Női kosárlabda NB I.

2022.04.01. 07:59

Soproni sikerrel már április elsején lezárulhat

Az élvonalbeli diósgyőri női kosárlabdacsapat április 1-jén, pénteken hazai elődöntőt játszik.

Berecz Csaba

Fotó: Kozma István

Fotó: Kozma István

Pénteken 18.30-tól folytatódik, és amennyiben nem hazai siker születik, le is zárul a Diósgyőri VTK – Sopron Basket párharc, a női kosárlabda NB I. rájátszásában, az elődöntőben. Ugyanis a mostani, a DVTK Arénában sorra kerülő meccs előtt egy találkozót már megrendeztek ebben a két nyert mérkőzésig tartó párharcban, a keddi soproni összecsapást a nyugat-magyarországi együttes nyerte, 68–49-re. Elsősorban annak köszönhetően, hogy a harmadik negyedben hat triplát szerzett, és nem utolsósorban azért, mert remekül védekezett, és mert a diósgyőri gárdában nem akadt egyetlen extra egyéni teljesítmény sem.

 

 

 

– A harmadik negyed volt a kritikus – emlékezett vissza Völgyi Péter, a DVTK női kosárlabdacsapatának vezetőedzője, majd így folytatta: – Pedig nem kezdtük rosszul azt a játékrészt, de az üres dobásaink kimaradtak, ezzel szemben a Sopron – ami egyébként nagyon benne van a játékában – extra hárompontosokat szerzett. Sajnos, nem tudtuk lassítani a játékot, sok szituációban elkéstünk, és az egész meccset nézve sok eladott labdánk volt. Ez utóbbiból sokat kikényszerített az ellenfelünk, de voltak közöttük olyanok is, amelyek elkerülhetőek lettek volna. De azért volt pozitívum is, a lepattanókért vívott harcot megnyertük, ez mutatja a csapat tartását, azt, hogy nagyon is akartak a lányok. Igaz, az egyéni teljesítményekben ez nem mutatkozott meg. Ilyen kevés dobott kosárral nem lehet meccset nyerni, ettől több kell. Hazai környezetben 10-15 pontot tehet hozzá a meccshez szurkolótáborunk, és a további 10-15 pontot, ami hiányzott, azt okosabb játékkal lehet megszerezni. Ha ez a két rész egybeáll, akkor van esélyünk arra, hogy még egy összecsapást kihozzunk ebből a párharcból.

 

Benne van

 

Szóba hoztuk, és arról érdeklődtünk a diósgyőri együttes szakvezetőjénél, hogy miért nem akadt kedden egy jó egyéni teljesítmény sem a csapatában.

 

– Egyrészt azért, mert nem dobhattunk, nem tudtunk könnyű kosarakat dobni, sok energiánkat felemésztette, hogy a támadások befejezéseinél tanácstalanok voltunk. A Sopron nagyon jól megszervezte a védekezését, okosabban kellett volna játszani – mondta a piros-fehérek szakvezetője. – Sajnos, olyan tempót diktált a bajnoki címvédő, ami számukra megszokott, nekünk viszont elég sok energiánk elment arra ezen a meccsen, hogy felvegyük ezt a ritmust, ami a hazai mérkőzéseken ritkának számít, és nehéz az egymás közötti játékban, az edzéseken modellezni. De úgy vélem, hogy tudunk mi ebben a ritmusban kosárlabdázni, az viszont elengedhetetlen, hogy az eladott labdáink számát drasztikusan csökkentsük. Támadásban is kell a plusz, és tudtunk már ilyet produkálni, a Magyar Kupa-döntőben, amikor sok extrát dobtunk, és a hosszabbításban elbizonytalanítottuk a Sopront. Úgy gondolom, hogy a keretünk több tagjában is benne van az, hogy átlag felettit produkáljon, kíváncsian várom, hogy ki lesz az, aki ezt meg tudja mutatni.

 

Az elődöntő másik ágán 

 

A női kosárlabda NB I. másik elődöntőjében AKSC Szekszárd – NKA Universitas Pécsi EAC csatát rendeznek, ám ez a párharc csak szombaton kezdődik, és vagy a második, a pécsi találkozó után, a jövő héten szerdán, vagy három nappal ezután Szekszárdon zárul. Ami azt jelenti, hogy a diósgyőriek az éremjáték utolsó felvonásán, csak húsvét hetében lépnek pályára az elődöntőt követően.

 

(A borítóképen: Greentől (jobbra) is kellene az extra a győzelemhez. Fotó: MW)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában