Csoda kellene

2022.05.16. 08:17

Gyakorlatilag már semmi esélye a DVTK-nak

A Kecskemét vasárnapi győzelmével a Diósgyőr szinte biztos, hogy elbukta a feljutást.

Berecz Csaba

Németh M.-nek (elöl) aligha lesz nagy jövője a DVTK-nál. Fotó: Török Attila Nemzeti Sport NÉMETH MÁRIÓ SILYE ERIK

A labdarúgó NB II. utolsó előtti, 37. fordulójának záró mérkőzését hétfőn 20.00-tól játsszák, az FC Ajka a Diósgyőri VTK csapatát fogadja (a meccset az M4 Sport televízió élőben közvetíti).

Az előző forduló apró pozitívuma a győzelem volt a DVTK számára, a Soroksár ellen. És hogy mit jelent ez a siker lelkiekben a piros-fehéreknél?

– Azért focizunk, hogy meccseket nyerjünk, ez pedig egy fontos győzelem volt. Egy győztes mérkőzés után mindig érezhetően más a heti munka, mint amikor pont nélkül marad a csapat – válaszolta Dragan Vukmir, a diósgyőriek edzője, akinek szóba hoztuk, hogy ezen a bajnokin barátságtalan hangulat áradt a lelátóról a pályára, és ezzel kapcsolatban arról érdeklődtünk, hogy mennyire volt ez hatással a csapat játékára. – A szurkolóknak mindig megvan a saját véleménye, amit tiszteletben kell tartania a játékosoknak és a csapat mellett dolgozóknak is. Egy profi játékosnak ugyanakkor mérkőzés közben csak azzal szabad foglalkoznia, ami a pályán történik.

Volt olyan diósgyőri labdarúgó a hétfői meccsen, aki mindössze 26 perc lehetőséget kapott. A becserélt, majd lecserélt Németh M.-ről érdeklődve azt is kérdeztük, hogy ezek után milyen jövője lehet a DVTK-nál.

– A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón is megkérdezték, akkor is elmondtam, hogy nem voltam elégedett a játékával, ezért döntöttem a lecserélése mellett. Egyelőre nem foglalkozunk a jövővel, a hátralévő két mérkőzésre koncentrálunk – mondta a DVTK vezetőedzője.

A szakvezető a Soroksármeccset követő sajtótájékoztatón, kérdésünkre válaszolva azt is mondta, hogy a keretből korábban kitett, az NB III.-as tartalék együtteshez irányított Molnár G. és Horváth Z. számára aligha lesz visszaút az első csapathoz.

Miben csalódott?

Azt is felvetettük az edzőnek, hogy bizonyára nem ilyennek képzelte az első hónapját a DVTK-nál, miután elvállalta a csapat irányítását, és azt kérdeztük, hogy miben érte csalódás eddig.

– A Budaörs elleni mérkőzés után jeleztem, hogy egyes labdarúgók hozzáállása nem volt megfelelő. Fontos azonban kiemelni, hogy ez a kijelentésem akkor sem az egész csapatra vonatkozott, hanem csak néhány játékosra. Ez már a múlt, azóta változtattunk néhány dolgon, kikerültek a keretből is játékosok, úgy érzem, hogy jó irányba indultunk el. Legutóbb győztünk a Soroksár ellen, most pedig arra koncentrálunk, hogy megnyerjük az utolsó két mérkőzést is – mondta Dragan Vukmir.

A DVTK vezetőedzőjénél arról is érdeklődtünk, hogy hány játékossal kellene frissíteni a keretet, ha valamilyen csoda folytán mégis feljutnának, és mennyivel, ha a következő évadban újra a feljutásért kellene küzdeni, de erre azt a választ kaptuk, hogy ez a kérdés jelenleg nem aktuális. Azt viszont megtudtuk, hogy eltiltott, beteg és sérült játékosa nincs a DVTK-nak.

Felvetettük a diósgyőri edzőnek, hogy valószínűleg győzni szeretnének az újabb bajnokin, és azt kérdeztük, hogy mi kell ehhez.

– Kielemeztük az ellenfelünk játékát, de nekünk most elsősorban saját magunkkal kell foglalkoznunk. Megfelelő hozzáállással és mentalitással le tudjuk győzni az Ajkát. Tudjuk, hogy mi a célunk, meg akarjuk nyerni a mérkőzést, és amit nagyon akar az ember, azt meg is tudja valósítani – nyilatkozta Dragan Vukmir.

A DVTK várható kezdőcsapata: Danilovic – Szatmári, Hegedűs J., Belényesi – Szűcs K., Bertus, Lucas, Oláh B., Keller – Eppel, Zsolnai.

Labdarúgás: NB II., 37. forduló

Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (1-0), III. kerületi TVE – Nyíregyháza SFC 2-0 (1-0), Szeged-Csanád GA – ETO FC Győr 0-1 (0-0), Dorogi FC – Pécsi MFC 3-0 (0-0), Tiszakécskei LC – Szolnoki MÁV FC 1-2 (1-1), Szentlőrinc SE – BFC Siófok 2-1 (1-0), Budaörsi SC – Vasas FC 0-5 (0-3), Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár 2-0 (1-0), Szombathelyi Haladás – Kecskeméti TE Hufbau 1-3 (0-2).

A labdarúgó NB II. állása

 1. Vasas FC 37 25 9 3 77-19 84
2. Kecskeméti TE 37 22 8 7 68-34 74
3. Diósgyőri VTK 36 20 8 8 55-39 68
4. Szeged-Csanád GA 37 18 9 10 60-33 63
5. BFC Siófok 37 15 13 9 41-36 58
6. Szombathelyi Haladás 37 15 9 13 35-29 54
7. ETO FC Győr 37 15 8 14 53-46 53
8. Soroksár SC 37 14 9 14 64-58 51
9. FC Ajka 36 14 8 14 49-48 50
10. Nyíregyháza SFC 37 13 11 13 44-47 50
11. Pécsi MFC 37 12 11 14 37-38 47
12. Budafoki MTE 37 11 9 17 38-48 42
13. Szentlőrinc SE 37 10 12 15 37-50 42
14. Tiszakécskei LC 37 12 5 20 40-64 41
15. Dorogi FC 37 11 8 18 35-56 41
16. Aqvital FC Csákvár 37 9 13 15 51-57 40
17. Békéscsaba 1912 Előre 37 9 12 16 51-68 39
18. Szolnoki MÁV FC 37 9 11 17 34-53 38
19. III. kerületi TVE 37 9 10 18 35-60 37
20. Budaörsi SC 37 8 13 16 39-60 37

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában