GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika

2022.05.05. 07:15

Beletesznek majd mindent

Kedden este – oldalzártánk után – a helyosztó negyedik meccsét a fővárosban vívta a VRCK.

MI

Négy mérkőzés és 19 szett után 2–2-es döntetlenre áll a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika, illetve a MAFC-BME bronzcsatája a férfi röplabda Extraligában. A két alakulat legutóbb kedden este – oldalzártánk után – találkozott egymással Budapesten, és öt játszmában a műegyetemisták diadalmaskodtak. A tegnapelőtti összecsapás (is) nagyon fordulatos volt, hiszen az első szettet megnyerte a borsodi gárda, az utána következő kettőt a fővárosi csapat, a negyediket ismét a Vegyész, az ötödiket pedig a MAFC. A mezőny legjobbja a Barcikában volt, nevesül Blázsovics Péter, aki 23 pontot termelt kedden. 

– Ez az a helyzet, amikor ez egyáltalán nem vigasztal – mondta lapunknak a 26 esztendős szélső ütő. – Úgy érzem, és a statisztika is ezt támasztja alá, hogy az utóbbi négy mérkőzésen ment a játék, jöttek a pontok is, viszont bosszantó, hogy majdhogynem százszázalékos teljesítmény sem elég a győzelemhez. Kedden az első szettben minden bejött, a fogadások, a támadások, mentek a feladások is. A második felvonásban nagyon kiengedtünk, szétesett az, ami előtte jó volt, elkezdtünk mindennel foglalkozni, csak azzal nem, amivel kellene, a végére el is engedtük ezt a szettet. A harmadik játszmában is gyengén kezdtünk, ellépett a MAFC 3–5 ponttal, a hajrára megérkeztünk mi is, ám 24–23 után ők megcsinálták az utolsó egységet. Ezt a szériát tovább vittük a negyedik menetre, és ezt sikerült is behúznunk. Az ötödik szett annyiban érdekes volt, hogy volt két olyan bírói ítélet is, amit nálunk befújtak, a hazaiaknál elengedték, és ennek hangot is adtam mint a pályán lévő kapitány. Egy állásban beragadtunk, több pontot elszórakoztunk, sajnos, és 7–11 után már semmit sem tudtunk tenni.

Tavaly ott, most itt 

A mindent eldöntő ötödik meccset majd pénteken 19 órától rendezik Kazincbarcikán, a Don Bosco Sportközpontban. Érdekesség, hogy tavaly éppen ugyanezen két csapat vívta a harcot a 3. helyért, és négy felvonás után szintén 2–2-re álltak. Az ötödik mérkőzésre egy éve a fővárosban került sor, és azt 3:2-re hozva lett bronzérmes a MAFC, negyedik pedig a VRCK. 

– Ebben a sorozatban nem vettem részt, hiszen 2021 nyarán igazoltam vissza a Vegyészhez – mondta Blázsovics Péter. – Most annyi előnyünk mindenképpen van, hogy mi leszünk itthon az ötödik meccsen, és a hazai pálya sokat számít, a szurkolók, hogy várhatóan sokan buzdítanak majd bennünket. Ez lesz a szezon utolsó mérkőzése, és bár már mindenki fáradt mind fizikailag, mind fejben, valamennyi játékos bele fogja tenni a maximumot. És persze ugyanez igaz a MAFC-osokra is, akik szintén szeretnék az érmet, és ennek érdekében ők is mindent elő fognak szedni a tarsolyból. Szerdán volt egy kis kondiedzés, csütörtökön labdás foglalkozás lesz délután, de ilyen menetelés közepette igazából a pihenésen van a hangsúly. Nekem mentálisan rettentően sokat számít, hogy a párommal vagyok, hogy tudunk beszélgetni, sétálni, egy-két helyre elmenni, ezek az órák kikapcsolnak, kicsit elterelik a figyelmem. 

Blázsovics Péter tagja a felnőttválogatottnak is (a center, Juhász Péter tartalék), akitől azt is megkérdeztük, hogyan alakul(hat) a jövője. 

– Nem titok, s azt hiszem, ezt már korábban is nyilatkoztam, hogy hosszabb távon tervezek Barcikán, a Vegyésszel határozatlan idejű szerződésem van – jegyezte meg a VRCK játékosa. – Jól érzem magam a városban, a klubnál, az emberek kedvelnek, én is őket, szóval nagyon pozitív itt a légkör. A szurkolók a keddi mérkőzés után rengeteg üzenetet küldtek, biztatnak bennünket, bíznak a csapatban, hogy meg tudjuk csípni a harmadik helyet. Ha csak a bajnokságot nézzük, akkor a VRCK-val szereztem már két aranyérmet, 2018- ban és 2019-ben, előtte, 2015- ben harmadikok voltunk, szóval ez lenne a második bronzom a klubbal...

MAFC-BME – GreenPlan-VRCK 3:2 (–21, 14, 23, –23, 8) 

Budapest, 116 néző. V: Mezőffy, Halász T. 

MAFC: Eke 10, Gómez 2, GODOY 20, LESCAY 17, Szabó Barna 13, KRUPÁNSZKI 17. Csere: Pápai (liberó), Szabó Bence, Szabó Balázs, Benkő. Edző: Nagy Péter. 

Vegyész RC: Ciupa 12, Juhász P. 5, Szabó D. 5, BLÁZSOVICS 23, Moraes 6, Csizmadia 3. Csere: Dudás (liberó), Bibók 3, Péter B., ÁRVA 13. Edző: Toronyai Miklós. 

Nagy Péter: – Úgy éreztem, hogy a negyedik szettben talán le tudtuk volna zárni a mérkőzést, de többször hibáztunk, így visszajött a Barcika. Boldog vagyok, mert megint egy nagyon nehéz 3:2-es mérkőzést sikerült megnyernünk. Pénteken minden erőnket beleadva megpróbáljuk megnyerni a bronzérmet. 

Toronyai Miklós: – Annak örülök, hogy sikerült hátrányból felállnunk, ez is mutatja, milyen harcosak vagyunk és mennyire küzdünk. Viszont ezt a sportágat ésszel kell játszani, mi pedig nem mindig választottuk a legjobb megoldásokat valamennyi játékelemben. 
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–2 
 

(A borítóképen: A pénteki az utolsó lehetőség mindkét csapat számára | Fotó: ÉM)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában