Labdarúgás NB I.

2022.04.22. 07:10

Pontot tehetnek a mondat végére a kövesdiek

Péntek este fontos mérkőzés vár a dél-borsodi város élvonalbeli futballcsapatára.

Kolodzey Tamás

Fotó: KOVACS PETER

Az NB I.-es labdarúgó-bajnokság 29. fordulója a fővárosba szólítja a fürdővárosiakat: a Hungária körúti Új Hidegkuti Nándor Stadionban pénteken 20 órakor kezdik az MTK Budapest – Mezőkövesd Zsóry FC találkozót, melynek egyetlen tétje van. A pillanatnyilag a kilencedik helyen tanyázó, 34 pontos sárga-kékek egyaránt nyolc egységgel előzik meg a vonal alatti kék-fehéreket és a hasonszőrű Gyirmót FC Győrt, így a vendégek az esetleges sikerrel vagy akár a döntetlennel is pontot tehetnek a mondat végére, a maguk szempontjából eldönthetik a kiesés-bennmaradás kérdését.

Egymás ellen

Eddig tizenháromszor játszottak egymás ellen a felek az élvonalban. Az összesített mérleg teljesen kiegyenlített, ugyanis három döntetlen mellett öt-öt győzelem és vereség került a mérleg serpenyőjébe. A matyóföldiek a 2020/21-es idényben egyszer kiütötték ellenfelüket, hazai környezetben 5–1-re lépték le a mostani házigazdákat, az idei szezonban viszont az MTK Budapest gárdája áll jobban. Szeptemberben 1–0-ra diadalmaskodtak az MZSFC ellen saját arénájukban, míg január végén Mezőkövesden 1–1-es döntetlennel zárult az egymás elleni találkozó. A tabellából az is kiderül, hogy a sereghajtó egyszerűen gólképtelen, mindössze tizenkilencszer juttatta a labdát a hálóba, és ezzel toronymagasan alulmúlja a mezőny többi együttesét.

Rendkívül fontos

– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, ugyanis az MTK Budapest az elmúlt hetekben jól játszott, sok helyzetet dolgozott ki, azonban a lehetőségeit nem tudta hatékonyan kihasználni – mondta Supka Attila, a kisvárosiak vezetőedzője. – Bízom benne, hogy ezt a tendenciát ellenünk is folytatni fogják. Nekünk sokkal jobban kell figyelnünk és koncentrálnunk, mint legutóbb a Mol Fehérvár FC elleni otthoni kilencven percünkön. Vissza kell térnünk ahhoz a fegyelmezett játékhoz, amelyet korábban nyújtottunk, és ki kell használnunk a kínálkozó ziccereinket. Amennyiben így történik, akkor esélyünk lehet a győzelem kiharcolására. Természetesen reménykedem abban is, hogy a híres névadóról elnevezett stadionban mindenki egyénileg is maximálisan odateszi magát, ugyanis számunkra jó eredményt csak így érhetünk el. Azt mindenki tudja, hogy rendkívül fontos fellépés vár ránk: amennyiben diadalmaskodunk, miénk lesz a három pont, akkor óriásit lépünk a bennmaradásért folytatott versenyben.

A várható kezdőcsapat

A kövesdiek kerettagjai közül Ikenne-King, Lakvekheliani és Nagy D. sérült, Kocsis G. felépült és már gyakorol, de még nem lesz a keretben.

A várható összeállítás: Tordai – Farkas D., Pillár, Lukic, Vadnai – Cseke, Cseri, Madarász (Karnitski), Vajda – Drazic, Jurina.

Labdarúgás: NB I., 29. forduló

Április 22. (péntek) 
20.00: MTK Budapest – Mezőkövesd Zsóry FC 
Április 23. (szombat) 
14.00: Kisvárda MG – Debreceni VSC 
17.45: Zalaegerszegi TE FC – Paksi FC 
20.00: Mol Fehérvár FC – Puskás Akadémia FC 
Április 24. (vasárnap) 
17.30: Ferencvárosi TC – Újpest FC 
19.30: Gyirmót FC Győr – Budapest Honvéd

(A borítóképen: Az MTK vendége lesz a Kövesd (kékben). Fotó: MW)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!