország – Magyarország (szeptember 23.) és a Magyarország – Olaszország (szeptember 26.) Nemzetek Ligája-találkozók miatt. A második szerdai forduló időpontja november 9. (15. forduló), aztán november 12-én befejeződik az őszi évad (16. forduló). Ezután ismét válogatott-edzőtábor következik, majd a katari labdarúgó-világbajnokság november 21-től december 18-ig, tehát az első osztály 17. körére csupán 2023. január 28-án kerül sor.

Az NB II.-ben szintén július 31-én, a 30. hét végén kezdődik a következő pontvadászat, amelynek résztvevője lesz az NB III. Keleti csoportjának bajnoka, a KolorCity Kazincbarcika SC gárdája és az NB I.-ről lecsúszott DVTK is. az Észak-Magyarország úgy tudja – és ez nagy változás –, hogy vasárnap mellett szombaton is lesznek, lehetnek majd NB II.-es bajnokik. A szerdai játéknapok: augusztus 17. (4. forduló), október 5. (10. forduló), november 9. (16. forduló). A második vonalban szintén szünet lesz szeptember 12. és október 2. között, a világbajnokság viszont nem befolyásolja a menetrendet. Mert november 27-én (18. forduló), december 4-én (19. forduló) és december 11-én (20. forduló) is lesznek összecsapások. Az NB II. 21. fordulóját – a jelen tervek alapján – január 29-én rendezik.

Az NB III.-ban (melynek keretében a Termálfürdő FC Tiszaújváros, a Putnok FC, a DVTK tartalék, a Hidasnémeti VSC és a megyei I. osztály bajnoka lehet érdekelt) szintén július 31-én kell majd megvívni az első forduló találkozóit, aztán augusztusban lesz három hétközi kör (augusztus 3., augusztus 17., augusztus 31.), szeptember 28-án pedig következik a negyedik (10. forduló). A katari vébé itt sem befolyásol majd semmit, lesznek bajnokik, az évzárást december 4-re tervezik (20. forduló). A Magyar Kupában a 128 közötti meccseket (1. forduló) augusztus 6–7-én rendezik, a 2. fordulót pedig augusztus 27–28-án. A 32 közé jutásért szeptember 17–18-án csatáznak a továbbjutott csapatok, míg a legjobb 16-ért október 19-én, szerdán. Az 5. forduló játéknapja február 8., a 6. fordulóé március 1. (szerda), az elődöntőket április 5-én, szerdán játsszák. A fináléba jutott két csapat május 3-án, szerdán meccsel a Puskás Ferenc-stadionban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában