Év Sportolója

2022.04.06. 07:45

Az előző esztendő legjobb sportolóit díjazta az Észak-Magyarország

Kedden tartotta meg az Észak-Magyarország a tizenkilencedik Év Sportolója ünnepséget.

BCS, MI, KT, ME

Az esemény helyszíne ezúttal – a pandémiát követően – a népkerti jégcsarnok emeleti tükörterme volt. 

 

Új helyszínen 

 

Az Észak által kiírt tizenkilencedik megyei rendezvénynek ezúttal új helyszínt választottak: a népkerti jégcsarnokba hívták a különböző kategóriák nyerteseit, a sikerműhelyek képviselőit, akik közül igazoltan – hiszen ilyenkor már zajlanak az edzőtáborok – csak néhányan maradtak távol. Most is nagy szeretettel köszöntöttük azokat, akikről egész évben olyan sokszor írtunk: szerencsére volt kit és kiket „fényeznünk”. A jelenlévők szinte kivétel nélkül ismerték a mezőnyt, ennek jegyében érdeklődtek egymás tevékenységéről, munkájáról, sikereiről. A csillogó szemekből azt láttuk, hogy a jutalomban részesítettek a 2021-es idényben nyújtott produkciójuk alapján számítottak arra, hogy szerkesztőségünktől meghívást kapnak. A bensőséges hangulatú gálán és a fehér asztalnál a versenyzők már az idei feladataikról is szót váltottak, és valamennyien remélték, hogy az idei esztendőben újabb jelentős díjakat zsebelnek majd be a különböző szintű európai és világversenyeken.

 

A hölgyek között még sosem nyert öttusázó, most viszont Guzi Blanka „befutott” a dobogó legtetejére. 

– Örülök az elismerésnek, és köszönöm szépen. Olyan versenyző vagyok, aki a munkában hisz – vágott bele a Swimming PC versenyzője. – Ahová eddig eljutottam, azt annak köszönhetem, hogy dolgoztam, sok energiát fektettem a távlati céljaim elérésébe. A tavalyi év nem hozta el az álmaimat, volt bennem némi csalódottság, hogy az olimpiai kvalifikáció során nem jártam sikerrel, hogy egy hajszál elválasztott attól, hogy ott lehessek Tokióban. Másrészt viszont lett egy Eb-ezüstérmem. Ez a verseny nem volt könnyű, nagyon meg kellett dolgozni az éremért, de az mindenképpen ide kívánkozik, hogy az olimpia éve miatt hiányos volt a mezőny, néhány nagy név nem állt rajthoz, úgyhogy ezt a helyén kell kezelni. Az biztos, hogy sokat tanultam a múlt évben, és szerintem ezeket a tapasztalatokat sikerült a saját javamra fordítani. Azonban azzal is tisztában vagyok, hogy kell még egy kis idő ahhoz, hogy minden klappoljon, hogy úgy legyen, ahogy szeretném.
 

A második legtöbbet 
 

A férfiaknál Mészáros László erőemelő zsinórban negyedszer védte meg a címét, összességében hatodszor (2008, 2012, 2018, 2019, 2020) lett a megye legjobbja. 

– Köszönöm ismét az elismerést, sajnos, a 2021-es évet is meghatározta a Covid, a versenyzést, a versenyszervezést, az utazást egyaránt – fogalmazott Mészáros László. – A WUAP-vb-t mi rendeztük itt, Miskolcon, szóval volt bőven dolgom, így kellett helytállni, ráadásul az utolsó nap utolsó nyomójaként. Féltett a feleségem a sérüléstől, azt hittem, el is alszom a padon, mert fáradt voltam, de azok, akik miattam jöttek ki a csarnokba, óriási erőt adtak. A harmadik fogásra sikerült elérnem a 281 kilós világcsúcsot, ez nagy öröm volt. A lengyelországi GPC-vb-n is nyertem open kategóriában, bár nem ez volt a fő versenyem. Nem terveztem az indulást, azonban az egyik versenyzőtársam rábeszélt, hogy menjünk. A körülmények nem voltak ideálisak, ráadásul reggel 10 órakor kellett versenyezni, de jól sikerült. A portugáliai Trofában lebonyolított WPC Pro erőemelő-világbajnokságon remek volt a hangulat, a mediterrán emberek rendkívül pozitívan álltak mindenkihez, itt is a legjobb tudtam lenni. Minden versenyen én nyomtam a legtöbbet, három világszövetségnél, 53 évesen. A világ tavalyi öszszes eredményét összevetve a második voltam, Amerikában hoztak nagyobb súlyt egy versenyen, 290 kilót. Az idei szezon május végén indul, megvan a naptár, hogy hová szeretnék eljutni, a végső cél a decemberi, Las Vegas-i Olympia. Utánpótlás szövetségi kapitányként célom a fiatalok bevonása is a sportágba, elindítunk egy sorozatot, „Edzőtermek csatája” néven, a húszországos helyszínből három miskolci verseny lesz, várunk majd minden érdeklődőt szeretettel.
 

Az alapok lerakása 
 

Az edzőknél a grémium Bartha Ákos dzsúdótrénert választotta meg a legjobbnak, ugyanúgy, mint egy éve. 

– Nagyon örülök az edzői kategória első helyének, meglepetésként ért, visszajelzése annak a munkának, amit végeztem, végeztünk – mondta Bartha Ákos, az MVSC cselgáncsozóinak mestere. – A tavalyi évünk kétségtelenül jól sikerült, keményen dolgoztunk a sikerekért, és az idén is ezt tesszük majd. Készülünk az előttünk álló nagy feladatokra, az Európa- és világbajnokságokra, valamint a nagy tornákra. Ezeken érmes helyezéseket és főleg aranyakat akarunk gyűjteni, abban hiszünk, hogy 2022-ben is öregbítjük majd klubunk egyébként is jó hírét. Az olimpia ugyan még messze van, de az alapok lerakásához már idén hozzákezdünk, hiszen júniusban megkezdődik az ötkarikás kvalifikációs időszak. Az MVSC-nél mind az anyagi, mind a tárgyi feltételek adottak, így hiszem és tudom, hogy újra sikeres hónapok elé nézünk.
 

Pozitív visszacsatolás 
 

Csapatban a Hadik András– Kertész Krisztián ralipáros diadalmaskodott, ennek a sportágnak a képviselői legutóbb 2013-ban győztek. 

– Minden szempontból emlékezetes marad számunkra a tavaszi esztendő – jelentette ki Hadik András. – Nagyon erős, színvonalas magyar bajnokságot sikerült megnyernünk, egy olyan mezőnyben, amelyben korábbi ralivilágbajnok és neves külföldi versenyzők is szerepeltek. Csakúgy, mint korábban, voltunk fent, és megéltünk nagy mélységet is. Összességében azonban stabil teljesítményt nyújtottunk, gyűjtögettük a pontokat, így lehetőségünk nyílt az utolsó futamon megvédeni az egy évvel korábbi elsőségünket. A hajrá szerencsére ismét jól sikerült, emlékezetes körülmények között lettünk bajnokok. Nekem ez már pályafutásom negyedik elsősége volt, ami ugyanúgy kedves a számomra, mint az előző három. Nagyon boldog vagyok, hogy a megye legjobb sportolója választáson ismét számításba vettek minket, ez a választás, ez a siker egy újabb pozitív visszacsatolása az elvégzett munkának. A magyar bajnokság idén is roppant erős, ezért talán még nehezebb dolgunk lesz, ha a csúcson akarunk maradni. A célunk viszont egyértelműen ez, hiszen aki megérezte már a győzelem ízét, az nem szeretné alább adni.


(A borítóképen:  Guzi Blanka öttusázó és Munkácsi Tünde díjátadó)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!