Mezőkövesd Zsóry FC

2022.03.12. 08:57

Győzelembe kell menekülniük

A dél-borsodiak hazai pályán élet-halál mérkőzést vívnak, számukra létfontosságú a három pont megszerzése.

Kolodzey Tamás

Mezőkövesd 20210807 Labdarúgás 2021 NBI NB1 OTP Bank Liga Mezőkövesd ZTE Zalaegerszeg Fotó Földi Imre Nemzeti Sport ANTAL BOTOND

Az NB I.-es labdarúgó-bajnokság 24. fordulója keretében szombaton 17 órakor kezdik a Mezőkövesd Zsóry FC – Zalaegerszegi TE FC találkozót, amely rendkívüli jelentőségű a már csak éppen a vonal fölött tanyázó sárga-kékek számára. A kisvárosiak hat idei találkozójukon a megszerezhető 18 pontból mindössze ötöt kaparintottak meg, így visszacsúsztak az alsóházba, és a soron következő meccseiken a bennmaradásért kell harcolniuk. 


A vendég kék-fehérek eddig 33 pontot gyűjtöttek, kilenc győzelem mellett hatszor ikszeltek és nyolcszor kaptak ki, mérlegük a pillanatnyi ötödik helyet biztosítja számukra. A zalaiak a lőtt gólok tekintetében hat csapatot is megelőznek, a kapott találatok alapján viszont az utolsó előtti helyen állnak, és ez az MZSFC malmára hajthatja a vizet. A felek az első osztályban egymás ellen eddig nyolcszor csaptak össze. A tavalyelőtti és a tavalyi szezonban is tükörkép alakult ki: a mérleg serpenyőjébe mindkét oldalon egy-egy győzelem, döntetlen és vereség került. A 2021/22-es idény keretében augusztusban Mezőkövesden már találkozott a két társaság: a kilencven perc 3–2-es mezőkövesdi sikerrel zárult. Akkor az itthoniak közül Jurina, Cseri és Besirovic volt eredményes, ők szombaton is a zöld gyepen lesznek. A november második felében rendezett 13. forduló keretében Zalaegerszegre látogattak a kövesdiek, akik Nagy D.-nek az utolsó percben szerzett góljával 1–1-es döntetlent harcoltak ki. 


A mezőny második fele több mint sűrű, a hatodik Mol Fehérvár FC 29 pontos, az utolsó előtti Gyirmót FC pedig 25 egységgel rendelkezik – a sereghajtó MTK Budapest 21 ponttal leszakadt –, így NB I.-es tagsága meghosszabbításáért hat gárda küzd. 
 

Sokat kell futni 
 

– Sajnos, elég sok problémával küzdünk, gondolok a sérülésekre és a hullámzó egyéni teljesítményekre – kezdte Supka Attila, a mezőkövesdiek vezetőedzője, majd így folytatta: – Az állandó hiányzók mellett Nagy D. és Kocsis G. is maródi, akik pedig rendelkezésre állnak, azoknak elsősorban mentálisan kell sokkal jobbat produkálniuk, mint az elmúlt hetekben. A hét elején visszatekintettünk a Pakson elszenvedett súlyos vereségünkre, amelyre egészen az első félidő utolsó utáni percéig semmi nem utalt. Megoldottuk védőmunkánkat, aztán a szakasz végét jelző sípszó előtt a ráadásban büntetőt ítéltek ellenünk, majd a második fél­idő elején megint a hálónkba került a labda, és ez végképpen megfogta a csapatot. Nagyon remélem, hogy ilyen problémáink már nem lesznek az előttünk álló mérkőzéseinken. Természetesen nem ültünk ölbe tett kézzel, a játékosokkal át- és megbeszéltük a kialakult helyzetünket, számukra videókat mutattunk be azokról a mérkőzésekről, amelyeken a csapat eredményes volt. Mivel ezeket meg tudták nyerni, most sincs más dolguk, mint az, hogy újra megvalósítsák elképzeléseinket, ennek jegyében csapatként működjünk jól. Fontos, hogy ne foglalkozzunk a múlttal, csak és kizárólag előre tekintsünk. A pályán a pillanatnyi forma dönt, amelyhez hozzájárulnak a jó vagy éppen a rossz döntések, a fizikális és a mentális állapot. Nekünk mindössze egy lehetőségünk van, éspedig az, hogy meneküljünk a győzelembe, ehhez pedig rengeteget kell futni, nem úgy, mint azt a magunk mögött hagyott fordulókban tettük.
 

NB I., 24. forduló


Szombat 
14.30: Debreceni VSC – Újpest FC 
17.00: Mezőkövesd Zsóry FC – Zalaegerszegi TE FC 
19.30: MTK Budapest – Budapest Honvéd 
 

Vasárnap 
14.30: Kisvárda MG – Gyirmót FC Győr 
17.00: Mol Fehérvár FC – Ferencvárosi TC 


A Puskás AFC – Paksi FC-t meccset pénteken este játszották, és lapzártánk után ért véget. 
 

A kezdőcsapat 

A hazaiak közül Kocsis G., Nagy D., Lakvekheliani és Vági sérült, Madarász viszont felépült, lehet, hogy a keretbe kerül. A Mezőkövesd Zsóry FC várható kezdőcsapata: Tordai – Farkas D., Pillár, Lukic, Vadnai (Granecny) – Cseke (Qaka), Karnitski – Babati, Cseri, Besirovic – Jurina (Drazic). 
 

Ebben az évadban hazai pályán egyszer már sikerült legyőzni a ZTE csapatát (kékben) 
Fotó: MW

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában