Komplexum

2022.03.23. 10:06

Nagy tömeg ünnepelt az edzőterem-avatón

Jól felszerelt otthont kaptak kedden este a diósgyőri harcosok.

Kolodzey Tamás

Forrás: Kozma István

A DVTK-Vita Gym Muaythai Klub tagjai eddig a miskolci Győri kapuban lévő termükben dolgoztak, kedden azonban birtokukba vették az Újgyőri főtéren lévő Bükk Áruházban kialakított bázisukat, amelybe a múlt héten kezdtek átköltözni. A két komplexum között mindössze húsz négyzetméter az eltérés, de a régi és az új között a professzionalizmust megtestesítő berendezések és felszerelések révén óriási a különbség. Az avatóünnepségen egy gombostűt sem lehetett leejteni, kétszázan voltak. 

 

Jelképe a fejlődésnek 

 

Az edzőcsarnokot a DVTK bérli saját különítménye számára. Jászka Krisztián szakosztályvezető elmondta: reméli, hogy végleges helyükre találtak, már csak azért is, mert központi helyre, parkolókkal körülvett közlekedési csomópontba kerültek. 

Sántha Gergely, a DVTK elnöke elmondta, hogy évekkel ezelőtt, amikor hozzákezdtek a nagy egyesület építéséhez, dinamikusan fejlődő egységeket kerestek. Így találtak a harcosokra, azóta pedig már együtt tolják az egyesület szekerét. Dudok Károly, a Magyar Muaythai Szakszövetség elnöke az ugrásszerűen fejlődő műfajról beszélt, és hangsúlyozta, hogy a piros-fehérek eredményeikkel fogják meghálálni a termet. Dr. Kiss János miniszterelnöki biztos a sport ünnepének nevezte az eseményt, s kijelentette: óriási közösséget lát, ettől pedig szó szerint meghatódott. Felidézte, hogy tizenkét évig közelről figyelte a DVTK fejlődését, és azt kívánta, hogy a jelenlévők legyenek büszkék erre az estére. 

 

Nagy taps fogadta a nemzeti színű szalag átvágását, utána pedig hatalmas sikere volt a bemutatónak, aztán hosszú ideig a baráti beszélgetésekkel teltek a percek.

 

(A borítóképen: Birtokba vették az új termüket)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában