Megyei II.

2022.05.22. 09:03

„A második félidőben rendeztük sorainkat, sok helyzetet kialakítva megérdemelt győzelmet arattunk”

A megyei II. osztály Kelet csoportjának 27. fordulója: a szombati mérkőzések.

Mező László

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Pálháza – Telkibánya 4-0 (3-0) 

Pálháza, 100 néző. V.: Gyüre.

Pálháza: Zelencz – Muha (Szekeres), Erdei, Farkas T., Barna, Timkó, Dandás (Farkas J.), Csizmár (Kol), Kovács N. (Pandák), Petercsák, Szemán. Edző: Jurkó Tamás.

Telkibánya: Szobota – Mácza (Balogh Sz.), Kundrák (Ónodi), Juhász (Dózsa), Pelles (Kuti), Dudás, Szabó B., Halmi (Magyar), Boda (Sontra), Fekete, Balogh A. Edző: Sontra Béla. 

G.: Barna (2), Kovács N., Erdei. Kiállítva: Farkas T. (33.) Jók: Petercsák, Szemán, Csizmár, Erdei, Timkó, Barna, ill. Szobota. Ifi: nincs.

Jurkó Tamás: – Korai vezetésünk után a véleményes kiállítás részben megzavarta a játékunkat. A második félidőben rendeztük sorainkat, sok helyzetet kialakítva megérdemelt győzelmet arattunk. Köszönjük a vendégek sportszerű játékát. Gratulálok a csapatnak. Köszönjük szépen Takács Viktor és Orbán József támogatását.

Szabóné Kiss Edit elnök: – Nem tudtunk élni az emberelőnnyel. Sok sikert az ellenfélnek. Köszönjük az ifisták segítségét.  

Sárospataki – Pácin 1-7 (0-5)

Sárospatak, 70 néző.  V.: Nagy F.

Sárospatak: Mihalkó – Solymosi (Poroszka), Gáspár Sz. (Bódi), Kerékgyártó K., Petercsák, Bacsi, Budai, Váradi, Köteles, Horváth Z., Kerékgyártó Cs. Szakosztályvezető: Kovács Gábor.

Pácin: Sütő – Rostás, Fodor, Horváth N. (Szabó L.), Dakos, Petró, Tárkányi, Hogya (Halász), Matisz, Vicickó, Góré (Paronai).  Edző: Paronai Tamás.

G.: Kerékgyártó Cs., ill. Vicickó (3),Tárkányi (2), Fodor (11-es), Dakos. Jók: senki,  ill. az egész csapat. Ifi: 4-1. 

Kovács Gábor: – No comment...

Paronai Tamás: – Az eredmény  önmagáért beszél. Végig irányítottuk a mérkőzést és ilyen különbséggel is megérdemeltük a győzelmet. Sok sikert a továbbiakban Pataknak!

A Tiszaladány - Mád felnőtt mérkőzés elmaradt, mert a vendégek lemondták a meccset. Ifi: 5-3. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában