DVTK röplabda

2022.05.06. 07:32

Egyenlíteni szeretnének

Bravúrosan játszott szerda este idegenben a Diósgyőri VTK élvonalbeli női röplabdacsapata.

MI

A női röplabda Extraligában a 7. helyért a DVTK és az MTK Budapest alakulata játszik. A két együttes szerdán – oldalzártánk után – Budaörsön csapott össze, harmadszor, és a tét az volt, hogy a kék-fehérek 2–0-s vezetésük után lezárják-e a párharcot, és ezzel együtt kiejtik az élvonalból a piros-fehéreket, vagy szépítenek a látogatók. Meglepetésre (?) Leonidas Gaitanakis gárdája szettet sem engedélyezett az MTK-nak, 3:0-ra győzött. 

– Videón megnéztük ellenfelünket, megkaptuk a taktikai utasításokat, úgy indultunk neki ennek a mérkőzésnek, hogy meg tudjuk nyerni, de más lehetőségünk nem is volt – közölte lapunkkal Kiss Emese, a Diósgyőr egyik centere. – Ugyanis az első és a második találkozón is voltak jó szakaszaink, de akkor sajnos egyszer sem jött össze a siker. Vezetőedzőnk azt mondta: ne adjuk fel a csatát, nincs vége, tegyünk meg mindent a pályán, de úgy, hogy élvezzük a játékot. Sokat ad az ő bizalma, biztatása, de Szabó Éva sportigazgatótól és ­Leidgeb Noémi másodedzőtől is rengeteg pozitív energiát kaptunk. Illetve szeretném megemlíteni azt a 11 drukkert, akik elkísértek bennünket Budaörsre, szinte végig tőlük zengett a csarnok... A meccs elején jöttek a pontok, hoztuk az első szettet, ami tovább ­növelte az önbizalmunkat, és aztán megnyertük a második játszmát is. A harmadik menetben nagyon küzdött az MTK, de a hajrában mi tudtunk újítani, mi voltunk a pontosabbak. Szinte leírhatatlan volt az örömünk a végén és ­hazafelé jövet, de azt hiszem, ez érthető. A szezonban először nyertünk, a lehető legjobbkor. 

Jót nyújtó légiósok 

Kiss Emese három pontot szerzett a hétközi összecsapáson. 

– Nem annyira remekeltem, de egy ilyen győzelem során minden apró pontnak nagy a jelentősége – fogalmazott a DVTK röplabdázója. – Ezúttal csapatként voltunk nagyon jók, mert hajtottuk egymást, nem volt baj, ha nem jött egy akció, támadás, a következő labdamenetre koncentráltunk. A légiósaink talán most nyújtották a legjobb teljesítményt a bajnokság során, Sylejmani és Baidiuk is rengeteg pontot szerzett. Megmutattuk, hogy az MTK igenis legyőzhető, és akár nála is tudunk nyerni. A csatában még mindig ők állnak jobban, a szombati negyedik mérkőzésen az lesz a célunk, hogy próbáljuk lemásolni ezt a szerdai produkciót, és a remélt sikerrel egyenlítsünk ki a párharcban. Edzőnk biztosan újra el fogja mondani, hogy mire és kikre figyeljünk majd, megmutatja nekünk a helyes utat. Szeretném ezúton is kérni azokat, akik szeretik a Diósgyőrt és a röplabdát, hogy látogassanak ki holnap a sportcsarnokba, mert higgyék el, hogy nagyon jólesik a csapatnak a szurkolás. Hasonlóan harcolni fogunk, mint azt Budaörsön tettük, remélem, ez elég lesz a második sikerhez, és akkor majd mehetünk a mindent eldöntő ötödik mérkőzésre, idegenbe, jövő héten kedden. 

A DVTK-ban a brazil Tassia Gonçalves de Oliveira továbbra is beteg, így ő a hét végén sem lesz a pályán a piros-fehéreknél. 

MTK Budapest – Diósgyőri VTK 0:3 (-18, -17, -21) 

Budaörs, 100 néző. Vezette: Ujházi M., Soltész. 

MTK: Tatár G. 11, Tettamanti 3, Berkó 1, Sziládi 7, Kilyénfalvi 9, Windisch 7. Csere: Szalai A., Weidemann (liberók), Borsos, Boskó. Edző: Leiszt Máté. 

DVTK: BAIDIUK 16, Szajkó 7, SYLEJMANI 18, Egri K. 3, Kiss E. 3, Kalmár V. 5. Csere: KUNDRÁK (liberó), Godó. Edző: Leonidas Gaitanakis. 

Leiszt Máté: – Szombaton újra megpróbáljuk lezárni a párharcot. 

Leonidas Gaitanakis: – Maximálisan betartották a mérkőzés előtt megbeszélt taktikát a játékosaim, ennek köszönhetően végig fegyelmezetten játszott a csapatom. Nem volt elveszett labda, mindenki tette a dolgát, egységesek és koncentráltak voltak a lányok. Remélem, ez a győzelem hitet ad nekünk a hátralévő két találkozóra, mi erre készülünk! 

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, az MTK javára. 

(A borítóképen: Kiss E. (4) úgy érzi, a hét végén meglehet a negyedik meccs is | Fotó: ÉM)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában