Női kosárlabda NB I. rájátszás

2022.04.16. 08:59

DVTK: Nincs nyert negyed, nincs siker

Nagypénteken idegenben, Pécsett lépett pályára a DVTK kosárlabdacsapata.

Molnár István

A női kosárlabda NB I. rájátszásában, a 3. helyért zajló csatában az NKA Universitas Pécsi EAC és a Diósgyőri VTK harcol egymással, azt követően, hogy a baranyaiak az Atomerőmű KSC Szekszárddal, míg a borsodiak a Sopron Baskettel szemben maradtak alul az elődöntőben. Az első elképzelések szerint a két alakulat szombaton mérkőzött volna meg az 1. mérkőzés keretében Pécsett, azonban a meccset egy nappal előrébb hozták. A Lauber Dezső Sportcsarnokban a belépés ingyenes volt a szurkolók számára, a házigazdák ezzel is arra számítottak, hogy sokan fogják őket biztatni.

Lépéshiba miatt

Az első negyedben, két hazai fault után Jovanovic trip­lával kezdte az összecsapást, a hazaiak leindulást követően fordítottak (4–3). Két könnyű, könnyebb diósgyőri kosár következett, ezeket csak nézték a pécsiek (4–7). Vorpahl már két hibánál tartott, így csere kellett, Kányási érkezett. Nelson pörgött-forgott két ember között, bedobta a helyzetét, aztán rossz vendégbejátszás után Simon triplázott, és ez már sok volt Völgyi Pé­ternek (11–7). Három kísérlete maradt ki a PEAC-nak, egy akcióban, Kiss V.-től pedig ­lépéshiba miatt vették el a labdát. Kányási egyenlített (11–11), majd egy-egy szerelés következett a palánkok kö­zelében. Jovanovic jól érkezett támadólepattanóra, viszont Kuster később büntetőket rontott. Viszonylag sok volt a hiba, pont kevesebb (15–15).

Soknak tűnő öt pont

A második játékrészben Kiss A. is hibázott két büntetőt, ebben a műfajban 30 százalék környékén járt csak a DVTK. Szorosan haladtak a csapatok (18–17, 18–19), aztán Wentzel vágott be két büntetőt. Időn túli volt a DVTK palánkos triplája, aztán Greennel szemben szabály­talankodtak, és a vonal mögül kétszer is ­büntetett (20–21). Ide-oda „forgott” a vezetés, 26–25-nél Csirke Ferenc jelzett pihenőidőt. A védekezés ekkor jól ment a csapatok számára, támadásban akadtak hiányosságok, 41,7-41,7 volt a dobószázalék. 32–27-nél az 5 pontos előny már soknak tűnt, Völgyi edző is így látta. Green és Vorpahl 3 hibán állt, le is kellett őket cserélni. 35–29-nél a hazai szakember kért időt, majd triplákkal jól operált a meccset irányító PEAC (41–29).

Nem zökkentette ki

A harmadik felvonásban, bő egy perc után Jovanovic tört be eredményesen, csapathibák tekintetében rosszabbul állt a Pécs. Kiss V. első ­mezőnykosara esett meg, tízen kívüli előnnyel „ment” a PEAC (45–33). Újabb két baranyai egység DVTK-időzést ­hozott, ezután Nelson csúszott el, és kapott a lábához, 47–33-nál. Ez nem zökkentette ki a házigazdát (52–37), a Diósgyőrnél a triplák sem mentek (1/13-as mutató), ­Greenen kívül nem volt ponterős húzóember a látogatóknál. Visszajött Nelson, 56–39-nél nagyon kellett Aho hármasa.

A negyedik negyedet 5–0-val kezdte a DVTK, és 56–47-nél bele is nyúlt Csirke Ferenc. Tízen belül maradtak Kányásiék (60–51), idő az még volt bőven. Öt percen belül még mindig 10 egységgel vezetett a Pécs (64–54), és ez megnyugtató volt számukra. Völgyi Péter időt kért nem sokkal ezután, de visszakapaszkodni már nem sikerült.

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása: 1–0, az NKA Universitas Pécsi EAC javára. A csata szerdán Miskolcon folytatódik.

NKA Universitas Pécsi EAC vs. Diósgyőri VTK 77-63 (15-15, 26-14, 15-13, 21-21)

Pécs, 300 néző. V.: Győrffy, Söjtöry, Györfy.

PEAC: Dudasova (8/3), Wentzel (13/3), Marshall (16/6), Nelson (14), Kiss V. (12). Csere: Simon (10/9), Brajkovic (4). Edző: Csirke Ferenc.

DVTK: Vorpahl (5/3), Aho (6/3), Bernáth (2), Jovanovic (14/6), Green (24). Csere: Kányási (6), Kuster (6), Kiss A. (-). Edző: Völgyi Péter.

Csirke Ferenc: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, elég sok problémával küzdöttünk az utóbbi napokban. A lányok ismét megmutatták, hogy mekkora szívük van. Azok a játékosok, akiket tudtunk rotálni, száztíz százalékot vittek fel a pályára, így kell játszani egy éremért folyó párharc első mérkőzésén. Ezt szeretnénk továbbvinni, reméljük, hogy szerdán Miskolcon le tudjuk zárni a csatát, de ha nem akkor, akkor jövő vasárnap.

Völgyi Péter: – Ma nem érdemeltünk győzelmet. Gratulálok a PEAC-nak, sokkal jobban dobott, ötletesebben játszott, mi csak a negyedik negyedben tudtunk pár percig azzal a koncentrációval játszani, amire törekedtünk. Szerdán szeretnénk visszavágni a vereségért, és győzelemmel búcsúzni a saját szurkolóinktól.

(A borítóképen: Nem tudták meglepni a diósgyőriek a házigazdát. Fotó: MW)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!