NB III., Keleti csoport

2022.04.25. 09:08

„A korai vendéggól még nem lett volna feltétlenül döntően befolyásoló tényező, a kiállítás viszont igen”

Molnár István

Diósgyőri VTK tartalék – Sényő-Carnifex 0–2 (0–1)

Diósgyőr, 100 néző. V.: Tóth T.

Diósgyőri VTK tartalék: Bánhegyi – Mrva, Ivánka, Szeles, Karika (Girdán), Kispár (Orosz D.), Benkő, Oláh B. (Nagy Á.), Csatári, Korbély, Tóth B. (Sós). Edző: Zsivoczky Gyula.

Sényő-Carnifex: Járvás – Bodó, Klepács K., Fenyőfalvi (Schmidt), Fabu, Toldi (Dobos), Kapacina K. (Páll), Phrakonkham, Tóth M. (Mányi), Kapacina V. (Balogh Gy.), Orosz M. Edző: Imrő László, Fiumei Viktor.

G.: Toldi, Kapacina K. Kiállítva: Benkő (16.). Jók: Szeles, Ivánka, ill. Toldi A., Kapacina K., Orosz M.

Zsivoczky Gyula: – A korai vendéggól még nem lett volna feltétlenül döntően befolyásoló tényező, a kiállítás viszont igen. 75 percet játszottunk emberhátrányban, ami borzasztóan nagy teher volt a csapat számára. Ettől függetlenül ismét megvoltak a helyzeteink, volt, hogy üres kapuba nem tudtunk betalálni. A második sényői találat után már nem volt sok esélyünk a pontszerzésre. A piros lapot követően rendszert váltottunk, ami a játék szempontjából hatékonynak bizonyult, de mindenkinek pluszmunkát kellett beletenni a meccsbe ahhoz, hogy pariban legyünk. A Sényő rutinos csapat, jól kihasználta a lehetőséget. Mezőnyben partnerek voltunk, helyenként tudtunk dominálni, de az eredményességgel nem párosult. Óriási hiányérzetem van ezzel a meccsel kapcsolatban is.

Imrő László: – Egy nagyon jó és szimpatikus futballt játszó DVTK tartalékot sikerült legyőznünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a korai kiállítás nagyban befolyásolta a találkozó végkimenetelét. Ezt a lehetőséget jól használtuk ki, hiszen a gólok mellett sok helyzetet dolgoztunk ki. A vezetés megszerzése után az volt a cél, hogy megtartsuk az eredményt, lehetőség szerint tovább növeljük az előnyünket. Ezt pedig sikerrel teljesítettük.

Nézze meg a galériánkat!

Nézze meg a videónkat is!

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon

Putnok FC – Debreceni VSC tartalék 1–2 (1–1)

Putnok, 100 néző. V.: Sándor Cs.

Putnok: Cserepka – Gellén, Sághy, Nagy Zs., Buda, Szics (Dlehány), Csutora (Hadházi), Dobrovolszki, Juhos (Sramkó), Fülöp (Nádimov), Katona. Edző: Szala Ákos.

DVSC tartalék: Szabó S. – Kovács R., Tordai, Sipos (Fábián), Sármány, Farkas T., Baranyai (Kalafat), Balla, Rácz (Batai), Kovács G., Soltész. Edző: Szűcs János.

G.: Buda, ill. Soltész, Sármány. Jók: Buda, Juhos, Cserepka, ill. az egész csapat. 

Szala Ákos: – Sok helyzetet ki tudtunk alakítani, de a végén rendre rossz döntéseket hoztunk. A debreceni csapat is sok helyzetet alakított ki, talán reálisabb lett volna a döntetlen, de nem érdemtelen a győzelmük. A mérkőzés előtt játszott öt mérkőzésünkön folyamatosan magas színvonalon futballoztunk, most ez nem sikerült, ha folyamatosan tudnánk tartani ezt a teljesítményt, akkor nem a középmezőnyben tartózkodnánk. A jövő héten megpróbálunk újra eredményesen futballozni. 

Szűcs János: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hamar megszereztük a vezetést, viszont hiányérzet van bennem, mert az ezt követő 15-20 percben 3-4 gólt is szerezhettünk volna, és ekkor eldönthettük volna a meccset. Összességében megérdemelten szereztünk három pontot.

Hidasnémeti VSC – Újpest FC tartalék 0–4 (0–2) 

Hidasnémeti, 150 néző. V.: Virág. 

Hidasnémeti: Szalma – Czető (Tóth K.), Póti, Takács P., Tóth D. (Tucsa), Varjas L., Földi, Markovics, Holló (Zsiga), Bartha (Gaal), Menougong (Illés). Csapatvezető: Török András.

Újpest FC tartalék: Hámori (Miklósi) – Horváth B., Benyó (Hajdi), Szűcs Á., Kenyeres, Radosevic (Lima), Bíró, Place (Geiger), Kálnoki-Kis, Gabris (Lukáts), Eckl. Edző: Mundi Viktor.

G.: Kálnoki-Kis (3), Kenyeres. Kiállítva: Markovics (61.), Földi (67.), ill. Horváth B. (69.). Jók: Takács P., ill. az egész csapat. 

Török András: – Gratulálok az Újpestnek, megérdemelten nyert. Isten éltesse a Debórákat! 

Mundi Viktor: – Szerintem megleptük az ellenfelet azzal, hogy nem futballoztunk, hanem inkább ívelgettünk, és hibára késztettük őket. Kettő nulla és a két kiállítás után már könnyű volt játszani, de gratulálok a Hidasnémetinek is, mert szimpatikus közegben voltunk.

Eger SE – Termálfürdő FC Tiszaújváros 1–2 (0–0)

Eger, 150 néző. V.: Altorjay. 

Eger: Fedinisinec – Hadnagy (Juhász), Valkay, Nagy-Kolozsvári, Nagy G. (Farkas K.), Pál Sz., Debreceni (Dobler), Lencsés, Hegedűs D., Medveczki (Vajda Á.), Berki (Antal). Edző: Szekeres Adrián.

Tiszaújváros: Galambvári – Mahalek, Géringer L. (Pap), Gelsi, Vitelki B. (Erős), Vasiljevic (Nagy D.), Bartusz, Lőrincz P., Gottfried, Gönczi (Tóth S.), Molnár M. (Bocsi). Edző: Vitelki Zoltán.

G.: Nagy G., ill. Bartusz (2, egyet 11-esből). Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat. 

Szekeres Adrián: – Felkészültünk az ellenfélből, hogy vannak veszélyes játékosai, tudtuk, hogy az lesz a kulcs, hogy ők ne kapjanak labdát. A két góltól eltekintve ez sikerült is. Büszkék lehetünk a játékosainkra, mert a pályán az történt, amit mi akartunk, de ma a két kapufa se segített minket. 

Vitelki Zoltán: – Egy ki-ki meccset játszottunk, a hazaiak nagy erőket mozgósítottak. Több volt a hiba és a kapkodás a játékunkban, nem tudtunk érdemben építkezni. Ellenben főleg a második félidőben már sokkal nagyobb tűzzel és koncentráltsággal játszott a csapat. Hozzá kell tenni, hogy szerencsénk is volt, de tettünk érte. Egy góllal többet rúgtunk, mint a hazai csapat, és ez a fociban egy döntő szempont.

BKV Előre – KolorCity Kazincbarcika SC 0–1 (0–0)

Budapest, 150 néző. V.: Szommer. 

BKV Előre: Horváth G. – Kubó (Ihos), Girán, Forgács, Ferkó, Csanálosi (Dömök), Busai (Tóth Sz.), Mile (Egressy), Gyurkó, Nagy A., Szabó Á. (Jáger). Edző: Albert Flórián.

KBSC: Fila – Szemere, Dvorschák, Heil, Süttő, Székely, Nagy J., Ádám (Márton), Rjaskó (Keményffy), Pálinkás, Kristófi (Schildkraut). Edző: Varga Attila.

G.: Dvorschák. Kiállítva: Gyurkó (84.). Jók: Forgács, Gyurkó, ill. Dvorschák, Szemere, Heil. 

Albert Flórián: – Nagy küzdelemben egy gól döntött a Kazincbarcika javára. Hajtós, jó meccs volt, nagy csata, mindkét oldalon helyzetekkel, ez alapján talán a döntetlen reálisabb lett volna. Sok sikert kívánunk ellenfelünknek a továbbiakban. 

Varga Attila: – Ki kell élveznünk ezt a fontos és nehéz győzelmet. Ünnepelnünk kell, mert mindig nehéz megnyerni egy ilyen komplikált mérkőzést. Végül újra a csapatszellem és a játékosaim kvalitása jelentette a különbséget, de gratulálok a BKV-nak is.

Törökszentmiklósi FC-Veteriner – Tállya KSE2–2 (0–1)

Törökszentmiklós, 100 néző. V.: Dobai. 

Törökszentmiklós: Csáki – Lakatos, Tóth N. (Kinyig), Gyürki, Katona Gy., Orovecz, Pataki, Csúri, Kiss Cs., Rimóczi (Gusztafik), Telinger. Edző: Gergely Mátyás.

Tállya: Kosztyu – Tóth Sz., Baranyi, Bihari, Mező (Bucsák), Demkó, Nyitrai, Minczér, Kiss B., Kulcsár, Szegedi (Ondó). Edző: Lasztóczi Péter.

G.: Orovecz (2), ill. Demkó, Kiss B. Jók: Orovecz, Katona, ill. az egész csapat. 

Gergely Mátyás: – Gyenge teljesítmény, szerencsés egy pont. 

Lasztóczi Péter: – Nagyon dühítő döntetlent játszottunk egy nagyon lelkes csapat ellen, amely kellemes ellenfélnek bizonyult. Hetven percig teljesen a mi akaratunk érvényesült, de két perc alatt pontrúgásokból sikerült lerendezni magunkat. Sajnos, semmi szerencsénk sincs, pedig ma egyértelműen győzelmet érdemelt a csapat. A mérkőzés pozitívuma, hogy sérülés miatt ezúttal csak egyet kellett cserélnünk.

További eredmények: Debreceni EAC – Békéscsaba 1912 Előre tartalék 2–2 (1–0), Kisvárda Master Good tartalék – Aqua-General Hajdúszoboszló 0–0, Jászberényi FC – Tiszafüredi VSE 0–2 (0–1), Salgótarjáni BTC – Füzesgyarmati SK 0–0.

A bajnokság állása

1. KolorCity Kazincbarcika SC 32 28 3 1 92-17 87 
2. Debreceni EAC 32 22 6 4 78-27 72 
3. BKV Előre 32 21 4 7 55-32 67 
4. Aqua-General Hajdúszoboszló 32 17 8 7 61-31 59 
5. Termálfürdő FC Tiszaújváros 32 17 6 9 67-47 57 
6. Sényő-Carnifex FC 32 16 6 10 54-47 54 
7. Kisvárda MG tartalék 32 15 8 9 53-40 53 
8. Békéscsaba 1912 Előre tartalék 32 13 8 11 73-55 47 
9. Újpest FC tartalék 32 13 8 11 60-48 47 
10. Putnok FC 32 12 10 10 46-42 46 
11. Füzesgyarmati SK 32 10 15 7 43-41 45 
12. Debreceni VSC tartalék 32 11 5 16 53-55 38 
13. Tiszafüredi VSE 32 10 7 15 47-52 37 
14. Eger SE 32 11 3 18 41-59 36 
15. Diósgyőri VTK tartalék 32 10 6 16 58-68 36 
16. Jászberényi FC 32 10 5 17 41-55 35 
17. Salgótarjáni BTC 32 4 10 18 26-54 22 
18. Tállya KSE 32 4 6 22 22-87 18 
19. Hidasnémeti VSC 32 4 6 22 29-95 18 
20. Törökszentmiklósi FC-Veteriner 32 3 8 21 30-77 17 

(A borítóképen: Kikaptak a diósgyőri piros-fehérek. Fotó: Ádám János)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában