GreenPlan-VRC Kazincbarcika

2022.04.15. 09:00

A hazait hozó kellene most is

Pénteken 18 órától Barcikán csap össze a VRCK a Kaposvárral a bajnoki elődöntőben.

BCS

Fotó: Kozma István

A férfi röplabda Extraliga rájátszásában, a három nyert meccsig tartó elődöntőben pénteken 18 órától, a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpontban a negyedik összecsapást játssza egymás ellen a GreenPlan-VRC Kazincbarcika csapata és a Fino Kaposvár együttese. A párharc váltakozó pályaválasztói joggal zajlik, és mivel az alapszakaszban előkelőbb helyen zárt somogyi gárda otthonában kezdődött, és eddig minden csapat hozta a hazai meccsét, így az összesítésben a Kaposvár vezet, 2–1-re. Az újabb összecsapás tétje a dunántúliak számára már a döntőbe jutás kiharcolása, hiszen ha most nyernének, akkor véget érne az elődöntős csata. A VRCK pedig egy győzelemmel az elődöntő ötödik, vasárnapi, kaposvári mérkőzésének lehetőségét harcolná ki. Igen, vasárnapi, ugyanis a két csapat beleegyezésével a korábban tervezettnél egy nappal hamarabb játszanák le az ötödik meccset (ha lesz ilyen), mert a meccset az M4 Sport+ csatorna élőben közvetítené. 
 

Nyitásfogadás 
 

A Kaposvár – Kazincbarcika párharcban eddig mind a három meccshosszúság előfordult már. A Somogyban megrendezett ötszettes csatában, az első meccsen két játékrészt nyert a Vegyész, aztán hazai környezetben háromjátszmás meccset követően küldték haza a somogyiakat, ezen a héten hétfőn pedig egy szettet tudott elcsípni a barcikai gárda a négyből. Ez a második volt, ami után nem felszálló pályára, hanem lefelé zúgóra került a VRCK. 

– Értetlenül álltam a második szett elején, nem tudtam hová tenni azt, ami a pályán történt – mondta Toronyai Miklós, a GreenPlan-VRC Kazincbarcika vezetőedzője. – Már az első szettben is kevés hiányzott a részsikerhez, de hiába vezettünk 19–18-ra, a játszma hajrája a Kaposváré lett. Aztán jött a térfélcsere, és nagyot küzdve egyenlítettünk, és utána nem az történt, hogy ebből erőt merítettünk a folytatásra, hanem kicsúszott a kezünkből a lehetőség. A harmadik játékrészben 11–2-re ment el a Fino, hiába kértem kétszer is időt, és igyekeztem cserével frissíteni, nem volt ember, aki segíteni tudott volna a csapaton. A negyedik szett elején vezettünk, de aztán a remény elillant. Így utólag a statisztikát nézve is abban látom a problémát, hogy a nyitásfogadásunk nem volt teljesen rendben, tulajdonképpen emiatt kaptunk ki. Ugyanis ha a nyitásfogadás leegyszerűsödik, akkor a centereket nem tudjuk hatékonyan foglalkoztatni, ráadásul komplett, kettes, hármas blokkok ellen kell dolgozni, és ez nem könnyű feladat. 
 

Fásultság 
 

Arra a kérdésünkre, hogy nem a fáradtság jelei mutatkoztak-e a játékosokon, különösen a harmadik szettben, a következőket mondta a barcikai edző: 

– Az, hogy a rájátszásban sűrű a program, nyilván megviseli a játékosokat. Nem szoktam ebbe kapaszkodni, de 400 kilométert oda-vissza megtenni autóbuszon az nem ugyanaz, mint hazai pályán várni az ellenfelet. Nekünk a hétfői már a második ilyen utunk volt, és némi fásultságot tapasztaltam a meccsen. De ilyen a rájátszás, és az egymást követő mérkőzések miatt fontos, hogy az újabb meccs előtt mi a program. A Kaposvár, amikor legutóbb itt kikapott 3:0-ra, utána újítani tudott. Nekünk is ezt kell tennünk. A kulcs a nyitás, illetve a nyitásfogadás lesz, valamint az, hogy ki milyen állapotban lép pályára. Eddig a hazai pálya győzelmet jelentett ebben a párharcban, remélem, ez a sorozat nem szakad meg. Ebben az évadban még egyszer szeretnénk visszamenni Kaposvárra, de tudjuk, hogy ehhez pénteken le kell győzni őket. 
 

De Prá 
 

Mindezt a brazil Provenzano de Prá Caio Cesar nélkül teheti a VRCK. Ugyanis néhány nappal ezelőtt szerződést bontottak a 35 éves játékossal. A miértről Tóth Milán, a barcikaiak sportigazgatója azt nyilatkozta lapunknak, hogy a 205 centis röpisre a csapat erősségeként számítottak volna, de decemberi érkezését követően sem az edzéslátogatottsága, sem a mérkőzéseken mutatott teljesítménye nem volt megfelelő, annak ellenére, hogy az orvosi vizsgálatok azt mutatták, hogy egészségügyi szempontból alkalmas lett volna a magasabb szintű munkavégzésre. Tóth Milán azt mondta, hogy előbb írásbeli figyelmeztetés formájában igyekeztek a légiós tudtára adni, hogy többet várnak tőle, de ennek az újabb fejezete az lett, hogy néhány nappal a figyelmeztetés után szerződést bontottak.

 

A másik ágon
 

Az elődöntő másik ágán, az első meccsen 3:2-es diadalt aratott Pénzügyőr SE a következő két találkozóját elveszítette a MAFC-BME ellen, előbb idegenben 3:1-re kapott ki, majd múlt vasárnap hazai környezetben 3:2-re. Így a mai, negyedik összecsapásuk előtt a MAFC-BME áll jobban, 2–1-re vezet, és ha az egyetemisták hazai környezetben újra nyerni tudnak, akkor nagy meglepetésre az alapszakaszgyőztes pénzügyőrök nem jutnak be a döntőbe. 
 

(A borítóképen: Pénteken negyedszer is összecsapnak a párharcban a Kaposvárral)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!