Öttusa-világkupasorozat

2022.05.12. 08:04

Jó vívóalap a csütörtöki világkupa-elődöntőre

Guzi Blanka kedden sikerrel vette az elődöntőt, szerdán pedig élete legjobb vk-vívását produkálta.

Berecz Csaba

Forrás: UIPM

Az idei öttusa-világkupasorozat harmadik versenyét a bulgáriai Albena városában rendezik. A program kedden, a női selejtezőkkel indult, amelyben összesen 49 versenyző állt rajthoz. Magyarországot négyen képviselték ezen a napon, Réti Kamilla és Erdős Rita az A csoportban, Simon Sarolta és a miskolci Swimming PC sportolója, Guzi Blanka a B csoportban kezdte meg szereplését. Ami a lényeg: mind a négy magyar versenyző bejutott a csütörtöki elődöntőbe, a legjobb 36 közé, ahol szintén két csoportban küzdenek majd a 18-as döntőbe jutásért, amelyre szombaton kerül sor. 

A keddi selejtezőben az úszás nem ment túl jól a magyaroknak, az A jelű mezőnyben Erdős a 17., Réti a 21. lett, a B-ben Guzi – 2:21.19 perccel – a 15. helyen zárt, Simon ideje pedig a 18. pozícióra volt jó. A vívásban utóbbi versenyző 14 győzelemmel a 6–8., Guzi 10 győzelemmel a 16–17. volt, míg az A csoportosok közül Réti ugyancsak 10 sikere a 13–15., Erdősnek pedig a 9 győzelme a 16–18. helyet eredményezte. 

A selejtezőben lovaglást nem rendeztek, a magyar versenyzőknek a biztos elődöntőt érő, csoportbeli első 15 hely eléréséhez az utolsó versenyszámban, a kombináltban, vagyis a lövészet-futásban kellett jól teljesíteniük. Ez viszont mind a négyüknek sikerült, csoportjában Erdős a 2., Réti a 3. lett, míg a B-sek között indulók közül Guzi a 2., Simon pedig az 5. leggyorsabb volt. 

Mindez azt hozta, hogy A csoport küzdelmeiből Erdős Rita a 11., Réti Kamilla a 13. helyről jutott tovább, a B-ben pedig Simon Sarolta a 8., míg Guzi Blanka a 12. pozícióban zárta a kvalifikációs napot, és került be ezzel a 36 fős elődöntőbe. 

A túlélésre 

„Nem titok, én a mai napon a túlélésre mentem. Gyakorlatilag a budapesti világkupa után jött egy kihagyás, mivel elkaptam egy fertőzést, és a lovas esést követő derékfájdalmam még ma is velem volt, szóval ideálisnak messze nem nevezhető az, ahogyan ide jutottam. Ez sajnos elég erőteljesen érezhető volt ma. Nagyon legyengülten versenyeztem, remélem, hogy sikerül napról napra erősebbnek lennem most már” – nyilatkozta kedden este a selejtező után Guzi Blanka. 

Az elődöntőbe jutottak szerdán sem pihenhettek, hiszen kora este rendezték meg a rangsoroló vívást, amelynek során mindenki mindenki ellen vívott egy-egy asszót. Az itt elért eredményt nemcsak az elődöntőbe, hanem a döntőbe is magukkal viszik a sportolók, ugyanis mind csütörtökön, mind pedig szombaton vívásból csak a bónuszprogram szerepel a műsoron, amelynek során csak 1-2 pontot lehet hozzátenni a szerdai produkcióhoz. 

Ezen a fontos eseményen a miskolci Swimming PC versenyzője, Guzi Blanka élete eddigi legjobb világkupabeli vívását produkálta, 20 győzelmet ért el. A magyarok közül nála többet csak Simon nyert, szám szerint 22-t, Réti 16, Erdős pedig 9 sikert könyvelhetett el a 36 asszó során.

(A borítóképen: Guzi Blanka a sikeres selejtező után csütörtökön a döntőbe jutásért küzd)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában