Az év játékvezetője

2022.03.27. 17:30

Focista volt, karmester lett Tiszóczki Attila

Az MLSZ megyei bizottsága Tiszóczki Attilát választotta az év játékvezetőjévé.

Kolodzey Tamás

A negyvenkilenc esztendős, Kazincbarcikán élő sípos a címéért járó díszes serlegeket a napokban vette át a Miskolcon rendezett évzáró-évnyitó gálaünnepségen.

 

Nem súgták meg

 

– Nem számítottam rá, hogy kitüntetnek, de azért váratlanul sem ért, hiszen már a korábbi években is felmerült a nevem, így engem is az esélyesek között tartottak számon – kezdte a díjazott dirigens, majd így folytatta: – Mivel az átadó előtt senki nem tájékoztatott, súgást sem kaptam, végső soron a meglepetés erejével hatott, hogy rám esett az elöljáróim választása. Úgy gondolom, hogy a rangadókon nyújtott jó teljesítményem alapján érdemeltem ki a hatalmas kupákat, bár az is lehet, hogy a csapatvezetők részéről érkező visszajelzések is a malmomra hajtották a vizet. Miután megtapsoltak, úgy fogalmaztam, hogy bizalmat kaptam az elnökségtől, és éltem vele, ezért voksoltak rám. Edzéseimet napjainkban sem hanyagolom el, általában az esti órákban tréningezek, mert a munkahelyi elfoglaltságom – negyedszázada az Eurolux-Trans Kft. dolgozója vagyok – máskor ezt nem engedi meg, hétköznapi küldéseket ritkán vállalok. A feleségem támogatja a hobbimat, amellyel már régen megbarátkozott, most azonban csak azért szurkol, hogy épségben hazaérjek. A gyerekeink is a futball szerelmesei, ők űzték és űzik az „ipart”. 

 

Elöljárói rábeszélték

 

Tiszóczki Attila tizennégy évvel ezelőtt Miskolcon vizsgázott. Abban az időben a megyei II. osztályban szereplő Homrogd SE játékos-edzője volt, és azzal a céllal ült az „iskolapadba”, hogy ezzel is hozzájáruljon a későbbi, minél magasabb szintű edzői képesítéséhez.

 

– Egyáltalán nem akartam játékvezető lenni, de az akkori vezetők, Bognár István és Kurmai Zoltán fantáziát láttak bennem, és szó szerint rábeszéltek – folytatta Tiszócz­ki Attila. – Győzködtek, hogy próbáljam ki magam, és majd meglátom, hogy nem bánom meg a „boltot”, s utólag belátom, hogy igazuk lett. A döntésem után újoncként a kazincbarcikai körzetbe jelentkeztem, emlékezetem szerint örömmel fogadtak, jó közösségbe kerültem. Fehér Gyula, Lipták Árpád és Károly Sándor látott el tanácsokkal, majd a ranglétrát megjárva egyszer csak a megyei elitben találtam magam. Itt Kálmán Imre, Bárczi József, Mező Imre és Farkas Zsolt intelmei jelentették számomra a legtöbbet. Érdekes volt olyanoktól tanulni, akik korábban, akár magasabb szinten is, mérkőzéseket vezettek nekem. Mert rólam köztudott, hogy futballoztam, a foci gyerekkorom óta az életem része. Edelényben nőttem fel, és a nyolcvanas-kilencvenes években a helyi Bányászban játszottam. A korosztályos csapatok után éveken át a klub NB III.-as gárdájában küzdöttem. Remek együttesünkkel szép sikereket értünk el, dicsekedhettünk megyei bajnoki címmel és a teremlabdarúgó Borosi-kupa elnyerésével. A Magyar Kupában az országos főtábláig vittük, játszottunk az Újpesti Dózsával, a Videotonnal és az MTK-val, sőt egy jubileumi mérkőzésre a Ferencváros is ellátogatott hozzánk.

 

Kassai és Kuipers

 

Statisztikát nem vezet, így másfél évtizedes mérlegének számaival sem szolgált, a kora miatt pedig már lemondott az NB-s osztályok meghódításáról. Eddigi legemlékezetesebb meccsének a Mezőkövesd Zsóry FC tartalék – Ózd FC 4–2-es csatát tartja. Azon a kilencven percen minden előfordult: az NB I.-ből visszajátszó hazaiak, büntetők, kiállítás, kipukkadt labda, ismert edzők – Vitelki Zoltán és Zoran Kuntics –, ráadásul a felek három kamerával rögzítették a gyepen történteket. Természetesen cinkes mérkőzései is akadtak, például Szalonnán és Szendrőládon, de tettlegességben még nem volt része. A hazai és a külföldi sípmesterek közül Kassai Viktor és a holland Kuipers állt és áll hozzá a legközelebb.

 

– Szakmánk alapja a becsület, a tisztesség, a jó fizikum és a tökéletes szabályismeret – hangsúlyozta az év játékvezetője. – Amennyiben egészségileg rendben leszek, a jövőben is szeretném a megyei élvonalbeli találkozókat irányítani, tapasztalataimat pedig igyekszem átadni a fiataloknak. Itt jegyzem meg, hogy részese voltam az úgynevezett VAR magyarországi bevezetésének, ugyanis megyei brigádunk tagjaként meghívtak a tesztekre, ezzel támogattam az NB I.-es kerettagok felkészülését.

 

(A borítóképen: A díjazott Tiszóczki Attila Tari Tamás (balról) és Tóth Patrik társaságában az egyik megyei mérkőzésen. Fotó: olvasónktól)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában