NB III.

2022.05.04. 21:33

„Az eredmény 0–0, a teljesítményünk is az volt” (videóval)

A labdarúgó NB III. Keleti csoportjának 34. fordulóját játszották szerdán.

Forrás: Ádám János

Diósgyőri VTK tartalék – Füzesgyarmati SK 5–0 (3–0) 

Diósgyőr, 100 néző. V.: Nazsa. 

Diósgyőri VTK: Bánhegyi – Mrva, Ivánka (Csáki), Szeles (Jónyer), Csatári, Tóth B., Korbély (Girdán), Nagy Á., Oláh B., Karika (Benkő), Kispál (Sós). Edző: Zsivoczky Gyula.

Füzesgyarmati SK: Fildan – Nagy N. (Bartók), Achim Á., Cigan (Tóth B.), Pohl (Márkus), Popescu, Achim S. (Komáromi), Lippai, Pataki, Bukor, Hussein (Mazán). Edző: Szabados Tamás.

G.: Korbély (2), Ivánka, Tóth B., Sós. Jók: az egész csapat, ill. Calin. 

Zsivoczky Gyula: – Volt mit törlesztenünk a Füzesgyarmattal szemben. Elégedett vagyok a látottakkal és a leadott teljesítménnyel egyaránt. A játékosok nagyszerűen ráhangolódtak erre a találkozóra, attól függetlenül, hogy ebben az időszakban egy héten belül három mérkőzést is le kell játszani. Jó ütemben rúgtuk a gólokat, a játék minden elemében felülmúltuk az ellenfelünket. A tempóból még a nagyobb előny birtokában sem vettünk vissza, végig domináltunk. Csupán egy hiányérzetem van, a kialakított helyzeteinknek ugyanis még így is csak egy részét használtuk ki. Egyáltalán nem vagyok telhetetlen, boldog vagyok a győzelem után. Annak is örülök, hogy öt akadémista a győztes csapatban játszott, közülük Sós gólt is szerzett. Készülünk a hétvégi találkozóra, mert a mind a négy hátralévő összecsapást meg akarjuk nyerni. 

Szabados Tamás: – Ez a találkozó sajnos nem a mérkőzés közben dőlt el. Az eltiltások és a sérülések órási gondot okoznak, ezért erősen tartalékos kerettel tudtunk felállni. Ettől függetlenül arra nem számítottam, hogy nem tudunk partiban lenni a DVTK-val. A mezőny legjobbja így is a kapusunk volt, csak neki köszönhetjük, hogy nem szenvedtünk két számjegyű vereséget. 

Putnok FC – Tállya KSE 4–1 (1–1) 

Putnok, 100 néző. V.: Takács Á. 

Putnok FC: Cserepka – Sághy, Riznicsenkó (Nádimov), Nagy Zs., Katona, Buda (Petrecsko), Szics, Laczkó (Csutora), Dobrovolszki (Hadházi), Juhos (Dlehány), Fülöp K. Edző: Szala Ákos.

Tállya KSE: Tarr – Tóth Sz., Mező (Lakatos), Demkó (Ondó), Nyitrai, Kiss B., Motkó (Bicsák), Kulcsár, Szegedi (Minczér), Baranyi, Bihari. Edző: Lasztóczi Péter.

G.: Nagy Zs., Katona, Dobrovolszki, Csutora, ill. Kulcsár. Jók: az egész csapat, ill. Baranyi, Kulcsár, Tarr, Motkó. 

Szala Ákos: – Azt gondom, hogy az első perctől kezdve az valósult meg, amit szerettünk volna. Profin lehoztuk ezt a meccset, annyit tettünk bele, amennyit kellett. Dicséret illeti a csapatot. 

Lasztóczi Péter: – Gratulálok a Putnoknak, sajnos mi csak egy hatvan­perces csapat vagyunk. A meccs végére fizikálisan, mentálisan is elfáradtunk. 

Hidasnémeti VSC – Sényő-Carnifex FC 2–1 (1–0) 

Hidasnémeti, 100 néző. V.: Nagy A. 

Hidasnémeti VSC: Málik – Illés R., Menou­gong (Bartha), Tóth K., Póti, Takács P. (Holló), Tóth D. (Szalóczy), Varjas, Gaal (Magyar), Molnár M., Markovics. Csapatvezető: Török András.

Sényő-Carnifex FC: Járvás – Bodó, Klepács, Fenyőfalvi (Orosz), Fabu (Balogh Gy.), Toldi, Phrakonkham (Schmidt), Farkas M., Páll (Kapacina K.), Tóth M., Kapacina V. Edző: Imrő László, Fiumei Viktor.

G.: Menougong (11-esből), Molnár M., ill. Schmidt. Jók: Tóth K. (a mezőny legjobbja) és az egész csapat, ill. Kapacina V., Bodó. 

Török András: – 1–0 után lezárhattuk volna a meccset, több gólszerzési lehetőségünk akadt, de mivel ezeket kihagytuk, maradt az idegeskedés az utolsó percig. Játékban legalább olyan érett futballt mutattunk, mint a 6. helyen álló vendégcsapat. Győzelmünk teljesen megérdemelt, jó iramú meccsen, jó futballt játszva nyertünk. 

Imrő László: – Az első félidőben a hazai csapat véleményes 11-esből szerzett vezetést. A második játékrészeben mindent megtettünk az egyenlítésért, de ez nem sikerült. A mai meccsen maximum egy döntetlenre lehettünk volna jók. 

Eger SE – KC Kazincbarcika SC 0–0 

Eger, 100 néző. V.: Kovács I. 

Eger SE: Fedinsinec – Valkay, Farkas K., Vajda, Antal Zs. (Medveczki), Nagy-Kolozsvári, Pál Sz., Debreceni (Dobler), Juhász G., Lencsés, Hegedűs. Edző: Szekeres Adrián.

KC Kazincbarcikai SC: Fila – Szemere, Nagy J., Keményffy (Kréti), Süttő, Ádám F. (Pinyaskó), Ur, Márton A. (Kovács D.), Heil, Schildkraut (Rjaskó), Pálinkás. Edző: Varga Attila.

Jók: Hegedűs, Nagy-Kolozsvári, Farkas K., Pál Sz., ill. Ur. 

Szekeres Adrián: – Gratulálok a Barcika bajnoki címéhez. Ahogy az elmúlt hetek meccseinek, úgy ennek a mérkőzésnek is győzelmi szándékkal vágtunk neki, szerettünk volna meglepetést okozni, és a játékosok nem ijedtek meg a feladattól. Tudtunk olyan támadásokat vezetni, amelyekkel veszélyt teremtettünk a vendégek kapuja előtt. A pontosság azonban hiányzott a játékunkból, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a barcikaiaknak is voltak lehetőségeik a gólszerzésre. 

Varga Attila: – Megnyertük a bajnokságot, öt fordulóval a vége előtt, büszke vagyok a játékosokra, az egész évükre. A lényegi kérdések eldőltek, de a hátralévő meccseinken is szeretnénk begyűjteni a megszerezhető pontokat. Ez ma nem sikerült. Eger szép város, ma viszont az volt az érzésem, hogy osztálykirándulásra jöttünk ide. Az eredmény 0–0, a teljesítményünk is az volt. 

Termálfürdő FC Tiszaújváros – AG Hajdúszoboszló 2–0 (1–0) 

Tiszaújváros, 100 néző. V.: Takács T.

Termálfürdő FC Tiszaújváros: Herceg – Mahalek, Gelsi, Pap (Bussy), Vitelki B. (Erős), Tóth S. (Géringer), Bartusz, Lőrincz, Molnár M., Nagy D. (Gottfried), Nagy P. Edző: Vitelki Zoltán.

AG Hajdúszoboszló: Mészáros – Kónya, Máté J., Csiki, Szathmári (Éles), Szabó L. (Fenyőfalvi), Berdó, Vincze, Lukács Zs. (Somogyi), Barnucz, Sütő (Kis). Edző: Csillag László.

G.: Mahalek, Gottfried. Jók: Nagy P., Mahalek, Herceg, Gelsi, Molnár M., ill. Vincze, Kónya. 

Vitelki Zoltán: – Nehéz mérkőzés volt. Sikerült gólt szereznünk, de ez sajnos nem nyugtatott meg bennünket. Nem tudtuk minőségben járatni a labdát, viszont nagyon fegyelmezetten és koncentráltan védekeztünk. A második félidőben kontrákból akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, de így is nagyon értékes győzelmet arattunk. 

Csillag László: – Egy kiegyensúlyozott mérkőzést láthattak a nézők. A kapott gól után próbáltunk dominálni, megvoltak a lehetőségeink, de sajnos ezeket nem sikerült kihasználni. Gratulálok a hazai csapatnak. 

További eredmények: 

BKV Előre – Tiszafüredi VSE 0–3 (0–1), Kisvárda MG tartalék – Békéscsaba 1912 Előre tartalék 3–2 (3–1), Jászberényi FC – Újpest FC tartalék 0–1 (0–0), Debreceni VSC tartalék – Debreceni EAC 1–1 (0–0), Törökszentmiklósi VSE-Veteriner – Salgótarjáni BTC: a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. 

Az NB III. Keleti csoport állása

1. KC Kazincbarcika SC 34 29 4 1 93–1791 
2. Debreceni EAC 34 22 7 5 79–3073 
3. BKV Előre 34 22 4 8 57–3670 
4. Termálfürdő FC Tiszaújváros 34 19 6 9 70–4763 
5. AG Hajdúszoboszló 34 18 8 8 63–3362 
6. Sényő-Carnifex FC 34 17 6 11 60–5057 
7. Kisvárda MG tartalék 34 16 8 10 56–4356 
8. Putnok FC 34 14 10 10 52–4452 
9. Újpest FC tartalék 34 14 8 12 62–5050 
10. Békéscsaba 1912 Előre tartalék 34 13 8 13 76–6047 
11. Füzesgyarmati SK 34 10 15 9 43–4745 
12. Tiszafüredi VSE 34 12 7 15 52–5243 
13. Debreceni VSC tartalék 34 12 6 16 56–5742 
14. Diósgyőri VTK tartalék 34 12 6 16 65–6942 
15. Eger SE 34 11 4 19 41–6137 
16. Jászberényi FC 34 10 5 19 42–5835 
17. Hidasnémeti VSC 34 6 6 22 34–9724 
18. Salgótarjáni BTC 33 4 10 19 27–5622 
19. Tállya SK 34 4 6 24 24–9418 
20. Törökszentmiklós-Veteriner 33 3 8 22 31–8217

(A borítóképen: A tiszaújvárosiak a Hajdúszoboszlót győzték le)

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!