DVTK kosárlabda

2022.04.24. 09:00

A bronzérem a tét Pécsett

Vagy 17 év után lesz ismét bronzos a Diósgyőr, vagy zsinórban az ötödik kisdöntőjét is elveszíti.

BCS

Fotó: Bujdos Tibor

A női kosárlabda NB I. rájátszásában vasárnap 19.00-kor Pécsett dől el a bronz­érem sorsa. A két nyert meccsig tartó csata ugyanis 1–1-re áll az NKA Universitas Pécsi EAC és a Diósgyőri VTK között, mivel mindkét együttes hozta eddig a hazai meccsét. Igaz, a piros-fehérek csak nagy nehézségek árán, ugyanis a szerdai bajnokin a mérkőzés utolsó másodpercében esett két büntetővel, Green révén fordították a maguk javára az eredményt, és nyertek 58–57-re. 

– Lehettek volna kisebb izgalmak is, ha 10 pontos előnyünknél, amikor két sportszerűtlen hibával sújtották ellenfelünket, még magabiztosabb előnyre tudtunk volna szert tenni – mondta Völgyi Péter, a DVTK női kosárlabdacsapatának vezetőedzője, majd így folytatta: – Kétségtelen, hogy a végjátékban a szerencsére is szükségünk volt ahhoz, hogy nyerjünk, de nagyon örülök, hogy a hazai pályán győzelemmel zártuk az évet. Nemcsak a győzelem miatt, hanem azért is, mert így lehetőséget kaptunk arra, hogy vasárnap este megszerezzük a bronzérmet. 

Szóba hoztuk azt is a szakvezetőnek, hogy a Pécs játékán nem látszódott az irányítója, Szűcs Réka kiesése, amire azt felelte Völgyi Péter, hogy a baranyai csapat abszolút nem érezte meg az ő hiányát, azért, mert a keretében bőven van olyan játékos, aki pótolni tudta őt, ugyanis elég széles rotációs lehetőséggel rendelkezik mezőnyposzton.

Fáradtság 

– Nagyon kiegyensúlyozott alapszakasza volt a Pécsnek, tulajdonképpen egy hibával hozta le a 22 fordulót, csak a BEAC elleni vereség lóg ki a sorból, de ezzel együtt is az alapszakasz 3. helyén zárt, megelőzött minket, így emiatt nála dől el az érem sorsa – mondta Völgyi Péter. – De ahogy rajtunk, úgy rajtuk is érezni, hogy picit fáradtak, a hosszú szezon végén mentálisan és fizikálisan megviselt mindkét társaság. 

A DVTK-nak a hét hónapos versenyszezon végén, a 30. hét zárásán ez lesz a 41. tétmeccse. A szerdai az évad 25. piros-fehér sikere volt, egy olyan bajnoki idényben, amelyben rendkívül sok változás történt. Ugyanis évad közben edzőt váltott a csapat (Földi Attila helyét Völgyi Péter vette át), és nem mellékesen a játékoskeretben is nagy volt a mozgás (Bogicevic sérülés, Medgyessy gyermekvárás miatt esett ki, Vorpahl szezon közben érkezett, ahogy Hayes is, de utóbbinak sérülése miatt csak csonka szezonja volt, és a kiesése után szerződtették Kustert). 

– A szezon zárásán, egy páros csatának a végén a győzelem kulcsa az lehet, ha tanulunk a hibáinkból, és nem követjük el ezeket, illetve a hibaszámot csökkentjük – mondta Völgyi Péter. – Ügyelni kell, hogy ne legyenek eladott labdáink, hogy kintről is betaláljunk, illetve azt is szeretnénk elérni, hogy néhány egyéni teljesítmény javuljon. Sajnos, a második meccsen sem volt még az igazi a ritmusunk, és bár léptünk ebben előre az első mérkőzéshez képest, de nem tudunk olyan gördülékeny támadójátékot produkálni, mint amilyet szerettünk volna. Küzdelemben kell felülmúlnunk ellenfelünket, és ebben nagy jelentősége lesz a lepattanózásnak. Nagyon nehéz meccs­re van kilátás, de utoljára ebben a szezonban még össze kell kapnunk magunkat ahhoz, hogy sikerüljön megszerezni a bronzérmet.

(A borítóképen: Greennek (balra) óriási szerepe volt szerdán abban, hogy a DVTK vasárnap a bronzért játszhat)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!