Rally Európa Bajnokság

2022.05.16. 16:08

Egyéni helyett csapatérdek

A Rally Európa Bajnokság (ERC) Kanári szigeteki futamát kilencedik helyen zárta Herczig Norbert és Bacigál Igor.

Marosréti Ervin

Fotó: Pedro Carvalho

Rali. Az ERC értékelés kilencedik helyén ért célba a Rally Islas Canarias versenyen Herczig Norbert és Bacigál Igor. A ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria versenyzői közel kétszáz kilométer gyorsasági szakaszon ismerkedtek azokkal a gumikkal, amelyekkel eddig még sosem versenyeztek aszfalton. Ráadásul az autó kerekein levő négy ismeretlen mellett egy ötödik is bekerült a Kanári-szigetek egyenletébe, ami még nehezebbé tette a hétvégét.

Közös munka

- Pályafutásom során először szembesültem azzal, hogy egy többautós csapatban versenyezve a csapatérdeket is szem előtt kell tartani – kezdte élménybeszámolóját Herczig Norbert. - Tudtuk, hogy el fog jönni ez a pillanat is, így nem ért bennünket meglepetésként, de mégis új volt számunkra, hogy nem csak a saját helyezésünk az elsődleges, hanem mindhárom autó eredményéért kell dolgozni. Most mi voltunk abban a helyzetben, hogy segítettünk a többieknek, de bízunk benne, hogy lesz olyan verseny, amikor visszakapjuk mindezt. Ennek fényében elégedettek vagyunk az eredménnyel, mert mindhárom autónk a legjobb tízben volt, és sikerült elképesztő mennyiségű tapasztalatot gyűjtenünk.

Harc Tempestivel

Az utolsó gyorsaságikra jutott egy nagy csata is Herczig Norbertéknek. Hatalmasat vívtak Tempestiniékkel, a Power Stage előtt még egy másodperccel előttük voltak, de a végére 1.7 másodperccel mögéjük kerültek. A különbség oka a gyorsasági szakaszok hosszában rejlik.

- Pokoli meleg volt ezen a hétvégén, és a hosszú szakaszok végére elmelegedtek a gumijaink – folytatta a korábbi négyszeres magyar bajok ralis. - A rövidebb gyorsaságikon meg tudtuk mutatni, hogy jóval gyorsabbak is tudunk lenni, de a végére már arra kellett figyelnünk, hogy kockáztatás nélkül célba érjünk. Sajnos emiatt nem tudtunk igazán nagyot csatázni Tempestinivel sem. Ez most egy ilyen verseny volt, leszegett fejjel dolgoztunk. A csapat nagyon hálás volt érte, átérezték mekkora áldozatot hoztunk. A Škoda Fabia Rally2 evo most is tökéletesen működött. Vadonatúj autóval indultunk a versenyen, és büszke vagyok rá, hogy egyetlen karcolás nélkül álltunk be vele a szervizparkba. Ezeken a pályákon könnyű volt hibázni, nekünk mégis sikerült pontosan végig menni ezeken a nehéz és gyors szakaszokon. Rengeteget tanultunk és biztos vagyok benne, hogy ezeket kamatoztatni tudjuk a következő aszfaltos futamon.

Legközelebb murván

Erre július végéig kell várni, mert a bajnokságban most két murvás verseny következik, a Lengyel és a Liepaja Rally. Aszfalton legközelebb július végén Rómában versenyez az ERC mezőnye.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában